Elkezdték átköltöztetni a kolozsvári Dávid Ferenc-szobor elől a buszmegállót
2022. január 20. 16:12, utolsó frissítés: 21:46
Hamarosan az utca túloldaláról is látható lesz Dávid Ferenc unitárius egyház alapító egész alakos szobra Kolozsváron.
Forrás: Laura Laurenţiu
Fotó: Tőkés Hunor / transindex.roElkezdődtek ugyanis a munkálatok, amelyek révén az 1989. December 21. sugárúton (Magyar utca) található buszmegállót, a Sora áruházhoz közelebb helyezik. Így az ezután nem fogja szemből eltakarni a szobrot.
Fotó: Tőkés Hunor / transindex.roJelenleg még a régi buszmegálló működik, az új buszmegállók felszerelésén még dolgoznak. A munkálatok idejére pedig a sugárút Sora áruház felőli oldalát a buszmegállók körül kordonnal leszűkítették.
Fotó: Tőkés Hunor / transindex.roFrissítés: Oláh Emese alpolgármester közösségi felületén úgy nyilatkozott hírünk megjelenését követően, hogy megértik a szülők és a pedagógusok érveit, akik azt nehezményezik, hogy a Brassai Sámuel Elméleti Líceum bejárata elé költözik a megálló. Tudatában vannak annak, hogy ebben a kérdésben nincs ideális, csak optimális megoldás, a szakemberek pedig egyetértenek abban, hogy ennél jobb helyszín nem áll rendelkezésre a környéken.
Bár a szobor előtti buszmegálló elköltöztetése már a városháza eredeti tervében is szerepelt, a sajtó egy része legutóbb decemberben fedezte fel, hogy mennyire fontos lenne ezt megtenni, miután többek között Laura Laurențiu ex-újságíró a közösségi médiában felhívta a figyelmet, hogy a munkálatok megkezdése után sem került tíz méterrel arrébb az ideiglenesen kihelyezett megálló. Pedig Laurentiu szerint ezzel egy olyan történelmi jelentőségű személy szobra válna láthatóbbá, akinek vallási irányzata Kolozsvárról indult útjára, és olyan képviselői voltak, mint Sir Isaac Newton, Edvard Grieg, Bartók Béla, Florence Nightingale vagy Linus Pauling.
A városháza alpolgármestereinek akkori tájékoztatása szerint a buszmegálló áthelyezése már eleve a projekt részét képezte, az új helyszín kialakítását pedig a sugárút felújításától függően kezdik meg a megálló létesítését. Azaz most.
A sugárút teljes felújítása értesüléseink szerint tavaszig lezajlik.
Gergely Zoltán szobrászművész alkotását a belvárosi unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégium között újonnan kialakított kis téren állították fel, amelyet az egyház telkéből választottak le, és nyitották meg az utca felé.
A szobrot 2019 augusztusában Farkas Emőd főgondnok és Bálint-Benczédi Ferenc püspök leplezte le.A művész az ünnepségen elhangzott beszédében kiemelte, hogy Dávid Ferenc arcáról vagy termetéről nem maradt fenn semmilyen képi ábrázolás vagy szöveges leírás, ezért a szobor nem Dávid Ferencet ábrázolja, hanem azt, amit 2019-ben szellemiségéről, életútjáról és a ránk hagyott eszmei örökségéről gondolunk. Mint fogalmazott, olyan elemeket hordoz, amivel a hívők azonosulni tudnak és gazdagodnak általa. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt