Sinatra életéről forgat filmet Martin Scorsese
2009. május 14. 11:16, utolsó frissítés: 11:16
Játékfilmet készít Frank Sinatra életéből Martin Scorsese – jelentette be szerdán a Variety című amerikai szaklap. A Universal és a Mandalay Pictures gyártásában készülő filmet a világhírű olasz-amerikai rendező már évek óta tervezte, a munkát azonban a nagy énekes-színész örökségét gondozó Frank Sinatra Enterprises-szal vívott jogi vita késleltette. A forgatókönyvet Phil Alden Robinson írja, arról azonban egyelőre semmi nem szivárgott ki, hogy ki személyesíti majd meg a "Hangot" (The Voice), ahogyan Sinatrát emlegették.
Ez lesz az első alkalom, hogy nagyjátékfilmen idézik fel az 1998-ban, 82 évesen elhunyt sztár életét és pályafutását. Korábban két tv-filmet készítettek róla, 1992-ben és 1998-ban, akkor Philip Casnoff, illetve Ray Liotta játszotta. Sinatra a 20. századi amerikai kultúra és szórakoztatóipar egyik mítosza, a legendásan kék szemű, sármos énekes azonban nem csupán dalaival írta be magát a történelembe – bár az olyan slágerek tették igazán népszerűvé, mint a Five Minutes More, a Strangers In The Night, The World We Knew, a My Way vagy a New York, New York.
Azonban színészként is elismert volt, 1954-ben Oscar-díjat kapott Fred Zinnemann Most és mindörökké című James Jones-adaptációjának olasz katonája, Maggio megformálásáért. Kérdés, hogy sikerül-e majd Scorsesének "mítoszrombolás" nélkül bemutatni a nagyvilági életet élő, nőket habzsoló, az italt sem megvető, a legmagasabb körökkel és a maffiával is jó kapcsolatokat tartó művész életét bemutatni. Mindenesetre a produceri munkákban az énekes lánya, Tina Sinatra is részt vesz. (mti/afp/reuters)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt