Sepsiszentgyörgy továbbra is kultfőváros: elkezdődött a Játék éve
2014. január 29. 18:13, utolsó frissítés: 18:13
Sepsiszentgyörgyön hivatalosan is véget ért a Székelyföld kulturális fővárosa projekt keretében meghirdetett Hang és a szó éve rendezvénysorozat. Kedd este a Tamási Áron Színház Hamlet című előadásával átadták a stafétát a Játék évének, melynek keretében idén a játékra, a színházra, az előadó-művészetre fektetik a hangsúlyt.
A kedd esti színházi előadásra azokat a művészeket, művelődésszervezőket, intézményvezetőket és támogatókat hívták meg, akik segítettek a Hang és szó éve programjainak megvalósításában. Hozzájárulásukat Antal Árpád András polgármester köszönte meg. Rövid beszédében kiemelte, a kételkedők elutasító hozzáállása is arra sarkalta a szervezőket, hogy megmutassák, van létjogosultsága ennek a programnak. Ugyanakkor értő és befogadó közönség nélkül nem lehetne ilyen kulturális pezsgés Sepsiszentgyörgyön – tette hozzá, és külön megköszönte a művészek hozzájárulását, akik az utcára is kivitték a kultúrát, autóbuszokon, kórházban, közintézményekben is felléptek.
A Hang és szó éve sikeres indítása volt a Sepsizentgyörgy – Székelyföld Kulturális Fővárosa négyéves programjának, a főszervező Városimázs Iroda összesítéséből kiderül, 56 helyszínen zajlottak események, a 600 fellépőből 300 helyi alkotó, az év során pedig közel 25 000 nézője volt a rendezvényeknek – derül ki a szervezők közleményéből. A 101 programból 75 kapcsolódott az irodalomhoz vagy a zenéhez. A programok egyharmada kísérleti, alternatív jellegű volt, amely során a művészet elsődleges közegévé vált az utca. Több mint 1500 újságcikk, rádióhír, tévériport vitte hírét a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programnak.
Otthon a kultúrában jelszó alatt négy tematikus év fogja össze a kezdeményezést 2013–2016 között. 2015-ben a Hagyomány éve, 2016-ban pedig a Kép éve lesz. A Városimázs Iroda három stratégiai célkitűzést fogalmazott meg, amely túlmutat a rendezvény keretidőszakán: Kulturális nevelés – a művészet mindenkié, Művészet az utcán - Az alternatív kultúra térfoglalása, Értékgyarapítás – Kulturális nagykövetek – Kulturális tranzakciók. A Sepsiszentgyörgy – Székelyföld Kulturális Fővárosa program célja tovább erősíteni a város kulturális potenciálját, ugyanakkor Sepsiszentgyörgyöt kulturális centrumként kívánják pozicionálni a székelyföldi városok körében. (közlemény/hírszerk)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt