Szerdán kezdődik a Sziget fesztivál: 400 fellépő, 76 hektáron
2010. augusztus 09. 15:14, utolsó frissítés: 15:14
Idén mintegy 400 zenekar és DJ lép fel a Sziget fesztiválon; ebből 140 külföldi, akik harminckét országból érkeztek az összesen hetvenhat hektáros összterületű rendezvényre. Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője újságíróknak elmondta, a résztvevőket egy 3300 négyzetméteres sátor is várja, amelybe a Petőfi Csarnok nagyterme több mint háromszor férne bele. Az öt hivatalos nap alatt, augusztus 11-16 . között ötvenöt programhelyszínen szórakozhatnak a kilátogatók.
Idén problémákat – mintegy 9 milliós pluszköltséget – okozott az esőzés. A Sziget kezdetére azonban már sikerül felszámolni a sarat és a tócsákat. Egyébként a sármentesítést mintegy 1000 köbméternyi homok kiszórásával végzik, elsősorban a Nagyszínpad előtt, ahol az első koncerteket tartják – mondta.
A helyszínen kiosztott tájékoztató szerint a Sziget főbb útvonalaira tizenkét kamionnyi műanyag burkolatot fektetnek le, míg a sátrakban huszonötezer négyzetméter fa burkolattal borítják a talajt; ezeken túl a nagyobb forgalmú utakon "fémszőnyeget" borítanak le.
A fesztivál egyik újdonsága idén többek között, hogy felállítottak egy EU-sátrat Magyarország 2011-es uniós elnökségének alkalmából, ahol tájékozódni lehet a témával kapcsolatosan, előadások és egyéb programok lesznek. Hasonlóan újdonságnak számít, hogy bevezették a kártyás fizetési módot. Eszerint egy ingyen kapott kártyára pénzt lehet feltölteni, és ennek segítségével lehet fizetni a fesztivál területén. Idén speciális hangfogó falakat is felállítottak a programhelyszínek elé, így még kevesebb zaj szűrődik majd ki a fesztivál területéről.
A Szigeten négyszáz fő látja el az egészségügyi szolgálatot, az ambulancián 16 orvos, 50 nővér, 12 motoros és 110 gyalogos járőr ápoló, betegkísérő, valamint egy roham-, négy eset- és három mentőkocsi lát el szolgálatot. Az idei szigeten a rendőrök mellett 1200 biztonsági őr, valamint több száz jegyellenőr és belső forgalomirányító segíti a rendfenntartást. Az idei évben is érkeznek külföldi – angol, francia, német és holland – rendőrök a Szigetre.
A szervezők kérik a látogatókat, hogy kizárólag tömegközlekedési eszközöket vagy kerékpárt vegyenek igénybe. A Szigeten ingyenes kerékpármegőrző működik, továbbá a már megszokott hajójárat és szigetbusz is. A HÉV sűrűbben közlekedik, transzferáron lehet igénybe venni a taxiszolgáltatást, de aki akarja, akár riksával is közlekedhet. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt