Wim Wenders sofőrje voltam
L. v. D. 2010. június 11. 15:58, utolsó frissítés: 2010. június 12. 12:48Az első két nap gyomoridegem volt, mert egy 70-80 ezer eurós autóban ülni nem kis felelősség – mondja Visky Samu, az idei TIFF egy sofőrje.
Nem minden nap lehet hírességeket látni Kolozsváron, testközelbe kerülni hozzájuk talán még nehezebb. Ha viszont aki sofőr a TIFF-en, annak talán könnyebb.
Visky Samu végigdolgozta az idei filmfesztivált és kíváncsiak voltuk milyen is luxusautókban furikázni a filmes személyiségeket.
Miután felvettek sofőrnek milyen képzést kaptál?
– Az elején mondták ugyan, hogy részt kell vegyek majd egyen, hogy tisztába legyek a programmal, mert sokat fognak kérdezni azok, akiket viszünk, de az ígéretek ellenére ilyen nem volt. Végül ez nem okozott gondot, mert a fontosabb vendégeket úgynevezett "angyalkák" kísérték, akik segítettek nekik eligazodni a városban és a TIFF-en.
Ezen kívül természetesen volt pár alapvető szabály: mikor valakit szállítasz, ne hallgasd hangosan a rádiót és a kocsiban nem szabad cigizni. Ha valaki mégis rá akart gyújtani, akkor meg kellett nézni ki az: ha például Wim Wenders akart volna cigizni, neki lehetett volna.
Volt kötelező uniformisotok?
– Fekete öltöny, fehér ing és nyakkendő volt a kötelező viselet. A nyakkendőt már az elején "lealkudtuk", mert lehetetlen lett volna egész nap úgy vezetni. Aztán a fehér ingekből is néha kék vagy piros lett.
Mennyi napi munkát jelentett ez a meló neked? Mennyit dolgoztál, mennyit aludtál?
– Csütörtöktől (május 27) hétfőig (június 7) dolgoztam több, mint napi 12 órát. Volt olyan, mikor kevesebbet kellett, de csak ha másnap korán kellett kelni. Például akinek reggel 5-kor kellett menni a vasútállomásra, akkor az előző nap este 8-9 körül hazamehetett. A reggeli munka után igaz lehetett aludni délig, viszont ez fárasztóbb volt, mintha egész nap dolgoznál és este aludnál.
Mikor egyedül voltál a luxusautóban úgy érezted, hogy te vagy a világ ura?
– Az elején nagyon rossz volt, mert hasonló kaliberű autóban nem ültem még. Ráadásul automata sebváltója volt, méreteiben pedig hatalmas. Éreztem, hogy egy 70-80 ezer eurós autó van a fenekem alatt, ami nem kis felelősség.
Az első két nap olyan gyomoridegem volt, hogy enni sem tudtam rendesen. Aztán egyre magabiztosabb lettem, s persze volt olyan, hogy toltam le mindekit az úttestről, mert én voltam a király.
Kaptál olyan megbízást, amilyeneket a filmekben látunk: 5 perc múlva valahol ott kell legyen a kliens, s te meg kellett tegyél mindent ezért?
– Volt pár ilyen eset, de nem sokszor. Például mikor a gála előtt, fél óra alatt négy hoteltől kellett elszállítsam az embereket, az nagyon kemény volt.
Vagy például utolsó nap az egyik hotelnél egy német csávó kétségbeesetten jött oda hozzám és megkért, hogy vigyem el a reptérre, mert ottfelejtették őt.
Nekem rajta kívül három embert kellett még elvinnem, úgyhogy a többieket is meg kellett kérdezni, hogy vállalják-e, hogy négyen legyenek az autóban. Ez volt az első alkalom, hogy emberekkel a kocsiban száguldoztam. A központtól 7-8 perc alatt kint voltam a reptéren.
Wim Wenderst szállítottad?
– Igen. Igazából neki kiosztottak egy sofőrt az egész fesztivál idejére, de ironikus módon ennek a fickónak meghibásodott az autója.
Szombaton ott ültünk a Republica mozi előtt, mikor jött az egyik szervező, hogy gyorsan menjen el valaki Wim Wendersért. Én egyből jelentkeztem s aznap szinte egész nap őket furikáztam (feleségét, asszisztensét és őt).
Ha meg kellene rendezd a Wim Wenders sofőrje voltam című filmet, akkor miről szólna?
– Mindenképpen játékfilm lenne és mester-tanítványa film lenne belőle.
Sikerült-e szóbaelegyedni vele?
– Nagyon sokat kérdezősködött rólam, sokat beszéltem magamról, Kolozsvárról, a kolozsvári filmről.
Egyszer elmondta, hogy meg van fáradva, mert nagyon sok tennivalója van, sok programja és sok útja. Látszott is rajta, hogy tényleg meg van fáradva, de mikor emberek előtt kellett beszélni, akár a masterclass-on, akár a filmjei után, mindig nagyon jelen tudott lenni. És nagyon szerette a csokifagyit.
Hogyan kezdődött egy átlagos párbeszéd a klienseiddel?
– Nekem az tetszett, hogy mindenki más volt, mindenkit máshonnan kellett megközelíteni. Volt egy izraeli házaspár, akikkel úgy kezdett kialakulni a beszélgetés, hogy megkérdeztem a szokásos kérdéseket: kik ők és, hogy először vannak-e a Kolozsváron.
Ez egy nagyon jó kiindulópont volt, mert öregek lévén szerettek dumálni. Azt mondták, hogy nagyon tetszik nekik Erdély és Kolozsvár is és nagyszerű ötletnek tartották ezt a fesztivált. Jól érezték magukat, mert mindenki nagyon kedves volt velük.
A másik eset: egy színésznőt kellett vigyek a gálára, aki nagyon idegesen ült be az autóba, látszott rajta, hogy feszült. Egy idő után azt kérte tőlem, hogy mondjak véleményt a ruhájáról: túl- vagy kevéssé elegáns a gálához.
Nekem őszintén nem tetszett a ruhája, de be kellett vágni azt a dumát, hogy nyugodjon meg, mert tökéletesen rendben van a ruhája, próbáljon kiengedni és élvezze az estét.
Voltak a vendégeknek speciális kéréseik?
– Volt egy beképzelt újságíró Bukarestből. Rá akart gyújtani egy cigire, de mondtam neki, hogy nem lehet, mert a szag bennmarad. Erre ő nagyon mérges lett és leszólt, hogy kapcsoljam be a rádiót és a légkondival sem volt megelégedve. Aztán elmeséltem a történteket a koordinátoromnak és többet nem furikáztuk ezt az alakot.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
