Előjegyzéses programok a sepsiszentgyörgyi Kulturális Nyílt Napokon
2013. március 19. 17:00, utolsó frissítés: 17:00
A március 21-én kezdődő sepsiszentgyörgyi Kulturális Nyílt Napok néhány eseményére előjegyzés szükséges. Ezek a következők:
- A Kovászna Megye Művelődés Központja által március 21-én, csütörtökön 15 órától szervezett rendezvényszervezési műhelymunka.
- Előjegyzés szükséges a máricus 22-én, pénteken 9–13 óra között zajló kenyérsütéshez, amely a Park vendéglő nagy kemencéjénél zajlik.
- Március 21-én, csütörtökön 15–18 óra között Kicsid Gizellával, március 22-én, pénteken 16–19 óra között Pálffy Tiborral és Kolcsár Józseffel, március 23-án, szombaton 16–17:30 óra között Mátray Lászlóval és Pál Ferenczi Gyöngyivel teázhat a Tamási Áron Színház büféjében. Az érdeklődőket kérik, hogy előre jelezzék részvételi szándékukat.
- Március 21-én, csütörtökön 17 órától az Új Stúdióban játszik a Cimborák Bábszínház. Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? című előadást a kulisszák mögül is meg lehet nézni. A kulisszák mögé csak korlátozott számban engedhetnek nézőket, ezért ehhez a programhoz előjegyzés szükséges!
- Március 23-án, szombaton 11 és 13 órai kezdettel Hána László tart zenei foglalkozást gyermekenek, a részvételi szándékot előre kell jelezni.
- Március 23-án, szombaton 15–18 óra között a Míves Házban az Etna Alapítvány szervezésében Nyilvános rajzkört tartanak minden korosztálynak, a részvételi szándékot előre kell jelezni.
- Az előjegyzéses programokra jelentkezni a kultura@sepsi.ro e-mail címen, valamint a következő telefonszámokon lehet: 0267 312 000, 0754 548 142 (9–20 óra között). (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt