Gheorghe Dinică, a színész, akinek a háta is kifejező
2010. június 25. 12:26, utolsó frissítés: 16:32A nemrég elhunyt színész emlékére a Filantropica című filmet vetítették a Segesvári Filmfesztiválon, de láthattunk Haneke-produkciót is.
„Gheorghe Dinică mindannyiunkat elküldene melegebb éghajlatra, ha meghallaná, hogy róla beszélgetünk: nem szerette, ha kibeszélik” - jelentette ki Vivi Drăgan Vasile operatőr tegnap, a színész tiszteletére szervezett emléknap sajtótájékoztatóján a Segesvári Filmfesztiválon. Az operatőr mellett Nae Caranfil, az este, a várban vetített Filantropica című film rendezője és Gabriela Dinică, a színész özvegye emlékeztek a tavaly elhunyt művészre.
„A Filantropica az egyetlen filmem, amelynek egyik szerepét kimondottan egy színészre gondolva írtam meg” - mondta el Nae Caranfil. Sőt, Pavel Puiuț (Pepe) Gheorghe Dinică-re szabott szerepe korábban létezett, mint maga a történet, amelynek főszereplője Ovidiu, a pénz és önbizalom nélkül éldegélő irodalomtanár.
Amikor azonban Ovidiu találkozik Pepe-vel, aki koldusoknak ír részvétet ébresztő szövegeket, esélye nyílik arra, hogy életében először eleget keressen ahhoz, hogy meghódítsa Dianát, a pénzéhes bombázót. „A film abban az időszakban készült, amikor az új román filmkészítés megjelent, nekem pedig újra ki kellett, és
folyamatosan újra ki kell találnom magamat” -
fogalmazott Caranfil. Azt is elárulta, a film koldusokról szóló jeleneteit mindenféle dokumentálódás nélkül írta meg, és attól félt, túl messzire ment. Ám amikor konzultált rendőr ismerősével, azt a választ kapta, a forgatókönyv egészen valószerű. Ráadásul fülébe jutott egy olyan pletyka is, hogy a koldulás elleni kampányban részt vevő rendőröknek az ő filmjét vetítették didaktikai célból.
A Dinică által alakított kolduskirály egyik mondata a színész visszatérő szólása: Milyen kicsi ország, csak egy pár asztal. „Sok rendező félt tőle, megszelídíthetetlen vadállatnak tartották, pedig az egyik legfegyelmezettebb katona volt, akivel találkoztam” - emlékezett vissza a rendező. Azonban hozzátette, Dinică olyan színész volt, aki nem hagyta, hogy átgyalogoljanak rajta – ezzel pedig kivívta a rendezők tiszteletét.
„Dinică fennmaradt mondásaiból egész könyvet lehetne összeállítani, azokban a történetekben és anekdotákban él, amiket mesélnek róla” - fogalmazott Vivi Drăgan Vasile. Hozzátette, az elhunyt művészt az egyik legfotogénebb színésznek tartja, feltéve, hogy a fotogenitást nem a szépség, hanem a kifejezőképesség függvényében mérjük. „Egyszer háttal a kamerának mondta a szövegét, és rájöttem, a háta is nagyon kifejező” - jelentette ki az operatőr.
A Filantropica vetítésére zsúfolásig telt a vár főtere, sokan állva nézték végig a fergeteges komédiát, amely a Caragiale-művek Romániájának 2002-re aktualizált változatát villantja fel a mozivásznon. A filmre azonban nem csak Dinică és Caranfil romániai rajongói, hanem több külföldi turista is kíváncsi volt. Az emléknapot a Prin cenuşa imperiului vetítése zárta.
Az Aristocrat Clubban késő délután Michael Haneke The White Ribbon (A fehér szalag) című filmjét vetítették. A közönségből néhányan csalódottan távoztak, miután kiderült, technikai problémák miatt csak francia felirattal vetítik az amúgy németül beszélő filmet. Azoknak, akik értették valamelyiket a két nyelvből,
lebilincselően nyomasztó moziban lehetett részük.
Haneke egy protestáns német faluban, az I. világháború előtti években zajló történetet mesél el fekete-fehérben. A puritán közösség körömszakadtáig őrzi a tisztesség látszatát, amelybe többek között az is beletartozik, hogy egymástól és gyerekeiktől egyaránt megtagadnak minden melegséget, a lányokat és asszonyokat pedig fekete ruha és a lehető legszigorúbb konty viselésére kötelezik.
De a házfalak mögött nem találni olyan családot, amelyik ne rejtegetne valami sötét titkot. Az orvos a falu bábájával él együtt titokban, a pap minden apró vétségért kegyetlen veréssel bünteti a gyerekeit, a báró felesége Olaszországban beleszeret valakibe, és ott akarja hagyni a férjét – aki egyébként faragatlanabbul viselkedik vele, mint a falu legszegényebb parasztja.
A szereplők között csak ketten akadnak, akiket elkerülnek az árnyékok: egyikük a tanító, aki egyébként a történet narrátora is, a másik szerelme, Eva, akivel a báró gyerekeinek nevelőnőjeként ismerkedik meg. A tanító az egyetlen, aki magyarázatot talál a faluban történő rejtélyes eseményekre – az orvos lovát valaki egy, az úton kihúzott dróttal buktatja el, a báró kisfiát és a bába fogyatékkal élő gyerekét brutálisan megkínozzák.
Bár a néző megérzi, a tanítónak igaza van, a közösség nem hajlandó szembenézni azzal, hogy a látszattisztesség fenntartásához szükséges erőszak újabb erőszakhullámot szül. Úgy tűnik, az ijesztően komoly arcú, feketébe öltöztetett gyerekek számára nincs menekülés: előbb-utóbb ugyanolyan szeretetre képtelen, hazugságok hálójában élő emberekké válnak, mint szüleik.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
