Filmek, amiket eddig láttunk 2.
F. N., H. R., S. G. 2009. június 02. 15:20, utolsó frissítés: 15:20Csorgó esőben szabadtéri vetítésen jártunk, végigunatkoztuk a fesztivál német sztárfilmjét, de megismertük a belga humort és az idei TIFF legemlékezetesebb figuráját.
Gomora
(Gomorrah) Olaszország, 2008, rendezte: Matteo Garrone
Az ószövetségbeli bűnös városra való utalás nem véletlen: a Camorra maffia közel háromszáz éves titkos társaság (első említése 1735-ből származik), melynek nevéhez véres tettek tapadnak. A film tanúsága szerint a Camorra mai napig megőrizte a legkegyetlenebb nápolyi maffiának járó tekintélyt.
A több párhuzamosan futó történetben a hálójába akadt kisemberek sorsa jelenik meg: a mindennapi rettegés, a reális életveszély, a kiúttalanság, a megmagyarázhatatlanul kegyetlen bosszú és a mocskos üzletek átláthatatlan szövevénye: drogdílerek, fegyverkereskedők, toxikus hulladék-anyaggal üzletelők, tisztességtelen licitek nyertesei, uzsorások és az adott környezetből menekülni képtelen kamaszok világa ez.
A nagyvárosi dzsungelt egy hihetetlen építmény jeleníti meg a filmben: a Franz Di Salvo-tervezte Vele di Scampia nevű gigantikus tömbházában találkozik a főhősök sorsa.
A TIFF-en egyszer vetített alkotás méltán nyerte el Cannes-ban a Zsűri Nagydíját.
A halott kislány ünnepe
Brazília, 2009, rendezte: Matheus Nachtergaele
Egy brazil, folyóparti faluban vagyunk, amelynek egyik legfontosabb évenkénti bevételi forrása a halott kislány ünnepe. Az események középpontjában rég nem az áldozat, hanem az istenített Szent áll: a kislány holttestének megtalálója, hisztérikus fiatal fiú, aki elvárja, hogy egész családja körülugrálja, miközben ő egy pohár vizet sem hajlandó hozni a nagyanyjának.
A tragédia apropójával megszervezett népünnepély fonákságát csupán két ember: a kislány bátyja, Tadeu, és édesanyja látja – ám a béke érdekében ők is eljátsszák a szerepüket. A film végére senki nem tudja, hol végződik a delírium, és hol kezdődik a valóság, illetve hol a tragikum és a komikum határa ebben a történetben.
A film igazi varázslata a díszletekben rejlik: Brazília színei, fényei, hangjai, a legváratlanabb pillanatban felbukkanó közelképek (például egy rakásnyi teknősbékáról) teszik feledhetetlenné A halott kislány ünnepét.
JCVD
Belga-francia-luxemburgi koprodukció, 2008, rendezte: Mabrouk El Mechri
Úgy látszik, van specifikus belga humor. A Jean-Claude Van Damme monogramját viselő film ugyanis a két belgiumi rendező-színész, Gustave de Kervern és Benoît Delépine munkáira, például a TIFF közönségének rekeszizmait hevesen megmozgató Aaltrára emlékeztet. Az önirónia, a komikus-abszurd helyzetek hasonlók, azonban a JCVD rendezője kevésbé kegyetlen főhősével, Van Damme-mal szemben.
A film legalább olyan akciódús, mint egy JVCD-márkájú csihipuhi mozi, de persze kevesebb a művér és több az ütős humor. Mabrouk El Mechri (a forgatókönyvet is ő írta Frédéric Benudis-szel együtt) remekül aknázza ki a lecsúszott sztár sablonját. Van Damme gyakorlatilag csődbe jutott, egyik producer sem ad már előleget a következő filmjére, vesztésre áll a válóperben s emiatt nem kizárt, nem láthatja többé a kislányát, ráadásul még egy brüsszeli taxisofőr is lealázza a dumájával.
Na, miután így felvázoltuk a kilátástalanságot, ezután szokás a főhőst forgatókönyvileg valami tök reménytelen szituba belerakni. Ilyen például az emberrablás és egyéb tételek a büntető törvénykönyvből. A további fordulatokat nem áruljuk el, legyen elég annyi, hogy a filmet szabadtéri vetítésen, az Echinox udvar folyosóján, az ablakban ülve néztük meg, további öt néző társaságában, mert zuhogott az eső. És megérte.
Látható még június 3-án, szerdán 22 órától az autósmoziban (a Iulius Mall parkolója)
Kölykök a negyedből
(Kidz in da Hood /Förortsungar) Svédország, 2006, rendezte: Catti Edfeldt és Ylva Gustavsson
A Gyermeknap jó apropóul szolgált ahhoz, hogy a legfiatalabbakat is megszólítsa a fesztivál: idén első alkalommal vetítenek gyermek- és ifjúsági filmeket, és a moziba látogató csoportok kísérőinek, azaz a pedagógusoknak, osztályfőnököknek tájékoztató anyagot is adnak ahhoz, hogy az iskolában “feldolgozzák” a filmek által felvetett problémákat.
A rappel, rockkal és musicales táncos-dalos jelenetekkel gazdagon fűszerezett film főhőse egy bevándorló kislány, Amina, aki egy külvárosi lakótelepen végre barátokra és családra talál. A nem szokványos, kalandos fordulatokkal operáló történet mégis sok ismerős helyzetet idéz a hazai gyerekek számára, például a generációk közötti konfliktus örökös témáit.
A felnőtt nézők számára a jól megcsinált film élményéhez társult az a páratlan impresszió, amit a gyermekközönség szolgáltatott. A nézőtér hangosan, őszintén reagált a vásznon látottakra, maradéktalanul azonosult a gyerekekkel, az izgalom és a szerencsés problémamegoldásoknak való örvendezés, a jól elsült poénok mind tapinthatóan benne voltak a levegőben.
Sajnos, ez az alkotás nem látható többé a fesztiválon.
Langkasuka királynői
(Queens of Langkasuka), Thaiföld, 2008, rendezte: Nonzee Nimibutr
Ez az a film, amit annak ellenére néztünk meg szabadtéri vetítésen, hogy a jegyárus lány a Repcsiben teljes együttérzésünkről biztosított bennünket, mert szerinte a mozi nézhetetlenül pocsék. A kis hölgy valószínűleg nem vette figyelembe, hogy egy mítoszban rendszerint nincs túl sok humor, és ha egy ilyen történetet rendezel meg, akkor nem az a lényeg, hogy kiváló színészeket toborozz, hanem az, hogy híven kövesd a mese fonalát.
A Langkasuka királynői mesei-mitikus alkotás a szó jobbik értelmében. Adott egy 16. századi, sosemvolt királyság a thaiföldi partoknál, melyet rendszeresen támadnak a kalózok. A férfiak és a nők természetesen egyaránt gyönyörűek, a díszletek pazarak, s a tömegjelenetekkel annyira nem spórolt a stáb, hogy talán még túlzásba is estek. A harcművészeti jelenetek kifinomultsága a kényes ízlésűeket is kielégíti, a speciális effektek meg a filmkészítés technikai részletei iránt érdeklődőket hozhatják lázba.
Igazán látványos film, bőven hozza a Karib-tenger kalózai színvonalát – az viszont tény, hogy a thai változatban nincs egy Jack Sparrow kapitányhoz (Johnny Depp) hasonló, komplex karakter. De ettől eltekintve van mit nézni rajta, különösen a szabadtéri/autósmozi kiváló minőségű vetítőjével és mozivásznán érvényesülnek igazán a grandiózus díszletek és a finom részletek.
Látható még június 5-én, pénteken 22 órától az autósmoziban (a Iulius Mall parkolója)
Machan
Sri Lanka-i-olasz-német, 2008, Rendezte: Uberto Pasolini
Nem lenne meglepő, ha a népszerűségi lista élén hamarosan megjelenne a néhai Sri Lanka-i kézilabda-válogatott hihetetlen, de igaz történetét feldolgozó filmvígjáték. A The Full Monty producere ezúttal rendezőként debütál.
Lehet, hogy a kezdők gyermekbetegsége, hogy első nagyjátékfilmjükbe mindent bele akarnak szuszakolni abból, amit a filmcsinálásról tudnak, gondolnak, éreznek. Uberto Pasolini is körülbelül három filmre való témát és poént használt el közel kétórás alkotásában: egy társadalmi kérdéseket feszegető drámáét (az egyik napról a másikra tengődő nincstelenek örökös álma, hogy külföldön találjanak munkát, megélhetést egész otthon maradó családjuknak), egy dokumentumfilmét (egy 2004-es eseményt filmesít meg) és egy pazar komédiáét (a kézilabda-mérkőzések alatt nyerítve hahotázott az egész mozi).
Látható még június 3-án, szerdán 12 órától a Győzelem moziban; június 6-án, szombaton 15,30-tól a Köztársaság moziban.
Mindenki más
Németország, 2009, rendezte: Maren Ade
Gitti és Chris első látásra tökéletes párkapcsolatban élnek, ám kettejük különböző életfelfogása számtalan apró konfliktusra ad okot. Ebben az egy mondatban már benne is foglaltatik a teljes film: két óra után ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk, és közben semmi olyasmi nem történik, ami történetnek volna nevezhető.
Részletes képet kapunk a párocska civódásairól, kibéküléseiről és szeretkezéseiről, ám időközben vajmi kevés derül ki abból, hogy kicsoda tulajdonképpen ez a két ember. Gitti és Chris beszélgetései kizárólag kettejükről szólnak, mindebben a közönség végig fölösleges harmadik.
A film végére a néző úgy érzi magát, mint aki fürdés közben, a vízcsöveken keresztül kénytelen volt végighallgatni egy házi csetepatét, amelyikhez semmi köze, és amelyikre igazából nem is volt kíváncsi.
Panoptikum
(Das Wachsfigurenkabinett), Németország, 1924, rendezte: Paul Leni, zene: Einuiea
A Bánffy-palota udvarán kb. 50 ember volt kíváncsi A panoptikumra, Paul Leni 1924-ben készült expresszionista némafilmjére. Nagy szám, ha figyelembe vesszük a kitartó esőt, de kicsi, ha az esemény különlegességét nézzük, ráadásul ennél több embernek is jutott volna száraz hely. A hangulat laza volt, az emberek teával, sörrel és cigivel kezükben ültek a félig fedett nézőtéren.
Bár már nem lehet korabeli szemmel figyelni a filmet, mégis átélhettük azt az élményt, amit a 85 évvel ezelőtti nézők, mert a képekhez élő zenét szolgáltatott a Einuiea zenekar. A vetítés igazából egy performanszhoz hasonlított, mert egyszerre volt jelen a film, a zene és az irodalom, hiszen a vetítés alatt Salman Rushdie és Sergej Eizenstein műveiből hangzottak el élőben felolvasott idézetek, melyek rímeltek a vetített képsorokra.
A film három történetet foglal magába: Harun-al-Rasid kalifáét, Rettegett Ivánét és Hasfelmetsző Jackét. A színészek harsány játéka, a díszletek különlegessége, a némafilm kékes, zöldes, lilás színvilága nosztalgikus hangulatot adott az eseménynek, amit remekül kiegészített a Einuiea szuggesztív zenéje. A vetítés végére páran elszálingóztak, de a 65 perces produkció utánra is maradt elég ember, hogy megtapsolja a szerényen meghajló zenészeket.
Aki pedig lemaradt róla, ma este fél tízkor kárpótolhatja magát Hitchcock A bérlő című némafilmjével, mely alá a zenét Dj Dubase és Leizaboy keveri majd, a filmet pedig egy 1975-ben készült géppel fogják vetíteni.
Séraphine
Franciaország, 2008, rendezte: Martin Provost
Borítékolható, hogy a Yolande Moreau alakította Séraphine a TIFF legemlékezetesebb figurája lesz. Egy kisvárosi cseléd az 1910-es évekből, aki szabadidejében szívesen fürdik meztelenül a folyóban vagy mászik fára, sanzonok helyett apácaismerőseitől tanult zsoltárokat énekel, fizetését pedig lakbér helyett hobbijára, a festészetre költi.
Ám vesztét éppen az okozza, hogy munkáit felfedezi egy műkritikus. Miután töretlen alkotókedvvel átvészeli az első világháborút, Séraphine abba őrül bele, hogy elhiszi: kiválasztott, és a gazdasági válság miatt egyre halasztódó első kiállításától nem csak a sikert, hanem magát a megváltást várja.
Nonkonformizmusa, optimizmusa, meg nem alkuvó szabadelvűsége átragyog a filmvásznon. Nehéz elhinni, hogy Séraphine létezhetett – pedig a festőnő valóban élt, és valódiak a filmben is látható, lebilincselő festmények is.
A szolgáló
(The Maid / La nana) Chilei-mexikói, 2009 – rendezte: Sebastian Silva
Ismét egy rangos díjjal kitüntetett film a versenyprogramból: az idei Sundance fesztivál Különdíjasa – az eddig látott mezőny alapján – úgy tűnik, elég nagy eséllyel pályázik a TIFF Nagydíjára is.
Raquel (Catalina Saavedra) történetében tulajdonképpen nincs semmi szokatlan: sok éve szolgál egy családnál, és hallani sem akar arról, hogy mással is osztozzon kis birodalmán. A maga módján ugyanis főnök: terrorizálja a legidősebb gyermeket, féltékeny, ha kedvence mással is kedves, és úgy osztja az uzsonnának szánt rágcsálnivalót, ahogy neki jól esik.
A család először egy sokkal fiatalabb, majd egy idősebb szolgálót alkalmaz, hogy segítse a gyengélkedő Raquelt, de ő mindkettőt elüldözi kibírhatatlan viselkedésével. Végül összeesik, és kénytelen egy harmadik betolakodót is elviselni, aki viszont megtalálja a kulcsot ehhez a házi szörnyeteghez (nagyszerűen jellemzi az egész filmet az a pillanat, amikor a gyermekek gorillajelmezét magára öltő szolgáló csodálja magát a tükörben).
A megszelídítés sikeres lesz: Raquel barátnőre lel kolléganőjében, és belátja, hogy nem szégyellnivaló, ha az ember szeret és hagyja magát szeretni.
Látható még június 2-án, kedden 12 órától a Győzelem moziban; június 7-én, vasárnap 23-tól a Köztársaság moziban.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
