Jelentkezőket várnak a Székelyföldi Civil Napokra
2010. május 25. 09:24, utolsó frissítés: 09:24
Jelentkezőket várnak a szervezők a Székelyföldi Civil Napok 2010 – Közös tér, közös örökség című rendezvényre, amelyet június 18-án és 19-én Sepsiszentgyörgyön szervez meg Kovászna Megye Tanácsa és Hargita Megye Tanácsa.
A találkozó lehetőséget kínál a kölcsönös ismerkedésre az együttműködési lehetőségek, tapasztalatok megbeszélésére. Közös tér, közös örökség címmel magyarországi és hazai előadók részvételével tanácskozást tartanak, megvalósításokról, távlatokról, tapasztalatokról, lehetőségekről.
A rendezvény második napján Sepsiszentgyörgy központjában felállított standokon a résztvevő civil szervezetek a találkozó tematikájához kapcsolódó, tevékenységüket bemutató, anyagokat helyezhetnek el. A rendezvény mindkét napján különböző programok, foglalkozások zajlanak, elsősorban a résztvevő civil szervezetek közreműködésével.
A Székelyföldi Civil Napok célja olyan együttműködési fórumot teremteni a székelyföldi civil szervezetek számára, amely közös programok, partnerségek kialakítását eredményezheti.
A szervezők június 6-ig várják a részt venni kívánó civil szervezetek jelentkezését, közölve az érkezők adatait, szállás és étkezési igényeit. A jelentkezési űrlap innen letölthető. Jelentkezés és tájékoztatás Kovászna Megye Tanácsa művelődési, oktatási, civil szervezeti irodájánál, valamint Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési és programok igazgatóságán lehetséges.
A szervezők elérhetőségei: 520008 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 4, Tel: 367-403924, Fax: 367-403924, e-mail: ordoglajos@kmt.ro, illetve Csíkszereda, Szabadság tér 5, 208. sz. iroda, Tel: 0266-207700/1314, 1318, 0266-245416, 0745-993140, Fax: 0266-207716, e-mail: kardaluseniko@hargitamegye.ro. Javaslatokat, ötleteket szívesen fogadnak. (hírszerk)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt