Mozimentést indított a megnyitón a TIFF
S. G. 2009. május 30. 10:57, utolsó frissítés: 13:19Az Emlékek az aranykorszakból hat kisfilm a 80-as évekről, jól adagolt ellenméreggel a nosztalgia ellen. Startolt a TIFF.
Mintha egy léggömbben ülnénk – ezzel a mondattal figyelmeztetett Tudor Giurgiu rendező, a TIFF főszervezője arra, milyen különleges légkörben nézhetnek meg egy adagot a fesztivál 209 filmjéből a 8. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál nézői.
Giurgiu a péntek esti megnyitón arra célzott, hogy az ünnepi alkalom helyszínéül szolgáló mozi, a Republica (Köztársaság/Repcsi) egyébként siralmas állapotban van. A szervezők által bemutatott klipből kiderült: míg 2003-ban, a TIFF első kiadásának évében jórészt fél- és kétharmad házzal működött az ezer férőhelyes mozi (vagyis napi átlagban 500-600 nézője volt), az idén viszont
napi hét-tíz néző lézengett a teremben.
A moziban dolgozók csak úgy kaphatnak fizetést, ha az előcsarnokot bóvli ruha- és cipővásárok céljára adják bérbe. Az a klipből nem derült ki, de valószínűleg a két multiplex plázamozi szívja el a belvárosi nézőket, és feltehetően a válság miatt általában is csökkent a kultúra iránti fizetőképes kereslet.
Megdöbbentő és ellentmondásos helyzetben van a romániai moziüzemeltetés – az üzenet szavak nélkül is átment, és feltehetően sok nézőt elgondolkoztatott. Giurgiu jól választotta meg az időpontot a TIFF mozimentő akciójának bejelentésére: a fesztivál nyitófilmjének vetítésén zsúfolásig megtelt a terem, mint ahogy ez a TIFF-en már szokás.
A megnyitón rövid beszédet mondó Sorin Apostu polgármester ígéretet tett arra, hogy hivatala és a városi tanács továbbra is együttműködő partnere lesz a nemzetközi fesztiválnak, és arra is, hogy a fennhatósága alá került mozikat felelősen fogja üzemeltetni, sőt újranyitják a Monostor és a Mărăşti negyedi mozikat. Giurgiu ehhez azt tette hozzá: reméli, jövőre felújított, új üléssorokkal felszerelt teremben nyithatják meg ismét a fesztivált. A széksorok közt, a földön ülő nézők eközben bizonyára nagyon örültek volna, hogyha a hetvenes évek grandomániájában még egyszer ekkorára tervezték volna Kolozsvár legnagyobb belvárosi mozitermét.
A romániai filmgyártás, forgalmazás és moziüzemeltetés helyzetének jelenkori abszurdjához kitűnően illeszkedett Cristian Mungiu ambíciózus projektjének levetítése. A Cannes-ban 2007-ben Arany Pálmát nyert rendezőnek az volt az elképzelése, hogy a 4 hónap, 3 hét és 2 nap drámája után, de még a következő nagyjátékfilmje előtt
jöjjön egy komédia, mégpedig szintén az „aranykorszakból”.
A hat rövidfilmből álló szkeccsfilm forgatókönyvét Mungiu írta a nyolcvanas évek városi legendáiból – elmondása szerint olyan sztorikból, amiket mindenki a szomszédjának a szomszédjától hallott, de mindenki igaznak hitt, és jót röhögött rajta sorbanállás közben. A hat rész közül kettőt maga Mungiu, a továbbiakat négy kollégája, Ioana Uricaru, Hanno Hofer, Constantin Popescu és Răzvan Mărculescu rendezte.
A hat film meglepően egységesként hat a forgatókönyvíró, a három operatőr, a díszlettervezők és a vágók munkájának köszönhetően. Az összesen 155 perces mozi hangulata hosszú ívet leírva a direkt humortól a tragikomikumon át a szomorkás, kopottas nosztalgiázásig tart.
Az első és az ötödik részben (a munkalátogatást szervező elvtárs egy falu egész vezetőségét felparancsolja a körhintára, aminek érdekes következményei lesznek; illetve képet kapunk arról, hogy nem szabad disznót vágni) a poénok úgy csattannak, mint egy jól elmondott viccben, de igazából a néző a jóízű röhögésen kívül nem sokkal marad. A sztori kitűnően van elmondva, jó a ritmus, ülnek a poénok, rendben vannak a díszletek és a ruhák is egészen nyolcvanas évekbeliek.
Ami pluszt hoz:
adott egy csirkét szállító sofőr, aki frigid és húsvéti böjtöt tartó felesége mellett szenved, de sehogysem tud kikezdeni a csinos fogadósnővel, és végül az erény elnyeri méltó büntetését (Vlad Ivanov, Camelia Tania Popa, Marusia Liliana Mocanu); a hegyi falu, Adâncatele népét írni-olvasni tanító, ügybuzgó pártaktivista (Călin Chirilă) és a juhász (Romeo Tudor) kettőse a negyedik részben, és a pusztán levegővel töltött üvegekkel csencselő Crina és Bughi (Diana Cavalliotti, Radu Iacoban) párosa a zárórészben.
Ebben a három történetben nemcsak a poénok ülnek, hanem van alig kifejezett gesztusokba írt dráma és némi szimbolikus tartalom. Mindez pontos adagolásban teszi kesernyéssé a néző szájízét, amikor már a nyolcvanas évek abszurd humorú sztorijai valóban elkezdenék felkelteni a nosztalgiát. Az üres üvegek garmadája a Levegőárusok című részben akár azt is jelképezheti, mennyi remény, terv és ötlet vált semmissé a kilencvenes években. És akár azt is, hogy azzal a bizonyos elviselhetetlen könnyűséggel muszáj valamit kezdenie.
Ja igen. A poénok mind tapsot kaptak, mint a színházban, a végén a színpadon meghajló alkotókat is hosszan ünnepelte a közönség: de a legforróbb vastapsot a megnyitón színpadra álló szervezőcsapatnak járt.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
