Magyarországi dzsesszművészek oktatnak és koncerteznek Erdélyben
2008. augusztus 27. 10:31, utolsó frissítés: 10:31
Több neves magyarországi művész és oktató is előadóként vesz részt a Sepsiszentgyörgyön zajló dzsessz- és improvizációs táborban. Lázár-Prezsmer Endre szervező az MTI-nek elmondta: a Mukkk Kulturális és Ifjúsági Egyesület által megrendezett egyhetes rendezvénynek tavaly szeptemberben még Árkos volt a helyszíne.
A helyszínváltoztatás mellett az idei tábor újdonsága, hogy kétszerannyi résztvevőt látnak vendégül, mint tavaly. A Románia minden részéből jelentkező harminc fiatal többsége erdélyi városokból érkezett, de jöttek Suceavából és Bukarestből is.
A résztvevők a műfajnak olyan elismert személyiségeitől tanulhatnak, mint Eichinger Tibor gitáros és Márkus Tibor, aki elméletet és dzsessztörténet oktat a táborban. Rajtuk kívül a szervezőknek Csuhaj Barna Tibort, Lakatos Ágnest, Grencsó Istvánt és Jeszenszky Györgyöt is sikerült megnyerni előadónak. Az oktatás délelőtt és délután zajlik, esténként pedig dzsesszkoncerteket tartanak. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt