David Procter, akinek a rövidfilm olyan, mint egy novella
lejegyezte: Laszlow von Donau 2011. január 19. 09:29, utolsó frissítés: 11:34"Most már nem tudok olyan klipet készíteni, aminek nem szeretem a zenéjét" - az operatőr többek között Simian Mobile Disco és Wild Beasts klipet is fényképezett.
David Procter fiatal kora ellenére hatalmas operatőri (angolul DOP - Director of Photography) tapasztalatra tett szert, forgatott már fikciót, dokumentumfilmet és klipet is.
Ezen kívül forgatott reklámfilmet többek közt a Skype-nak, a BBC-nek, az Oral-B-nek és a Castrol-nak is. A beszélgetés egy közönségtalálkozó keretén belül a Filmul de Piatra filmfesztiválon hangzott el, kérdezett Andrei Dăscălescu.
Először rendező szerettél volna lenni, és aztán váltottál át az operatőrködésre, vagy mindkettőt egyszerre kezdted el, és rájöttél, hogy téged az operatőri munka érdekel jobban?
A filmekben, legyen az fikció vagy dokumentumfilm, mindig az érdekelt, hogyan is lehet egy sztorit elmesélni, ez volt az, ami nagyon vonzott a filmkészítéshez. Először rendezőként kezdtem, de sohasem tudtam a képet elhanyagolni.
Mikor filmiskolában voltam, vagy már előtte is, a kezem mindig ott volt a kamerán, nagyon szerettem azt a részét a filmezésnek, valahogy mindig természetesebbnek tűnt ez nekem, mint a rendezés vagy a színészekkel való munka, könnyebb nekem a rendező munkáját segíteni úgy, hogy a forgatókönyvből vászonra viszem a történetet.
Ráadásul mikor pályáztam a Brit filmalapnál (British Film Council), nyomást gyakoroltak rám, mert azt mondták: "te egy operatőr vagy, ne kérj többet pénzt tőlünk rendezésre, mert arra nem fogsz kapni."
Próbáltál valami olyat rendezni, amit másvalaki fényképezett?
Nem. De rendeztem és operatőrködtem egyszerre, ilyenkor egy csomó mindenre kell figyelj: az egész stábodra, a kameracsapatra, a fényesekre. Rendezni nagyon stresszes, sok mindennel kell egyszerre zsonglőrködj. Ha csak rendezel, akkor is álmatlan éjszakáid vannak egy-egy forgatás előtt, és ha egyszerre két dolog van a fejeden, az már nagyon nagy nyomás.
Ahányszor ezt teszem, mindig azt mondom, hogy soha többet nem csinálom ezt még egyszer, amit aztán sohasem tartok be. Persze rendeztem pár dolgot, de ezek főleg vizuális munkák voltak, dokumentumfilmek.
A bikaviadalos filmemnek köszönhetően (Red Sands), ami bekerült a fesztiválkörforgásba, dokumentumfilm-rendezőnek könyveltek el. Ezért kaptam egy csomó ajánlatot még rendezésre, amit visszautasítottam, aztán a Raindance filmfesztiválon az volt a nyereményem, hogy megrendezhettem a következő évi fesztivál promóját. Azt mondtam a szervezőknek: "remek, ez nem egy nyeremény, mit csináltok velem?"
Erre a promóra ezer font állt rendelkezésemre, a csapat 33 tagból állt, 32 szereplő volt benne, és 2 helyszín. A kisfilmet Peter Kinggel rendeztem, akivel 7 éve együtt dolgozunk. Ő jobban tud a színészekkel dolgozni, én meg jobban boldogulok a dolgok technikai részével.
Milyen munkákat nem vállalsz el szívesen?
A tévében semmiképp sem dolgoznék. Különben mostanában egyre nagyobb piaca van a moziban mutatott dokumentumfilmeknek. Ezeket nagy kihívásnak találom, mert volt olyan, hogy egy forgatáson azt mondták, 7 percem van arra, hogy beálljak a felvételre, a világításra. Itt nem volt egyetlen asszisztensem sem. Ez nagyon hasznos, mert ezeket a tapasztalatokat fel tudod használni a fikciós munkáidban is, gyorsabban fogsz dolgozni.
Olyan filmeket kedvelsz, amelyeknél sokat kell világítani?
Csináltam egy csomó olyan filmet, amiben nincs mesterséges fény, sokat lehet ezekből tanulni, főleg arról, hogyan vehetsz el fényt, mert a képből mindig el lehet venni fényt. Például ott vagy valakinek a szobájában, de nem tudod bevilágítani, azonban leveszed a kabátodat, amivel letakarhatod a falakat.
Ha van egy ablak a jobb oldalon, ami megvilágít egy fehér falat, akkor ráteszed a kabátokat, és akkor csak egy főfény jön a jobb oldalról, ami sokkal karakteresebb. Így teljesen mesterséges fény nélkül tudsz dolgozni. A fényen sokat tudsz spórolni, és ezt a tudást felhasználhatod low-budget kisfilmek készítésénél.
Mit szeretsz készíteni: fikciót, zenei videókat vagy dokumentumfilmeket?
Én a fikció felől közelítettem meg a filmet, erre kaptam képzést, a szívem is a fikció fel húz, de szeretem a dokumentumfilmeket és a videoklipeket is. Mostmár nem tudom megcsinálni azt, amit régebben, hogy egy olyan klipet készítsek, aminek nem szeretem a zenéjét.
És ugyanígy szeretem a kisfilmeket is, amelyeket valószínűleg egész életemben fogok készíteni. Mikor meghallják az emberek, hogy kisfilmeket készítesz csak legyintenek, de ez olyan, amikor az írók írnak novellákat is, meg regényeket is.
Hány projekten dolgoztál eddig?
Igazából nem tudom megmondani, de 100 fölött lehet.
Melyik volt eddig a legnagyobb kihívás?
Művészi szinten nagyon elégedett vagyok a Wild Beasts videóklippel. Nem tudom, hogy Romániában, hogy van, de Londonban általában egy nap van egy klip elkészítésére, ami kb. 18 óra munkaidőt jelent. Ezután általában 2-3 nap pihenő következik, mert annyira fárasztó szokott lenni.
A klip rendezőivel nagyon szeretek dolgozni, mert mindig nagy gondot fordítanak a kepi világra. Mikor elolvastam a forgatókönyvet láttam, hogy arról szól, hogy két ember lebeg a föld felett. Megkérdeztem őket miként is képzelték el ezt. Egy kis gondolkodás után csak annyit kérdeztek: "te mit gondolsz"?
Azt válaszoltam, hogy az biztos, hogy nem lehet olyasvalakit hívni, aki már lebegett azelőtt. Akkor kimentünk a stúdió elé az egyik munkatársammal és egy olyan szerkezetet építettünk, amivel el lehet érni a lebegést.
Tehát építettünk két 20 méteres sínt egymás mellé, amire tettünk két platformot, az egyikre a színész-énekes került, másikra a kamera. Ez nehézségeket okozott, hiszen egyből két sínpárunk volt, melyeket egymáshoz kellett igazítsunk és nemcsak az egyik sínnek kellett vízmértéket állítani, hanem egymáshoz is kellett állítani őket.
Aztán a forgtáson elkezdett hullni a hó, ami egy igazi áldás volt számomra, mert még soha nem forgattam hóban. Angliában különben sem lehet tudni mit mond az időjárás, hiszen öt nappal a forgatás előtt azt mondták, hogy sütni fog a nap. Majd négy, három, kettő sőt egy nappal előtte is hasonlót jósoltak, aztán a forgatás napján hullott a hó.
Igaz, hogy a videó sokat ismétli önmagát, de az ötlet a zenekaré volt, én csak megcsináltam. Különben nem használtunk digitális utómunkát, minden optikai úton van megoldva. Ez nagyon számít nekem, ha lehet szűrőkkel helyettesítem az utómunkát. Nem szeretem azt a mondatot a forgatásokon, hogy majd utómunkánál megoldjuk.
Klasszikus kérdés: film vagy digitális?
A film a legjobb, azt nem lehet legyőzni. A RED kamera (a film felbontását utánozni képes digitális kamera) az jó, de folyton melegen kell tartani, különben egy percig tart míg bekapcsol. De azért mindkettőnek megvan az előnye, például a low-budget filmeknél ha digitálisan forgatsz, nem kerül olyan sokba a nyersanyag.
Vagy a stílust is figyelembe kell vedd. Például forgattam egy nagyon kommersz klippet, ehhez nem ment volna soha a 16 mm-es film mert az túl szemcsés. Ott mindennek élesnek és tisztának kellett lennie.
Vagy másik példának ottvan az Esben and the Witch klipje. Ez a videó csak egy beállításból áll. Ezt nem feltétlenül az operatőri munkáért mutatom meg, hanem azért, mert ehhez a videóhóz csak kétféleképpen viszonyulhatsz: vagy utálod, vagy szereted, mindenképp kitűnik a többi közül.
A zenekar jött az öltettel, hogy mi lenne ha az egész videó alatt csak az arcukon változnának a sebhelyek. Ezt az ötletet azonban tovább kellett fejleszteni, a képet valahogy még érdekesebbé kellett tenni, mert ha csak egy fehér háttér előtt énekeltek volna az arcok, az túl szimpla lett volna.
Különben szeretem az egyszerű ötleteket, de próbáltam azért egy érdekesebb képet megalkotni. Hogy az arcukon mozogjon a fény, azt úgy oldottuk meg, hogy építettünk egy szerkezetet, ami egy lyukacsos falapot mozgatot. Ez csak egy újabb réteget képezett a képen és így sokkal izgalmasabb lett.
A sebeket úgy készítettük, hogy először tanulmányoztuk a rendőrségi felvételeket az erőszakos cselekmények álodozatairól, majd a forgatás napján míg az egyik szereplővel forgattunk, addig két sminkes a zenekar többi tagját sminkelték.
A végén nem tudom észrevettétek-e, a kamera enyhén kizoomol a szereplőről. Ezt azért tehettük meg, mert ezt a klipet is egy RED-re forgattuk, ami akkora felbontású, hogy megengedhettük magunknak, hogy az egészbe belenagyítsunk.
A film 2000 euró költségvetésből készült és itt is mindent kizárólag optikák és szűrők segítségével oldottunk meg.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt