Az épített örökséget védő szakembereket képeznek Kolozsváron
2010. augusztus 06. 11:32, utolsó frissítés: 11:32
Épített örökség felújításra szakosító, posztgraduális oktatás zajlik Kolozsváron 1998 óta a Transylvania Trust Alapítvány kezdeményezésére, a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelemtudomány és Filozófia Karán. A tanfolyam célja – figyelembe véve az erdélyi építészeti örökség gazdagságát és állapotát – felsőfokú végzettségű, az épített örökség védelmével foglalkozó szakemberek képzése.
A távoktatásos tanfolyam időtartama két év, azaz négy félév 2010 októberétől 2012 júniusáig, szemeszterenként hat, három-három napos (csütörtök, péntek, szombat) konferenciával. A képzés 600 órából áll, 480 elméleti és 120 gyakorlati órát foglal magában.
A román és magyar nyelvű szakcsoportok építészek, építőmérnökök, művészettörténészek, régészek és más felsőfokú végzettségű szakemberek számára indulnak. Az általános, közös tantárgyak mellett a hallgatók végzettségüknek megfelelő előadásokat látogathatnak. A szakkifejezések megfelelő angol és román nyelvű elsajátítása érdekében a román és magyar csoport előadásainak 5%-a angol nyelven, ezen felül a magyar csoport előadásainak 25%-a román nyelven zajlik.
A gyakorlati órák helyszínei szakosodott intézmények és műemlék-felújítási építőtelepek, illetve bel- és külföldi szakmai tanulmányutak. A posztgraduális képzést elvégző hallgatók az államvizsga dolgozat megvédése után a 422/2001-es műemlékvédelmi törvény által előírt és az Oktatási Minisztérium által elismert oklevelet kapnak, végzettségük: műemlék felújításra posztgraduálisan szakosodott specialista.
A költségek egy részét a hallgatók tandíja fedezi, míg a külföldi meghívottak külföldi és belföldi intézmények, alapítványok támogatásával tartanak előadásokat. A tandíj a hallgatók számának függvényében, félévenként 1560 lej.
Bővebb információkért Tarr Margit programfelelőshöz lehet fordulni a postgraduate@transylvaniatrust.ro e-mail címen vagy a 0264-439858, 0745-585566 telefonszámokon. (hírszerk)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt