Megnyílt a 40. Magyar Filmszemle. A dokukat már le is vetítették
Gyenge Zsolt 2009. január 30. 16:06, utolsó frissítés: 14:02Amerikai kém a kommunista Budapesten, hunok mindenütt, közvetített halál-történetek Jeles kamerájából. A szemléből szemlézünk.
Kurtán-furcsán kezdődött, el is indult meg nem is a 40. magyar filmszemle. A dokumentumfilmesek az utóbbi évek legnagyobb vívmányának tartották, hogy végre két teljes külön napot szentelt a szemle számukra, amikor a játékfilmek színpompás csillogásának konkurenciája nélkül mutatkozhattak meg a szakma és a közönség számára.
Idén azonban ez a két nap mintha kívül ragadt volna a szemlén: a szervezők által csupán adminisztratív hibának minősített helyzetnek köszönhetően a megnyitóra csak a dokuk vetítésének befejezése után, csütörtök este került sor. Jobb híján a dokufilmesek szerveztek maguknak egy kis szerény bulit a Ráday utcai dokus moziban, amely – jobb híján – a dokuk méltatlanul alacsony megbecsülése fölötti tipikusan kicsinyes kesergésről szólt.
Papp Gábor Zsigmond: Kémek a porfészekben
Amerikai kém Magyarországon? Sejtettük, hogy voltak ilyenek, de nem igazán tudtuk elképzelni, hogyan működtek, milyen feladataik voltak, hogyan tartották a kapcsolatot beszervezőikkel. Az egyik legtapasztaltabb magyar dokumentumfilmes, Papp Gábor Zsigmond rátalált egy ilyen egykori kémre, és elmeséltette vele a történetét. Korabeli filmekből ismert, de ma már kicsit nevetségesnek ható cselek világa volt ez: áramgenerátorok aljára mágnesezett gyufásdobozba rejtett üzenetek, falakra rajzolt jelek, mikrofilmolvasók, láthatatlan indigók, fedősztorik voltak Rimner Gábor eszközei a hetvenes és nyolcvanas évek Budapestjén.
A film legnagyobb érdeme, hogy miközben meglehetősen részletesen bemutatja ennek az embernek a munkáját, nem hagy kétséget az egész pitiáner, kicsinyes mivolta fölött. Végig ott lebeg a történet fölött az, hogy vajon mi értelme volt a sok üzenetnek, értékesnek vélt információnak, hiszen a jelentések legnagyobb része valószínűleg nyomtalanul és reakció nélkül végezte valahol a CIA irattárában. A dolog a film vége felé azáltal kezd azonban igazi súlyt kapni, hogy egyik pillanatban kiderül, a fickó lebukott, és 9 évet ült börtönben.
Papp Gábor talán a szemle legmegkonstruáltabb, leggondosabban kivitelezett dokuját készítette. A főszereplő meséjét kedvesen nevetséges korabeli kémelhárító oktatófilm részletei színesítik, halszemoptikával felvett jelenetrekonstrukciók illusztrálják a kém technikáit, az Angyal-filmek és egyéb kémsorozatok képi világát idéző főcím pedig egyenesen telitalálat.
Jeles András: Párhuzamos halálrajzok
A hetvenes években a dokumentarista játékfilmekkel híressé vált budapest iskola tagjaként indult Jeles András legutóbbi filmjének ezoterikus árnyjátéka után visszatért a gyökerekhez. Súlyos, komor hangvételű munkája színtiszta doku, azonban továbbra is a rendező egyik alapproblémáját, a mediatizáltságot, közvetítettséget és a mindenben benne rejlő értelmezettséget hangsúlyozza.
Két megrázó halálesetbe kapaszkodik Jeles, az olaszliszkai cigányok lincselésének bulvársztorivá silányult sztoriját párhuzamosan mutatja be egy leukémiás kisfiú betegségének történetével. A beteg gyerekről halála után ősz hajú apja mesél legalább 50 percen keresztül egyetlen vágókép, minden dokumentumfilmet általában színesítő, érdekessé tevő elem nélkül. Most sem értem, miért nem válik ez unalmassá: az apa válaszai a riporter időnként tendenciózus kérdéseire olyan képletesen jelenítik meg a haláltusa részleteit, hogy egy pillanatra sem tudunk elszakadni a vászontól.
Ezzel szemben az olaszliszkai esetről beszélők nem tudnak mesélni, tipikus szófordulatokkal, közhelyekkel és saját maguk álláspontjának önigazoló hangsúlyozásával tálalják az eseményeket. A filmnek ez a része sokkal inkább oknyomozó riport jellegű, azonban azáltal, hogy Jeles a falusi, ízesen beszélő emberek szövegét fiatal, városi egyetemistákkal szinkronizáltatja, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy itt elsősorban nem a történtek kiderítése a fontos. Ugyanazon szavak kétszeri (érintettek és szinkronizálók), más hangsúllyal történő meghallgatása révén döbbenünk rá minden beszéd szándékolt jelentésgeneráló mivoltára, arra, hogy mennyire egy bizonyos szemüvegen keresztül láttatják a világot a beszélők.
Drámai, a történések felszínén siklodva valójában sokkal mélyebb, emberi rétegeket feltáró film a Párhuzamos halálrajzok.
Szolnoki József: Hun volt, hun nem volt
Miért öltöznek vicces, középkorias jelmezekbe magukat hunoknak nevező németek Köln környékén? Honnan ered a Hungária szó? Mit gondolnak magukról azok, akik mifelénk és kicsit távolabb valamiért hunoknak vallják magukat? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keresi a választ a szemle legfelszabadultabb dokuja, amely nem információkat próbál szerezni, hanem az emberek megélt identitására kíváncsi.
Attila fogadó, hun kocsma és rendszeres jurta-állító találkozók az erdő szélén: így élik meg hunságukat néhány ezren Köln közelében. Mások Magyarországon a Hősök terén a Korona törvényére esküsznek föl, a Hun Universalismus Egyház sorait gazdagítják, vagy éppen a hun kisebbség parlamenti elismeréséért küzdenek, a tápiószentmártoni polgármester pedig egy szürke parkolóra mutatva jelöli meg Attila eddig senki által nem talált sírjának a helyét.
Ironikus, játékos asszociáció-lánc szervezi a filmet, amelynek szerzői nem próbálják elhitetni, hogy kimerítően végigjártak és felkutattak egy problémát, hanem szellemi frissességgel vetnek fel fontos és kevésbé fontos gondolatokat. Az egész olyan, mint egy vidám kocsmai beszélgetés, ahol mindenki tud valamit a témáról, és hozzáteszi a magáét a társalgáshoz. Valószínűleg a legkreatívabb doku díjat érdemelné a film, ha lenne ilyen a Filmszemlén.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
