Betiltották a preparált emberi testek kiállítását Párizsban
2009. április 22. 09:47, utolsó frissítés: 09:47
Betiltotta a preparált emberi testeket felvonultató Our Body című kiállítást egy párizsi bíró, aki szeméremsértőnek nevezte a tárlatot. Az ítélet egy új törvény alapján születet, amely azt szabályozza, hogy miként lehet bemutatni a holttesteket. A döntés arra késztetheti az összes francia múzeumot, hogy eltávolítsák kiállításaikról az emberi testeket és csontvázakat.
A tárlat több megnyúzott tetem segítségével mutatja be, hogyan működnek a különböző szervek. A testek konzerválásáról egy hosszadalmas eljárás, az úgynevezett plasztifikálás gondoskodik, amelynek során a testnedveket kivonják, majd folyékony szilikonnal töltik fel tetemeket.
Francia emberi jogi csoportok ellenezték a kiállítást arra hivatkozva, hogy a névtelen holttestek kivégzett kínai áldozatoktól származhatnak. Két csoport a bírósághoz fordult, beadványukra hozta meg kedden Louis-Marie-Raingeard az ítéletét, amely szerint a kiállítás az emberi test lealacsonyítását jelenti.
A bíró napi 20 ezer eurós bírsággal sújtja a szervezőket minden egyes további nyitvatartási napért. A testeket át kell adniuk a hatóságoknak - e téren minden nap késedelem 50 ezer eurós pénzbüntetést jelent.
"Megdöbbentettek a fejlemények" - mondta Pascal Bernardin francia szervező, aki fellebbezni kíván az ítélet ellen. Az Our Body című kiállításnak számtalan változata járja a világot, eddig mintegy 30 millió ember látta a tárlatot. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt