Árulkodó tárgyak: néprajzi konferencia zajlott Sepsiszentgyörgyön

2008. november 11. 14:54, utolsó frissítés: 17:09

A tárgyak vallottak az őket használók szokásairól, életmódjáról, értékrendjéről azokon az előadásokon, amelyek a hétvégén Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban megszervezett néprajzi konferencián hangzottak el. Pozsony Ferenc nyitóelőadásából kiderült, az első tárgyakkal foglalkozó felmérések a 19. század közepétől jelentek meg Erdélyben.

A konferencia előadói között volt olyan, aki a Kolozsvár egyik külvárosában élő családok életmódváltását vizsgálta: Gáll Tünde egy hóstáti család három generációjának mindennapjairól nyújtott képet. Bemutatta, hogy a fiatal generáció hogyan adja fel teljesen a hagyományos életformát és létfenntartási módozatokat, hogyan tér át az alapvetően földműves- meg állattartó-piacozó életformáról a földet háttérbe szorító modern életmódra.

Más, szociálantropológiai jellegű előadások a jelenkutatásra összpontosítottak: Miklós Zoltán a korondiak különböző életstratégiái nyomán kialakuló eltérő létformákat jelenített meg. Kinda István a cófalviakkal foglalkozva azt elemezte: hogyan válik a nyolcvanas években, a Ceauşescu korszakban megsemmisítésre ítélt falu a 21. század elejére magát fenntartó, gazdálkodásból jól megélő kistelepüléssé.

Bereczki Ibolya és Vass Erika előadásai betekintést nyújtottak abba, milyen előtanulmányokkal alapozza meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tájegysége múzeumi megjelenítését. A terepgyakorlatról készült beszámolókból a homoródalmási táplálkozáskultúra eszközkészletével, valamint a Hunyad megyei gyűjtés levéltári dokumentálásával foglalkozót mutatták be.

Különleges színfoltja volt a rendezvénynek Tötszegi Tekla és Dimény Attila előadása. Tötszegi Tekla, az Erdélyi Néprajzi Múzeum muzeológusa a kalotaszegi népviselet strukturális értelmezésének érdekes módszertani példáját nyújtotta. A különböző korcsoportok viseletlistáinak összehasonlítása által próbálta feltárni, hogyan értékelődtek fel bizonyos elemek, majd hogyan vesztették el többletértéküket az évtizedek során.

Európában nagyon kevés helyen vizsgálható a népviselet élő rendszere: ettől váltak különlegessé Tötszegi Tekla mérai kutatásai, amelyekkel sikeresen szemléltette a különböző társadalmi csoportok eltérő reprezentációs igényeit a ruhatár-leltárok alapján.

Dimény Attila képes bemutatója virtuális tárlatvezetést nyújtott a konferencia résztvevőinek a nemrég megnyitott kézdivásárhelyi polgári viseleteket bemutató kiállításról, a tárlat összeállítása során alkalmazott munkamódszerekkel ismertetve meg a hallgatóságot.

Az anyagi kultúra elemzésének legalaposabb, leghitelesebb módszere mindig a monografikus tárgyvizsgálat volt, mégis a magyar néprajztudomány ritkán folyamodott ehhez a vizsgálati módszerhez, időigényessége miatt. Szacsvay Éva, a budapesti Néprajzi Múzeum kutatója egy ilyen felmérés eredményeit mutatta be.

A dunabogdányi kutatás egy 1870-től napjainkig folyamatosan, több generáció által lakott ház tárgyi világán keresztül próbálta megközelíteni a lakók változatos életét. A monografikus vizsgálat kitért a házban élők olvasáskultúrájára, azt bizonyítva, hogy a falusi kultúra értelmezése nem merül ki a hagyományos folklórkutatások által hangoztatott szóbeliség elemzésében.

A székelyföldi anyagi kultúra egyik stabil és fontos elemére, a székelykapura összpontosítva, Pozsony Ferenc, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság elnöke azt a provokatív kérdést járta körül: vajon csupán a székelység tájspecifikus elemeként értékelhető-e a fából faragott kötött nagykapu? Székelykapuk Kolozsvárott című előadásában bemutatta: a kötött, födeles, fából készült nagykapuk egész Erdély, sőt Moldva területén is megtalálhatók.

A jellegzetes kaputípus eredetéről szóló elméletek ismertetése során kiemelte: a tárgyakat a funkciójuk határozza meg. Máramarosban, Kolozsváron, Moldvában és Székelyföldön egyaránt szükség volt olyan nagy kapukra, amelyek kizárták az udvarról a kíváncsi tekintetet.

Aranybánya a történeti néprajzosok számára a Sándor Zsigmond Ibolya előadásának alapjául szolgáló inventárium: a fiatfalvi, ma Ugron-kastélynak nevezett épületegyüttes 1805-ös conscriptiója. A terjedelmes, többszáz oldalas lista a kastély épülete és a környezet, az azt szolgáló jobbágyok, mesteremberek összeírását tartalmazza, melyből állóképet nyerünk egy 19. századi kastély nemesi „udvartartásáról.”

Szőcsné Gazda Enikő ugyanakkor az uzoni Vajna család 18. század végéről – 19. század elejéről származó inventáriumai alapján próbálta áttekinteni, milyen különbségek lehettek a középnemesi réteg és a katonarend, a földműves réteg életmódja közt.

A háromszéki református egyházak tulajdonában lévő úrasztali edények legjelentősebb rétege korábban a nemesi családok közönséges használati tárgya volt - derült ki Barabás Hajnalka előadásából. Csáki Árpád a török szőnyegek gyűjtésének az erdélyi egyházakra jellemző divatjáról beszélt, valóságos kultúrtörténeti áttekintést nyújtva arról, milyen sajnálatos módon koptak ki ezek a szőnyegek a háromszéki gyűjteményekből.

A konferencia utolsó napján a Kovászna Megyei Művelődési Központ ismertette 2008-as kézművesfelmérésének eredményeit. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos hallgatói egy-egy mestert mutattak be, Szabó Zoltán, a budapesti Hagyományok Házának néprajzos szakembere többek közt a népművész-népi iparművész-iparművész-kézműves terminusok jelentéstartalmát, Barcsay Andrea pedig a magyarországi kézműves termékek zsűrizési szempontjait ismertette.

Vasárnap az előadások ideje alatt kézműves bemutatók zajlottak, ahol az érdeklődők gelencei zsindelyhasítóval, barátosi szövővel, csernátoni kosárkötővel, ozsdolai csuhéfonóval, sepsiszentgyörgyi nemezelővel, szentivánlaborfalvi csontfaragóval, gelencei hámvarróval ismerkedhettek meg. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos hallgatói, Boldizsár Zeyk Zsuzsa, Farkas Margit, Jobb Boróka, Lázár Tamás, Szűcs György egy-egy mestert mutattak be. (a Székely Nemzeti Múzeum közleménye/hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!