Íróportrék: kiállítás a Látó szépirodalmi folyóirat plakát-mellékleteiből
2010. november 11. 10:26, utolsó frissítés: 10:27
Az idén húszéves Látó szépirodalmi folyóirat ezúttal kiállítással ünnepel: a Látó Irodalmi Színpadon 2008-2010. között fellépett 23 íróról, költőről, valamint az évfordulós Székely Jánosról és Szilágyi Domokosról közölt portrékkal várja az érdeklődőket a G. Café-ban 2010. november 12-én, pénteken, 18 órától. A kiállítást megnyitja: Kovács András Ferenc és Szabó Róbert Csaba. A rendezvény a 16. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvkiállítás programjába illeszkedik, és az idén szeptemberben elhunyt örökös munkatárs, Irsai Zsolt emlékét idézi.
A plakátokon szereplő írók: Bodor Ádám, Bogdán László, Csaplár Vilmos, Csordás Gábor, Dés László, Domokos Géza, Esterházy Péter, Irsai Zsolt, Karátson Endre, Kányádi Sándor, Király László, Krasznahorkai László, Kornis Mihály, Márton László, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Székely János, Szilágyi Domokos, Szilágyi István, Tompa Gábor, Visky András, Závada Pál. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt