Varga László Edgár kapta a Csiki László-díjat
2018. szeptember 23. 18:35, utolsó frissítés: 18:35
Varga László Edgár költő kapta a Csiki László-díjat a XI. Gyergyószárhegyi Írótáborban - közölte vasárnap a Hargita megyei tanács.
A megyei önkormányzathoz tartozó Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által szervezett írótáborban kétévenként adják át a Csiki László-díjat a legjobb 35 év alatti erdélyi magyar írónak vagy költőnek.
Az idei díjazott a tavaly megjelent második, bejárónőm: isten című verseskönyvéért kapta az elismerést.
Varga László Edgár 1985-ben született Margittán. Székelyhídon nőtt fel, majd biológia szakos egyetemi diplomát szerzett Kolozsváron. Tanulmányai befejeztével a sajtóban helyezkedett el, kilenc évig a Krónika című napilap munkatársa volt. Kolozsváron él és a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője.
Első kötete 2014-ben jelent meg Cseréptavasz címmel, és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány debütdíját, valamint a Méhes György-debütdíjat is elnyerte. (mti/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt