Sziget fesztivál, összenyomva Photoshopban
Fülöp Noémi 2008. július 15. 17:47, utolsó frissítés: 14:40A helyszín ideális egy nyári fesztiválhoz, és nyolcvanezer emberrel sem tűnt zsúfoltnak – leszámítva persze a Fatboy Slim koncertet.
A Balaton Sound fesztivál nagyságrendileg valahol félúton helyezkedik el a Sziget és a Félsziget között – talán az előbbihez valamivel közelebb. A Szigetével azonos szervezőcsapat koncepciója – a budapesti fesztiválhoz hasonló, ám kisebb rendezvényt szervezni a Balaton partján – úgy tűnik, működőképes, hiszen a Balaton Soundra már egy nappal a kezdés előtt elfogytak a jegyek.
A teltház azonban nem jelentett tömegnyomort, egyedül a kempingben zsúfolódtak egymás hegyén-hátán a sátrak. Pedig a tavalyi, első Balaton Sound 32 ezres jegyeladásához képest idén közel
megháromszorozódott a látogatók száma,
összesen 88 ezren váltottak belépőt a rendezvényre. Ami nem is olyan meglepő egy olyan fesztiválon, ami Goldfrappel meg Massive Attackkel kezdődött és Fatboy Slimmel végződött. Már ha nem számoljuk a nulladik napot, amikor a nagyszínpadon ugyan még nem indult be az élet, a T-Mobile Teraszon viszont többek között Naga kevert, a Red Lounge-ban pedig Péterfy Bori & Love Band, meg Colorstar volt a felhozatal.
Mindezt elővételben 16 900 forintért, azaz kb. 263 lejért kapta a nagyérdemű. Összehasonlításképpen a három napos, bukaresti BestFestet 240, a négy napos marosvásárhelyi Félszigetet 129 lejért lehet végigbulizni.
A Balaton Soundban az egyik legjobb dolog maga a helyszín. Zamárdi kis üdülőfalu a déli parton, Siófoktól egy köpésre, a fesztivál helyszínében pedig egy hosszú strand is benne foglaltatik. A fürdést jó néhány ezer fesztiválozó választotta nappali foglalatosságul, a maradék pedig eloszlott az italmérésekkel, függőágyakkal és kényelmes kanapékkal bőven ellátott partszakaszon. A kajafelhozatal is
a Szigetre hajazott, legalábbis változatosságban.
A főszponzor, a Heineken világkonyhát nyitott: ez a gyakorlatban tologatóst jelentett, ahol többek között finom paradicsomszószos pennét, kínai laskás csirkét vagy grillezett zöldségkörítéses rablóhúst lehetett vásárolni.
De máshol volt miccs is, csak éppen csevapcsicsinek becézték horvát szokás szerint. Óriási pirospont jár még a csomagmegőrzőért: csekély kétszáz forintért, a nap bármelyik órájában elraktározták, aztán visszaadták az ember motyóját.
Számomra a Massive Attackkel kezdődött a buli: a nagyszínpadon, lila fényekből és rengeteg füstből bontakozott ki a banda. A kellemes, lassú, szomorkás triphopra lágyan ringatózott a tömeg, a hátsó sorokban jó néhányan a fűben heverve hallgatták őket. Nagy tombolás később sem történt – a Massive Attack alapból nem attól jó, hogy bulizni lehet rá.
Pár száz méterrel arrébb viszont a Red Lounge-ban állt a bál. A Russkaja orosz-balkán-roma-ska egyvelegén már bemelegedett a tömeg, a !Deladap nu-roma muzsikájára úgy ropták, hogy félő volt:
leszakad a közönség alá épített pódium.
Itt érződött egyébként az, hogy a szervező csapat még csak a második Balaton Sound-nál tart: a biztonsági őrökhöz nem jutott el az információ, miszerint a press-belépők elfogytak, és a sajtósok is VIP-nyakbalógót kapnak egy estére – ennek következményeként lekapcsoltak minden újságírót, aki fotózni próbált.
A bejutás minden Red Lounge-beli koncertre óriási tumultuson való átvergődést jelentett (a bejáratnál a tizennyolc éven aluliakat próbálták kiszűrni a biztonságiak), odabent pedig a beüvegezett helyiségben felállított színpad környékén percek alatt elfogyott a levegő. Kár, mert itt lépett fel többek között a Neo, Krafty Kuts, a Carbonfools vagy az Anima Sound System is.
A legváltozatosabb a T-Mobile Teraszon volt a felhozatal: a nulladik napi parádés DJ-sorozat után pénteken a jazz-popot nyomó Koop, szombaton Nicola Conte volt a húzónév. Utóbbi egy személyben DJ-setet és hagyományos jazzkoncertet is produkált egyetlen este alatt.
Aki nagyobb bulira vágyott, szombaton a nagyszínpadon találta meg: a hiphop-együttesként beharangozott Orishas igazából dallamos, nagyon táncolható
kubai muzsikával bolondította meg a tömeget,
amely hiphopot csak nyomokban (és az énekes mozdulataiban) tartalmazott. A jó kis fiestahangulatot Gentleman sem bontotta meg, inkább továbbfejlesztette kissé lazább irányba.
A vérbeli reggae-t éneklő Otto Tilmanról első, második, sőt, harmadik látásra sem mondaná meg senki, hogy nem Jamaicából, hanem Kölnből származik. Valószínűleg ő volt a fesztivál egyetlen előadója, aki megkérdezte a tömeget: mit szeretnének hallani, aztán belekezdett az első sorokból bekiabált Superior-be.
Utána viszont óriási váltás, és őrült amcsik következtek: a B-52s minden idők leglükébb tánczenekaraként szerepelt a műsorfüzetben, és a színpadon csak ráerősítettek hírükre. A két énekesnő egy pillanatra sem állt meg a színpadon – ehhez csak annyit kell tudni háttérinfóként, hogy nem huszon-, hanem ötven- és hatvanévesek. Sokan ezt nevezték a fesztivál legjobb koncertjének.
Miután Neóra nem sikerült bejutni, éjfél környékén a T-Mobile Terasz maradt az egyetlen alternatíva a többé-kevésbé egyforma, minimál elektronikus zenében utazó lounge-ok és teraszok mellett. Ott viszont sikerült rábukkanni a fesztivál számomra
legnagyobb meglepetésére: az Erik Sumo Band
tombolt a színpadon. Szégyellnem kell magamat rendesen, hogy hozzám most jutott el a híre az együttesnek, amelyből az egykori Amorf Ördögök billentyűsét: Tövisházi Ambrust, illetve a két énekesnőt: Harcsa Veronikát és Kiss Erzsit szokták a legtöbbet emlegetni. Merthogy ők az az együttes, akik mindent tudnak, és azt nagyon jól.
Magukat indie-swing-pop csapatnak hívják, de emellett felfedezhető a jazz, a cigányzene, sőt, némi indián esőhívó nóta is abban a fülbemászó és energikus zenei lecsóban, amivel egyszerre kenyereztek le rockert és elektronikus zene-rajongót. Utánuk már James Holden sem kellett, nyugodt szívvel lehetett menni aludni.
A maradék energiámat amúgy is a vasárnapi Fatboy Slimre tartogattam, másik 24 999 fesztiválozóval együtt. Előételként Zagart kaptam, kanapén meditálva. Ők ugyanis megint inkább leülős, figyelős zenét produkáltak – az első sorokban
állítólag pityeregtek rá a csajok.
És különleges élmény volt a nagyon igényesen összeválogatott, szürreális vetítés is.
A négy underground-dívával feldobott együttes a frontemberről, Zságer Balázsról kapta egzotikusan csengő nevét, aki egyébként a Yonderboiban is zenél. A Zagarral elektronikus, dallamos, érzelmes (de nem nyálas!) muzsikát produkáltak – csakis Fatboy Slimnek tudható be, hogy a közönség meg sem próbálta visszatapsolni őket.
A fesztivál nagyágyúját körülbelül kétszer annyian jöttek el meghallgatni, mint a Massive Attacket. A nagyszínpad előtti tér dugig telt, ha lett volna csillár, azon is lógtak volna. A világhírű DJ big beat-ben utazik, a Balaton Soundon azonban javarészt minimál house-t produkált, amiben saját számait csak nyomokban lehetett felfedezni.
Sokan éppen erre számítottak, az első sorokban bulizók legalábbis garantáltan. A tömeg második harmadától hátrafelé viszont fokozatosan csökkent a lelkesedés: egyre többen álltak értetlenül a set előtt, amelyben csak időnként tűnt fel egy kis hiphop vagy remixelt rock. Talán ugyanazt érezték, amit én – mostanáig Fatboy Slim rajongó voltam, de hogyha ez ilyen, akkor talán ezentúl mégsem.
Körülnéztem másutt – a Red Lounge-ba, ahol Anima ment, szokás szerint esélytelen volt beszuszakolódni, az összességében szimpatikus felhozatalú T-Mobile Teraszon Jimi Tenor & Kabu Kabu tépte a húrokat és hangszálakat.
Egy pohár (nagyon olcsó és váratlanul finom) vörösborral, a Balaton túlsó partjának fényeit csodálva, a reggelre várt vihar előszelében az afro-jazz-techno-pop-metál egyveleg tökéletes volt fesztiválzáró élménynek.
A riportot a Magyar Turizmus Zrt. támogatta.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
