Coraline és a bevarrt szemű világ
Kassay Ny. Károly 2010. február 13. 09:37, utolsó frissítés: 14:53Egy tizenegy éves, kékhajú kislány átjárót talál egy „másik” házba, mely olyan mint az övé, csak sokkal jobb. Persze kis szépséghiba azért van.
Coraline Jones egy tizenegy éves kékhajú kislány, aki szüleivel egy elhagyatott rózsaszín vidéki villába költözik, és kivétel nélkül mindenik ismerkedését azzal kezdi, hogy megpróbálja kizökkenteni partnerét a megszokásból: Coraline, nem Caroline! Persze senki sem figyel rá, és ebből adódik aztán a cifrábbnál cifrább bonyodalom.
Hogy miért érdemes megnézni? Talán kezdjük azzal, hogy miért érdemes legalább egyszer megnézni: Neil Gaiman azonos című regénye alapján, a forgatókönyv megírását és a rendezői teendőket is az a Henry Selick végezte, aki rendezőként már összehozta a Tim Burton szinonimájaként ismert Karácsonyi lidércnyomást (The nightmare before Christmas). Ez a film is stop-motion technikával készült, vagyis megépítették a díszletet és a szereplőket, majd elkezdték mozgatni és fényképezni őket, de a két év munkája megtérül: tényleg érezni rajtuk
a kézzel varrt babák hitelességét.
Bár műfaji besorolása szerint a horror és fantasy bejegyzéseknél találhatjuk meg, a film mind a történet, mind pedig a szereplők megformálásában bővelkedik humorban. Coraline szülei kertészkatalógust készítenek, és a hitelesség kedvéért vidékre költöznek, de mindvégig a számítógépeik előtt láthatjuk őket.
A padláson éldegélő Mr. Bobinsky egykor az orosz cirkusz csillaga volt, de most már csak a céklaültetvényének és sajátnevelésű egér-cirkuszának él. Az alagsorban két öreg színésznő látja vendégül főszereplőnket, ők többnyire a gyengélkedő kutyusaiknak varrnak angyalruhát a kitömés utáni létezéshez. Van még egy bőbeszédű szomszéd fiú, s annak egy gyáva macskája, de mindezen szereplők groteszk létezésükön kívül nem nagyon hatnak egymásra.
Aztán valahol a film közepe fele beindul a történet is. Egy hozzá kísértetiesen hasonlító baba segítségével Coraline talál egy átjárót egy „másik” házba. Ebben a másik házban minden tökéletes, a másik szülei a legkülönb ajándékokkal halmozzák el, a másik idegesítő fiú nem tud beszélni, a másik színésznők megfiatalodnak, a másik Mr. Bobinsky egér-cirkusza pedig soha nem látott előadásokkal ragadtatja el az örvendező kislányt. Persze
van egy apró szépséghiba a dologban:
ebben a másik világban mindenkinek gomb van varrva a szeme helyére. Coraline elkezd ingázni a két világ között, és, nyilván sikertelenül, próbálja meggyőzni az igazi szüleit a másik ház létezéséről. Lassan eltelt már egy kerek óra a filmből, és ezen a ponton jogosan érezhetjük, hogy a látvánnyal megmentették ugyan az egészet, de a történettel nincs nagyon mit dicsekedni.
Pedig az igazán izgalmas dolgok csak most kezdődnek. A macska (ugyanaz a macska a másik világban beszélni is tud) célzásai beigazolódni látszanak: Coraline-t marasztalják a másik szülei, de cserében elvárják, hogy ő is vegye át a világnézetüket, és varrjon gombokat a szemére. Ő nem akarja, így aztán előkerül a cselekmény szempontjából fontos érdekellentét, s már csak alig egy fél óra van hátra a megoldására. A történet további részét nem részletezném, de biztosíthatok mindenkit, hogy lesznek még váratlan fordulatok, és lesznek kiszámíthatóak is, de ezek merőben kiszámíthatatlan érzéseket fognak kelteni mindenkiben.
És ez a Coraline erőssége: egy régi történetet ad elő, összegyúrva gyerekkori félelmekből (sötétben bujkáló szellemek), mindig aktuális problémákból (túlságosan foglalt szülők), és örök igazságokból (elkényeztetés veszélyei), de oly módon, hogy
gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élvezhető legyen,
és csak nagyon ritkán szájbarágó vagy csöpögős. Azért nem árt a gyerekkel kicsit elbeszélgetni előtte, mert helyenként mégiscsak kemény thriller, a szó legszorosabb értelmében.
Persze ha realisták akarunk lenni, beláthatjuk: nem túl valószínű, hogy Coraline történetét Oscar-díjjal (csupán a legjobb animációs játékfilm kategóriában volt jelölve) jutalmaznák március hetedikén, ahhoz a Pixar Up-ja majd minden szempontból tökéletesre sikerült, de a Coraline alkotói egy bizonyos ponton sokkal többre vitték: képesek voltak egy saját világot kialakítani, és ahhoz mérten is megalkotni a maradandót. Ja és hogy miért érdemes másodszor is megnézni? Mert a háttér tele van olyan felejthetetlen poénokkal, amelyekhez képest a másikanyuka fogai közt ropogó kakaóbogár kalimpáló lábai is csupán öncélú hülyéskedések.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
