2026. április 12. vasárnap
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Astra: tizedik kiadásánál a legnagyobb romániai dokfilm-fesztivál

F. N. 2009. október 23. 09:47, utolsó frissítés: 11:15

Hogyan ébrednek a világ gyermekei? Milyen az ottomán udvari zene? Mi történt a román dokumentumfilmmel húsz év alatt? Jövő héten, Nagyszebenben kiderül.



Több mint ezer filmet küldtek be a nagyszebeni Astra Film Festival dokumentumfilm-seregszemle tizedik előválogatására, amelyből végül 117-et vetítenek az október 26. és november 1. között zajló fesztiválon. A négy versenyszekcióban: a nemzetközi, európai, romániai és diákfilmek kategóriájában 35 országból érkezett produkciók lesznek láthatók.

Különösen szorosnak ígérkezik a verseny a diákfilmek szekciójában, ahol a világ neves filmkészítő akadémiáinak hallgatói szállnak versenybe egymással. A két nemzetközi zsűriben az európai és romániai dokumentumfilm, illetve filmkészítés területének szakértői vesznek részt.

A fesztivál szervezői azonban a versenyfilmek mellett számos programot kínálnak az egyhetes rendezvény ideje alatt.


Országos premierben vetítik a Gyerekek reggelei című sorozatot,

amelyben amerikai, szenegáli, mexikói, finnországi, japán, marokkói, kambodzsai és indiai gyerekek ébredés utáni pillanatait örökítette meg Charles-Antoine De Rouvre rendező.

A filmeket mintegy ezer szebeni iskolásnak lesz lehetősége megtekinteni: ez az első alkalom, hogy a szervezők őket is bevonják a fesztivál programjába. A Jó reggelt, világ! szekcióban emellett az elvált szülei között hosszas vonat-utakkal ingázó Oona történetét elmesélő Két otthon között (Home Away From Home) című film, illetve az örökbefogadott gyerekekről szóló Palna lányai (Palna's Daughters) lesz látható.

>> A fesztivál programja >>

Corneliu Porumboiu és Cristi Puiu neve valószínűleg egyetlen romániai mozibajáró számára sem ismeretlen. A két neves rendező az Astra filmfesztiválon kedvenc dokumentumfilmjét osztja meg a közönséggel. Porumboiu Andrei Ujică rendező Elszakítva a jelentől (Out of the Present) című filmjét választotta, amely a Videogramok egy forradalomból című, a kommunizmusról szóló trilógia része. Cristi Puiu ugyanakkor az amerikai Frederick Wiseman Az üzlet (The Store) című filmjét választotta, ami pontosan arról szól, amit a címe ígér: egy nagyáruház termékeinek marketingjéről és értékesítéséről.


Az ismeretlen szomszéd című szekció Törökországra összpontosít:

öt dokumentumfilmet vetítenek majd, amelyeknek nézője megismerkedhet a közeli, mégis egzotikus ország életével. Az élményt egy törökországi zenekar: a Gönülden Gönüle (kb. szívtől szívig) koncertje egészíti ki, akik török népzenét, illetve ottomán udvari zenének nevezett régizenét játszanak. A közönség ugyanakkor spanyol dallamokkal is megismerkedhet a Mala Sangre koncertjén, amelynek öt nőtagja táncával és dalával igazi fiestát varázsol a különböző országok színpadaira.

Leonard Retel Helmrich rendező indonéziai témájú dokumentumfilmjei számos nemzetközi elismerést kaptak már. A rendező különleges látásmódját: az egyetlen, folyamatosan mozgó kamerával készült, vágatlan felvételeket a hozzá tartozó elmélettel együtt műhelyekben oktatja. Az Astra fesztiválon három dokumentumfilmjét vetítik.



A fesztivál keretében számos filmkészítő, kritikus, rendező, fesztiválszervező, producer gyűl össze a Romániai dokfilm, húsz év után című konferenciára, ahol a kerekasztal-beszélgetések és viták mellett bemutatják A román dokumentumfilm könyve – Két évtizednyi posztkommunista kapitalizmus (Cartea Documentarului Românesc – 2 decenii de capitalism post-comunist) című könyvet is.

Kár kihagyni a Panoráma szekció filmjeit is, ahol versenyen kívül vetítenek hét elgondolkodtató, sokkoló, különleges alkotást. Kiderül többek között, hogy néz ki a damaszkuszi Barbie baba, hogy mit szeretett volna elmondani a világról néhány hónappal a halála előtt Răzvan Georgescu rendező, hogy mi a gond a thaiföldi Akha népcsoporttal foglalkozó misszionáriusokkal, vagy hogy milyen lehetett a 13. századi Japán egyik leghíresebb zen-buddhista mesterének élete.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS