Slumdog Millionaire: pengeélen táncoló mese
Fülöp Noémi 2009. február 20. 08:41, utolsó frissítés: 08:41Ritka az, hogy csak egy film vége után jöjjön rá az ember, tulajdonképpen mit is akart ezzel a rendező. Danny Boyle-nak sikerült ennyire meglepnie.
Annak alapján, ahogy elkezdődik, akár az idei Oscar-esélyes filmek trendjébe illeszkedő, sokadik, komoly társadalmi vagy politikai problémákat boncolgató mozi is lehetne Danny Boyle új filmje. Egy szelíd arcú, fiatal indiai srácot gyomroz két zsaru – hamar kiderül, azért, mert éppen nyert tízmillió rúpiát a Legyen ön is milliomos! hazai verziójában. Ám lévén, hogy a gettóból érkezik, nem akarják elhinni neki, hogy nem csalt, hanem valóban tudta a válaszokat.
A film nem időz túl sokat a thriller-szálnál. Jamal, a főszereplő, visszaemlékszik gyerekkorára, amely Mumbai gettóiban telt. Boyle maximum-városnak hívja Mumbait: nincsenek átmenetek, és bármi, amit mondhatnál róla, csak a “nagyon” határozószóval együtt érvényes. Ismerj meg két gyönyörű indiai kisfiút: Jamalt és Salimot, és
merülj alá a gettóba.
Nem sok szeretnivaló van a nyomorban, szegénységben, szenvedésben – mondanád. És egyáltalán, hová akar ez a film kilyukadni: hogy sajnáld szegényeket – persze hogy sajnálod, elvégre emberből vagy. Na és?
Közben viszont észrevétlenül rögzül a pupilláid mögött a barakknegyeden és az éjfekete szemű gyerekek arcán végigcsurgó, arany napfény, és elsőre mindig a színek fognak eszedbe jutni erről a filmről, az, hogy Indiában a legnagyobb nyomor mélyén is olyan intenzitású árnyalatok rejtőznek, amit te minden eséllyel csak a Photoshop színskálájában láttál eddig.
Jamal és Salim pedig nem sokat foglalkoznak azzal, hogy ők tulajdonképpen nyomorognak: pontosan olyanok, amilyennek egy utcagyereket elképzelsz, fürgék, csalafinták, túlélők, időnként pedig kissé érzéketlennek tűnnek. Elvégre mit is mondj két gyerekről, akinek éppen megölték az édesanyját, de ők még sírni sem sírnak, a veszteség csak rémálom formájában bujkál a tudatalattijukban?
Nem hatja meg őket a Taj Mahal sem –
amúgy halvány segédfogalmuk sincs, hogy micsoda, ennek ellenére egy pár lopott cipőben beállnak idegenvezetőnek, és bődületes marhaságokkal szédítik a turistákat. A Dickenshez hasonlítgatott szörnyűségeket hol súlyos realizmussal, hol jókora adag humorral, és pörgős, vidám zenével tálalják (majd ha utána eszedbe jut megszerezni: A.R. Rahman indiai zeneszerző műve, egyébként két dalt is Oscarra jelöltek).
Mire észrevennéd magad, rég azonosultál a szereplőkkel – nem nehéz, mindegyik színész nagyon jót alakít – és elragadott a történet, ami (szerencsére csak) a végére teljesen felpörög. És bár nagyon jól tudod, hogy ennek a filmnek éppen egy happy end hiányzik ahhoz, hogy teljesen átmenjen közhelyes hollywoodi tündérmesébe, azért szeretnéd látni, ahogy Jamal elviszi mind a húsz milliót, a geci műsorvezető megpukkad mérgében, a szemét bátyó elnyeri méltó büntetését, és beteljesül a gyerekkori szerelem.
Amikor külföldi rendező nyúl hozzá egy távoli ország súlyos problémáihoz, valaki szinte minden esetben megsértődik. Indiában is tüntettek a film ellen, amiatt, hogy a szegénységre koncentrálva negatív képet fest az országról, és
megsértődtek a slumdog kifejezés miatt
(szó szerint: gettókutya). Pedig dehogy akarja Boyle azt mondani, hogy India szörnyű hely, vagy hogy a gettók lakói állatok.
A Slumdog Millionaire a kívülálló empátiájával és szeretetével nyúl a témához, egy érzékeny, de nem naiv turista szemszögéből. Pengeélen egyensúlyoz, ügyel arra, hogy ne szépítsen, de ne is riadj fel verejtékben úszva, mert az álmodba furakodott egy-egy durvább jelenet emléke. És ha egyáltalán akar mondani valamit azon túl is, hogy mesél és megmutat, hát éppen azt mondja, hogy igazságtalan a bélyeg, amit a gettóból érkezők viselnek egy életen át.
Azt mondja, az embert nem csak a könyvből, tanároktól megszerzett tudás formálhatja teljes értékűvé, hogy manapság méltatlanul háttérbe szorult az élettapasztalat értéke – és vele együtt a Jamalhoz hasonló embereké, akiknek nincs semmiféle diplomájuk, “csak” láttak és túléltek már egy-két dolgot.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
