Elhunyt Bogdán László
2020. augusztus 10. 17:40, utolsó frissítés: 17:47
Hétfőn elhunyt Bogdán László, a 73 éves író, költő, újságíró – írta a Háromszék, amelynek az 1990-es alapításától kezdve főmunkatársa, főként kulturális és közéleti témákban közölt.
Az 1948-ban Sepsiszentgyörgyön született Bogdán László fiatalkorában állategészségügyi segédmunkásként dolgozott, amikor a Csiki László és Vári Attila nevével fémjelzett erős szellemi, intellektuális sepsiszentgyörgyi környezet hatására írásra adta a fejét.
Már az első versével az irodalmi élet sűrűjében találta magát, az Igaz Szó 1968-as márciusi számában jelent meg a Halotti beszéd című verse, amit az Üvöltés beat-költőinek modorában írt.
Bogdán Lászlót ettől kezdve már az foglalkoztatta, amiért később is írásra adta a fejét: hogy tulajdonképpen ki is ő valójában? Ezért alkotta meg Vaszilij Bogdanov alakját is, és írta szerepverseit, az amerikai költők mintájára megalkotott, elképzelt biografikus költészetet.
Közben mindvégig újságíróként is dolgozik, 1969-től előbb a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörnek ír kulturális és művelődéspolitikai cikkeket, majd a '80-as évek második felében a A Hét című bukaresti hetilap munkatársaként dolgozik. A rendszerváltás után a Háromszék napilapba írt.
A Transindex a tavaly készített interjút az íróval:
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt