Legálisan letölthető a HS7 új lemeze. És jó is
Balázsi-Pál Előd
2008. november 13. 10:32, utolsó frissítés: 10:09
Végre mi is legálisan juthatunk hozzá minőségi magyarországi zenéhez, és most ingyenes is. Igaz, csak egy hétig.
Ha nem is nevezhető forradalminak, azért egy piros pontot mindenképpen megérdemel a budapesti Heaven Street Seven gitárpop banda új módszere: a srácok egyszerűen felpakolták a netre legújabb lemezüket, ahonnan bárki ingyen letöltheti hétfőig, majd megjelenik cédén is. Túl azon, hogy ez a magyar zeneiparban – bár lehet, hogy túlzás iparnak nevezni – teljes újdonságnak számít (a zenekarok többsége nem osztogatja ingyen lemezeit, vagy ha igen, akkor nem adja ki hanghordozón – lásd pl. Kaukázus), mi nyerünk a legtöbbet az üzleten.
A mi alatt értsd a Magyarország határain túliakat: eddig ugyanis még a legnagyobb jó- és fizetési szándék esetén is lehetetlen volt legálisan hozzájutnunk minőségi magyarországi pop-rockhoz. Nem tudom, és tulajdonképpen nem is hiszem, hogy ez a szempont is felmerült volna a döntéshozatalkor, de az tény, hogy a HS7 az egyike azon kevés zenekaroknak, amelyek tudatosan építik erdélyi táborukat: 2000-es első látogatásuk óta talán nem is volt év, amikor ne léptek volna legalább egyszer színpadra, Tusványoson, a Félszigeten, gólyabálon vagy kisebb rendezvényeken, és mindenhol őszinték voltak, egyenértékűként kezelték a közönséget, és bizony volt pár nagy durrantásuk.
Ha szándékos, ha nem ez a mostani gesztusuk, mindenképpen szép ajándék. Főleg azért, mert a Jazz nem csökkentett értékű áru, hanem – megkockáztatom – a legjobb lemezük a Cukor óta. Lendületes, dinamikus, hangulatváltásokban bővelkedő, de egységes lemez, amelyen nincs gyenge dal. A HS7 lemezeinek befogadásához általában négy-öt meghallgatásra van szükségem, de ez elsőre bejött. Bár valószínűleg nincs rajta Dél-Amerika vagy Hol van az a krézi srác szintű sláger, de legalább négy-öt olyan dal van rajta, amely biztos befutó lesz a koncerteken.
A lemez a koncerthangulatú címadó dallal nyit, a Jazz energikus, pörgős és direkt, kapós riffel. Persze a dalszöveg alapján sem jöttem rá, miért pont Jazz, de ez gyakran előfordul ezzel a zenekarral: Szűcs Krisztián dalszövegeinek összetettsége, sűrűsége miatt akár azt is mondhatnánk, hogy ő Lovasi Bandi fiatalabb kiadása, ezúttal a világvége-fíling nélkül. Szóval a dalszövegekben semmi sem evidencia, Krisztián végig ügyesen játszik a soráthajlásokkal, közhelyekkel és parafrázisokkal, hogy aztán a koncerten százak énekeljék velük azokat a refréneket, amelyek mindenkinek mást jelentenek. No de ez nem újdonság, mióta a HS7 magyarul énekel, ez így van, és így van jól.
A Szia játékosságával tűnik ki, és ezúttal konkrétan érzem az előbb említett hatást, az állatozás kispáléknál visszatérő elem: Szia, hogy vagy, boldog állat / Milyen szép rend van itt nálad / Itt egy mikró, ott egy bábu / Ha nyomod a mellét, azt mondja I Love You.
A Kereplőbe némi népzenei hatást is beloptak a fiúk, nagyon hatásosan, a Magyar világsztár pedig lüktetésével és vicces szövegével tarol. „Hol o hepiszájd hol a szuöszájd”, de ne feledkezzünk meg a gazdag vokálokról sem.
A Mától nem számolom A HS7 I’m Easy-je, lassú-melankolikus-elszállós, maradandó dal, gyönyörű női vokállal. Az egyik kedvencem a lemezről.
A Hullik a zápor... hát, olyan háeshetes, ennél jobban nem tudom meghatározni, talán ez a dal olyan leginkább, mintha a Cukorról jönne. A Zombik fényes nappal hangulatváltást hoz, érdekes, de működőképes az akusztikus hangszerek és az agyoneffektelt vokálok társítása.
A Ne menj vissza tuti közönségkedvenc, nem csak azért, mert eleve taps van a dalba építve, hanem mert ez a lemez legmegkapóbb, legkönnyedebb refrénje. A Paradicsom ironikus-társadalomkritikus dalszövege mosolyra késztet: Shakira majdnem életet mentett / Mégis van jóérzés a világban.
A Fél lábbal a zsírban igazi közönségénekeltetős dal, amely tutira bekerül a stabil koncertrepertoárba, nagyon eltalálták benne a lead-kórus párbeszédet. A defekt nem változik, a defekt perfekt.
A Távolság kezdése számomra jól összefoglalja a HS7 zenéjével kapcsolatos érzéseket: Ez most vidám vagy szomorú / Most nem értem / Most gyors vagy lassú / Most nem értem / Most komoly vagy poén / Most nyálas vagy kemény / Most akkor tényleg nem értem. Valószínűleg nem egy ars poeticáról van szó, de ő szövegeik mindig is engedélyt adtak a szabad asszociációkra. Csak olyan, mintha norvég filmet nézne koreai felirattal.
A lemezt záró Egoistában ugyanúgy besípol a gitár, mint a nyitó Jazzben, de a párhuzam itt véget is ér. Középtempós popdal, amely a negyedik percben hangözönné változik, és egy perc alatt mindent elmos, ezzel zárva le az év egyik legjobb magyar lemezét. Egy semmiséget kérek csak Pazarold rám az életed.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
