Krasznahorkai László az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztivál vendége
2011. augusztus 17. 12:19, utolsó frissítés: 12:23
Krasznahorkai László Kossuth-díjas írót meghívták az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol Colm Tóibín neves ír novellistával, újságíróval beszélget augusztus 26-án.
Az Európa új korszakban című programsorozat részeként ül össze a Corner Theatre-ben a két író. Hamarosan jelenik meg angol fordításban Krasznahorkai László Sátántangó című regénye és elsősorban erről beszélget az íróval Colm Tóibín. A két írót egyedülálló kapcsolat fűzi egymáshoz, ez pedig az azonos világlátásuk és irodalmi kifejezésmódjuk - emelte ki a fesztivál honlapja. Colm Tóibín azt írta Krasznahorkairól, hogy tiszta komédia és hamisítatlan komorság elegye rejlik könyveiben.
Beszélgetésükön szó esik majd a magyar író pályájáról és az ÁllatVanBent című, tavaly megjelent legújabb könyvéről, amely már olvasható angolul. Krasznahorkait Max Neumann képzőművész egyik képe ihlette írásra, majd Neumann az ő szavainak hatására készítette el a többi képet és ezekre az író tizenhárom másik szöveg megírásával válaszolt.
Takács Ildikó, a Londoni Magyar Kulturális Központ most leköszönő igazgatója úgy nyilatkozott az MTI-nek: örül, hogy az intézet támogathatta Krasznahorkai László részvételét a világ egyik legnagyobb könyves fesztiválján.
Az idei fesztivál témája a 21. század forradalmai, így az észak-afrikai és közel-keleti események kerülnek előtérbe, melynek következtében évtizedek óta fennálló rezsimek omlottak össze. Az előadásokon, vitafórumok, többek között az Egyesült Államokat ért szeptember 11-i támadások 10. évfordulója, a Facebook- és a Wikileaks-botrányok is középpontba kerülnek. A fesztivál az írott szó erejét vizsgálja meg a gyorsan változó világban - nyilatkozta Nick Barley fesztivál igazgatója.
Az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztivált 1983-ban alapították és mára a skóciai augusztusi fesztiválszezon egyik kulcsrendezvénye lett csaknem 700 eseményével. A seregszemlének történelmi Charlotte Square Gardens ad otthont, ahol a 17 nap alatt 220 ezer vendégre számítanak.
A Sátántangót George Szirtes magyar származású angol költő fordította angolra.(mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt