Szellemidézés, gospel és sok-sok animáció
Kassay Réka 2008. október 27. 09:58, utolsó frissítés: 2008. október 26. 14:49Keddig tart a váradi Metrion Animációs Filmfesztivál. Zárásképp a résztvevők egy gospel-koncert kíséretében megidézik Emilé Cohl szellemét.
Laza, családias hangulatban kezdődött pénteken az első alkalommal megszervezett Metrion Animációs Filmfesztivál (MAFF). A nagyváradi rendezvény előzménye a korábbi években tartott animáció világnapja (október 28.), mely ezúttal saját névre keresztelt fesztiválként ünnepli az eseményt.
A világnapnak külön jelentőséget ad az a tény, hogy idén százéves az animációsfilm-készítés: Émile Cohl 1908-ban készítette el Fantasmagorie című filmjét.
>> Jelentés az animáció világnapjáról >>
A vetítések két helyszínen zajlanak: a Nagyvárad mozi termében egész estés animációkat vetítenek, a Posticum kulturális központban pedig rövidfilmes válogatásokat lehet megtekinteni. Első két nap inkább a délutáni programokra gyűlt össze a közönség.
A délelőtti, román animációs történet klasszikusainak vetítése inkább azok érdeklődését keltette fel, akiknek külön élményt jelent filmszalagról, moziban megnézni a hetvenes-nyolcvanas években készült rajzfilmeket (A három testőr, 1987, r: Victor Antonescu, Robinson Crusoe, 1973, r: Victor Antonescu, Quo vadis homo sapiens?, 1982, r: Ion Popescu-Gopo)
Bár a nagyközönség nem ezekre a főleg gyermekeknek szóló filmekre bukott, azok, akik érdeklődnek a műfaj iránt, sokat tanulhattak az animáció ábécéjének számító alkotásokból, melyek nem annyira a történet, inkább a legtöbbször "láthatatlan" rajzanimációs technikák miatt érdekesek egy ilyen rendezvényen. Főleg, hogy a sok, ennél divatosabb stílus és technika között ma már egyre kevesebb figyelem irányul rájuk.
A Posticum vetítőterme különböző rövidfilmes válogatásoknak ad otthont: ilyen az Animafilm stúdió anyaga, az orosz diákfilmek, a francia és magyar diplomamunkák, a dokumentarista megközelítésű animációk blokkja, illetve a különböző fesztiválokról származó válogatások.
A szombati beszélgetésen Victor Antonescu főleg egykori tanáráról, Ion Popescu-Goporól mesélt, aki 1957-ben Arany Pálmát kapott Egy rövid történet című animációjáért. Mint elmondta, abban az időben Romániában párhuzamosan és egyenrangú félként létezett a gyermekeknek és a felnőtt közönségnek szóló animációs filmgyártás.
Radu Igazságtól megtudtuk, jelenleg két egész estés film készül, és még kettő kapott támogatást a CNC-alapból, azonban nagyon kevés pályázat érkezik olyan rövid animációkra, melyeket viszonylag hamar és kevesebb pénzből el lehetne készíteni. Márciustól azonban elkülönítik az animációs, a dokumentum-, és a játékfilmek támogatására szánt összegeket, így külön kategóriákban lehet majd pályázni.
Első két este koncerttel zárult a program. A budapesti Jonathan C. Nelson Band koncertjén főleg a városi közönség töltötte meg a termet, a Csókolomon már inkább a fesztivál közönsége bulizott fékeveszettül. A rendezvény kedd este zárul, amikor a résztvevők egy gospel-koncert kíséretében megidézik Emilé Cohl szellemét.
>> A fesztivál programja >>
Balázs Zoltán, a fesztivál egyik szervezője elmondta, bár a kommunikáción dolgoznak még, szeretnék megőrizni a fesztivál közvetlen, családias jellegét. Annak ugyanis nincs sok értelme, hogy egy olyan fesztivált szervezzenek, amiből már amúgyis sok van.
Bár a tervek szerint jövőtől versenyfesztivállá alakítanák, valószínűleg egy rövidebb versenyprgramú, ám hasonlóan szűkre szabott rendezvényre számíthatunk.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt