A beszélő oroszlán és a Tolkien klón
Kiss Bence 2008. június 28. 07:42, utolsó frissítés: 2008. június 27. 16:46Ha az ember a metróban valami furcsát érez, majd egy beszélő állatokkal, törpékkel és lovagokkal teli világban találja magát, alighanem megérett a pszichiátriai kezelésre
– ahol erős tudatmódosítókkal fogják teletömni.Mi ezért az élményért egy mozijegy árát pengettük ki – immár második alkalommal. A Narnia Krónikái tipikusan fantasy alkotás, amit a gyerekeket leszámítva csak a műfaj kedvelői fognak szeretni.
De kezdjük a dolgokat szépen sorjában az elejétől. Clive Staples Lewis Belfastban született. A sors éppen jó irányba sodorta az antropomorf szereplőket nagyon is kedvelő Lewist: éppen Oxfordba érkezett, ahol hamar összebarátkozott egy másik író hajlamú úrral: John Ronal Reuel Tolkiennel, aki nem csak nyelvészként, hanem A Gyűrűk Ura trilógia szerzőjeként is ismert volt.
Míg Tolkien sokkal inkább a felnőtt közönséget célozza meg, addig Lewis a Narnia Krónikái sorozattal a fiatalabb publikumot kaparintja meg.
Így indult útjára a második híres fantasy regénysorozat.
Mikor Peter Jackson 2001-ben elkészítette a Gyűrű Szövetsége filmverzióját, én is arra gondoltam: a Narnia Krónikái nemsokára érkeznek.
A két történetben sok közös elem van – a beszélő fák, a kelta mitológiából származó szereplők stb. Lewis világa azonban sokkal barátságosabb: a világháborúk közti békés időkből néhány elem tudatos anakronizmusként belefolyik a Gyűrűk Urából ismert atmoszférába. (Aki még ezek után sem ordít Harry Pottert, az bizonyosan nem olvasta a Narnia Krónikáit: az ifjonc varázsló anyukája, J. K. Rowling ugyanis elég alaposan inspirálódik a Narniából is.)
C. S. Lewis hétkötetes sorozatából azonban egyelőre még csak a másodiknál tartunk. Andrew Adamson kezében jó helyen is van a történet: a Shrek rendezője az ogrék, tündérek és beszélő állatok világában köszöni szépen jól mozog.
Zöldfülű mocsári szörnyek helyett azonban először újra kerettörténetet kapunk. Egy év telt el Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény cselekménye óta – legalábbis az 1940 körüli Londonban. A Pevenise gyerekek nagyjából beilleszkedtek az iskola és a város között csörgedező hétköznapokba, kivéve persze a fiúkat, akik igencsak megszokták, hogy királyként bánnak velük. Londonban azonban ők csak gyerekek, akik nem különböznek semmiben a többi gyerektől. Még villám alakú heg sincs a homlokukon,
így kénytelenek várni.
Ami késik, nem múlik. Narniában a dolgok koránt sem állnak rózsásan: a mágikus teremtmények szép számban eltűntek, míg minden jel szerint az emberek víg napjai sem tartanak már sokáig, mert Caspian herceg, a trón jogos örököse apró-cseprő problémákkal küzd. Őt nem a Gazprom, az olajpiac nagyjátékosai, vagy a korrupcióellenes hivatal zaklatja, hanem tulajdon nagybátyja, aki magának akarja a koronát.
A gonosz nagybácsi úgy dönt, hogy a leghatásosabb trónfosztás a konkurencia tökéletes megszüntetése. Caspian herceg pedig inal az erdő fele, ahol kis híján a nagybácsi katonáinak áldozata lesz, ám a varázskürtbe fújva megmenekül: egy törpe és egy görény védelmébe veszi.
Caspian herceget, polgári nevén Ben Barnest amúgy a Csillagporból ismerjük, az ifjú Dunstan szerepéből. Apropó csapat. A főszereplők szép számban akadnak: Georgie Henley (Lucy Pevensie), Skandar Keynes (Edmund Pevensie), William Moseley (Peter Pevensie) és Anna Popplewell (Susan Pevensie). Őket csak az előző Narniából ismerhetjük, de nincs különösebb ok a panaszra, lazán verik Hayden Chritensen Star Wars alakításait.
A történet maga eléggé izgalmas
– ez persze inkább C. S. Lewis munkájának eredménye és csak annyiban dicséri Andrew Adamsont, hogy volt elég esze ahhoz, hogy ne írja át nagyon a történetet. Eredetinek azonban mégsem mondható a dolog: nem ez az első alkalom, amikor pár brit gyerek mégis megmenti a világot a sötétség erőitől. A Caspian hercegben szerencsére eléggé gyakran történik valami, így a mesetörténet közben nem érünk rá unatkozni.
Walt Disney produkcióról lévén szó, természetesen a mesebeli szereplőkre sem lehet panasz. A számítógépes animációért felelős csapat a Toy Story óta egyre ügyesebb lesz, így Aslan, a varázserejű oroszlán sörénye igazi pixelorgiában lobog a szélben, a tenyerét George Michael módra összecsapó medve pedig szintén elég valósághű (persze izgalmas lenne szemügyre venni ezt a grafikát három év múlva – de az már egy másik kérdés).
Látványban amúgy sincs ok panaszra: óriási svenkek, sasszárny-perspektívából készült animációkat kapunk, és persze az elmaradhatatlan csatajeleneteket. A koreográfia is stimmel, a harci jelenetek még a 300-ban is elcsúsznának , sőt néha már-már kezdjük azt hinni, hogy a főszereplők tényleg veszélyben vannak – igaz, a balsejtelem, hogy itt nem lehet Lost-módra halomra öldökölni a főszereplőket, elég hamar beigazolódik.
Adamson sajtónyilatkozatai nem voltak alaptalanok: a második rész sokkal sötétebbre sikeredett, mint az első, azonban némi munkával lehetett volna némiképp nyomasztóbb hangulatot is teremteni. A happy end sajnos már a tizedik perctől borítékolható – persze egy kis keserédes érzéssel, elvégre a gyerekek újra elhagyják Narniát, igaz, csak a következő részig, amire vélhetően két évet kell várni.
A Caspian Herceg nem rossz film: mi a 6/10-es eredményt tartanánk reálisnak, az iMDB szavazói azonban 7,5/10-re értékelték a filmet. Az új Narnia nem nevezhető bukásnak, azonban nem is egyértelmű siker. A fantasy-rajongókat leszámítva a Harry Potter és Gyűrűk Ura sorozatok kedvelőinek is meleg szívvel ajánljuk.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
