Závada Pál az író játékairól mesél
lejegyezte:Fülöp Noémi 2009. május 22. 09:42, utolsó frissítés: 14:47“Én így nem írnék, de ezzel a pasival megírathatom” – a magyarországi író számos mesterségbeli fogásról vall a kolozsvári közönségnek.
“Elnézést, hogy izzadok, mint egy ló” – szólítja meg a közönséget Závada Pál a valóban fullasztó hőmérsékletű teremben. A Kolozsvár Társaság patinás főtéri épületben rejtőző székhelye amúgy otthonos, egyedi légkörű helyszín a Korunk Akadémia szervezte írói esthez. Az írót Selyem Zsuzsa és Balázs Imre-József kérdezgetik, a beszélgetőkre klasszikus és kortárs magyar szerzőink sok reprodukcióról ismerős, Balázs Péter kezéből származó portréi tekintenek le a falról.
A beszélgetés a fotóktól indul: Závada Kulákprés című Tótkomlós-szociográfiája kapcsán merül fel a régi felvételek témája, amelyeket az író az ábrázolt témától függetlenül tótkomlósinak nevez. Kiderül, amellett, hogy kiegészítik a tárgyi adatokat, a magyarországi falu archívumából származó fotók az írásban is segítséget nyújtanak.
Aztán az ábrázolás tágabb értelme kerül szóba – Závada a filmekben alkalmazott technikákkal rokonítja a regényeiben előforduló ábrázolási módokat. “Van, hogy egyik arcról a másikra ugrik a kamera, vagy forog, esetleg a narrátor szemszögéből mutatja meg a többi szereplőt” – sorolja az író. Hozzáfűzi, néha nehéz a távolságtartás, “jó volna elcsábulni, közelebb menni, az utolsó pillanatig –
ilyenkor mi húzzuk be a féket”.
Egy olyan narrátor, aki nem azonos a szerzővel, egyéb játékokra is alkalmas. “Elcsábítani az elbeszélés szellemét valami szörnyű beszédmodorba, amelytől aztán visszaretten” – határozza meg a folyamatot Závada Pál. Jóval később aztán elhangzik a konkrét példa is erre: “Ondrist a Jadviga párnájából azért szeretem, mert belehelyezhettem azokat a tulajdonságokat, amelyeket nem szeretek. Én így nem írnék, de ezzel a pasival megírathattam” – vallja be az író.
A mesélő azonban ilyen esetben nem szólhat közbe, ha valaki nem mond igazat. Závada a Jadviga párnájában ezt úgy oldotta meg, hogy ironizáló, leleplező ornamentikájú megfogalmazással próbálta jelezni a mellébeszélést – amit már az olvasó dolga érteni. És hasonló játék folyt a regényben szereplő különböző etnikumok különböző nacionalizmusainak gyakran ironikus kölcsönhatásait illetően is.
“Lányomnak mondom, menyem is értsen belőle” – fűzi hozzá az író. Ami pedig a női szereplőket illeti, azt vallja: velük jobban kell vigyázni, hogy az ember ne legyen keményebb igazságosztó, mint a férfiakkal szemben.
“Azt mondják, az író bármit megtehet.
Ám a figura meg kell tudja súgni, mit tehet meg vele a kitalálója” – véli Závada Pál.
Leszögezi azt is, a több elbeszélői szemszög használata egy regényben számára nem azt a célt szolgálja, hogy mindentudóvá avassa az olvasót, hogy a több szemszögből kiderüljön az igazság. “Nem hiszem, hogy ettől közelebb kerülünk az igazsághoz. A könyvek igazsága a sorok között van, nem egyik vagy másik szólam viszi. De mégis közvetíteni kell – régen szégyellősebb voltam, de most már bevallom.
Az új irodalomra ez nem jellemző, vagy legalábbis nem jellemző bevallani” – magyarázza az író. Aztán a félreértések kerülnek szóba: vagyis amikor az olvasó kikéri magának a többes szám első személyű, kollektív elbeszélőt, kijelenti, ehhez a mi-hez ő nem kíván tartozni.
Závada Pál egy mondatot említ A fényképész utókorából, amelyben egy igazságtalan katonai gyilkosságról beszélve, a főbelőtték-et némi gondolkodás után módosította főbelőttük-re. Az író felnőttnek tekinti magát és az olvasóját: feltételezi, hogy az olvasó érteni fogja, mennyi az ő része a mi kollektív felelősségéből – fogalmazza meg a szerző. “Egyértelmű, hogy a gyilkosságban egyikük sem vett személyesen részt,
de azért van egy felkiáltójel.
Tehessük ezt meg anélkül, hogy szószerint lennénk értve” – mondja Závada. Legújabb regénye, a magyarságtörténetként emlegetett Idegen testünk kapcsán kerülnek szóba a források.
Az író többféle megközelítést is vázol: azt, amikor a szerző minden forrást bedarál, és azokból alakítja ki a maga világát. Illetve azt, amikor a régi szövegek felismerhető mozaikdarabokként szerepelnek az új műben. Magáénak az utóbbit érzi. “Az Idegen testünkben nincs olyan mondat, amelyikbe ne daráltam volna már létező forrásokból kis cserépdarabkákat” – fogalmaz.
Aztán magára az írás folyamatára terelődik a szó. Olvasás, jegyzetelés, darabkák bedarálása a készülő mondatokba, aztán másnap az egész elölről – sorolja a munkafázisokat Závada Pál, azt is elárulva, nehézkesen ír, sokszor átfogalmazza a már kész szöveget. Ám hozzáfűzi: “ha már megy, nem kínlódás – amennyire lassan megy, annyira öröm”.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
