Újra megfilmesítik Sissi életét
2009. április 16. 10:52, utolsó frissítés: 10:52
A bécsi Hofburgban kezdődtek meg az Erzsébet osztrák császárné életéről szóló új kétrészes film forgatási munkálatai. Xaver Schwarzenberger, a film rendezője kijelentette, el akarja különíteni filmjét az 50-es években, Ernst Marischka által, Romy Schneider főszereplésével forgatott klasszikustól.
Elmondása szerint Sissit mint lázadó, önmegvalósító királynét akarja megmutatni. A készítők nagy hangsúlyt fektetnek az emancipáció témájára, a középpontba az intelligens és szabadságszerető Sissi és anyósa, Zsófia főhercegnő konfliktusát helyezik.
A produkció a RAI olasz, a ZDF német és az ORF osztrák tévétársaságok megbízásából készül, és 11 millió euróba kerül. Kétezer statiszta és közel 700 korhű kosztüm szerepel majd a filmben. Három hónapon keresztül tartanak a forgatási munkálatok a bécsi Hofburgban, a schönbrunni kastélyban, a triesti Miramare kastélyban, illetve Velencében.
A film főszerepét Cristiana Capotondi olasz színésznő játssza, aki a Gőg című filmsorozattal nyerte el az olasz - és később a magyar - nézők tetszését. Ferenc Józsefet David Rott német színész, Zsófia főhercegnőt pedig Martina Gedeck játssza. A különböző nemzetiségű színészek mindegyike saját anyanyelvén beszél: a rendező elmondása szerint ezzel meg lehet spórolni a szinkronmunka egy részét. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt