Pisica pătrată: bemutatják az első román street art albumot az Ecsetgyárban is
2010. január 26. 11:38, utolsó frissítés: 11:38
Kolozsváron is bemutatják az első román street art albumot az Ecsetgyárban január 27-én, szerdán 18 és 20 óra között. A szervező AltArt Alapítvány közvitára hívja az érdeklődőket, jelen lesz Alexandru Ciubotariu street artist, Cristian Rusu művész, a moderátori szerepet Szakáts István, az AltArt Alapítvány vezetője tölti be.
“Több mint 30 év történelem, egy szótári bejegyzés, tárlatok, biennálék és kiadványok örvényében a street art Romániában is megvetette a lábát. Alkotások, nevek, trendek és értékek születtek és váltak felismerhetővé. Aláírások jelentek meg a falakon. Az AltArt Alapítvány által szervezett esemény a művészet köztérben való megnyilvánulásait teszi vita tárgyává, a meghívott művészek által bemutatott példákból kiindulva, és vizsgálva, hogy a street art társadalmi összefüggésekben megfogalmazódó kihívása milyen mértében határozza meg az utca múvészetét Romániában” – áll a szervezők felhívásában. (hírszerk)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt