Depeche Mode: Deal with the Universe
K. A. 2009. május 04. 17:32, utolsó frissítés: 2009. május 05. 15:49Május 16-án lép fel Bukarestben a Depeche Mode, bemutatják az új albumukat. Ami... milyen is?
Nem fogadta kitörő lelkesedés a Depeche Mode új albumát, a Sound of the Universe-t. A hivatalos sajtóanyagokat böngészve úgy tűnik, maga a csapat sem számított kozmikus jelzőkre. Valahogy az a benyomásod, hogy ez az album csak úgy lett. Na tessék, még egy lemez.
Meggyőzték Ben Hiliert,
a korábbi, 2005-ös Playing the Angel producerét, hogy hallgasson bele a felgyűlt ötletekbe (tulajdonképpen ő az egyedüli producer, aki két albumot is jegyez a bandának). Gore behozta az eBay-ről összevásárolt régi, analóg szintetizátorait és dobgépeit. Gahan elhozta a második szólólemeze után megerősödött egóját, Fletcher pedig a régi, „semmi különös, ám megbízható csávó” formáját.
Öt hónap stúdiózás után kijött egy korrekt, profi, jó hangzású, erős másodpercekkel kecsegtető, semmi különös friss album. Nem szól semmiről, mindössze az élet banális nagy dolgairól, ideálokról, lélekről, húsról, önleleplezésről. És egészen különös, hogy bevállal pár olyan track-et, ami miatt inkább a bátrak iránti tisztelet, mint a zsenik iránti elismerés illeti a bandát.
Az album első single-je a Wrong lett.
A videóját ugyanaz a Patrick Daughters rendezte, aki azokat a kedves butaságokat a Feistnek. A klip alaphelyzete kicsit a Fűrész horrorsorozatra emlékeztet.
A számot javában játsszák a rádiók. Erős, tapintatlan, örvénylő hangzású és talán hiteles is az, ahogy Gahan elmeséli, hogy milyen konzekvensen balul tud osztani a sors. A tracket már februárban letölthetővé tették az iTunes-ról. Maga az album először az iTunes-on jelent meg, fizikai hordozókon csak később, ami egy új marketingfogásnak számít a Depeche Mode-nál.
A Sounds of the Universe olyan, mint egy képeslap,
amit a Depeche Mode visszaküldött egykori önmagának. Merthogy vannak lezáratlan ügyei önmagával szemben. Nehéz popzenei irányzatot alapítani. És az is nehéz – fogalmazott Gahan –, hogy a Depeche Mode ne váljon önmaga paródiájává. És ott a nyomás is, hogy bizony tálalnod kell a rajongóknak az elvárt hangzást.
Vagy éppen bátornak lenni, mint Alan Wilder. Ő még 1995-ben ment el a csapatból, ami akkoriban kérdésessé is tette a Depeche Mode jövőjét. Wilder, akit Gore is és Gahan is a Depeche Mode legjobb zenészének tartanak, egy kevésbé populáris experimentál-trip hop utat választott, nem ment a rajongók után.
Talán véletlen, talán nagyon tudatos, hogy a Recoil néven egyszemélyes csapatot alkotó Wilder egyik legismertebb trackjének címe ugyanaz, mint Gore nagyon-nagyon érzelmes, szép új dalának: Jesebel. A szám ünnepélyes himnusz a saját útjukat járó egyéniségekhez. Először hárítasz, aztán kineveted, aztán ha már képeket is asszociálsz, már nem hagy nyugodni ez a dal.
Ám nem ez a legbizarrabb
track az új Depeche Mode albumon. A Spacewalker olyan, mint egy melankolikus főcím egy rossz 80-as évekbeli krimihez. A Peaceben pedig az a felfoghatatlan, hogy minden jel szerint komolyan gondolják ezt az egészen-egészen giccses hangzást. Talán elég lett volna egy 6 track-es albumot kiadni?
És most jön a retorikai fordulat.
De ez itt mégis a Depeche Mode. Energikus érzelgőssége, metsző puhasága, hátborzongató melegsége. Erről szól az In Chains, vagy a Gore által írt Come Back és erről szól a tánczenéhez megfelelően perverz Wrong is.
Összességében a Sound of the Universe vélhetően elsősorban a producer érdeme, a srácok nem voltak készek az új albumra, az album viszont kész volt arra, hogy a srácok ráírják a nevüket.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
