Mátyássy Áron filmje a másik Karinthyről
Fülöp Noémi 2011. április 07. 10:11, utolsó frissítés: 10:26Az iskolás élete véresen komoly dolog, vallja Karinthy a Tanár úr kéremben - Mátyássy tévéfilmjével bebizonyítja ezt az állítást. Ennek a filmnek nem az agyműtét miatt van szüksége karikára.
Mátyássy Áron T.Ú.K. Tanár úr kérem! című tévéfilmje az utóbbi két hétben szinte kizárólag a korhatáros besorolás körüli huzavona miatt szerepelt a magyarországi sajtóban. A film tizenhatos karikát kapott, emiatt csak 21.40 órakor lehetett műsorra tűzni (magyarországi idő szerint). Pedig egy átlagos tízéves bármelyik videojátékában több vérrel találkozik, mint a villanásnyi műtős közelképekben.
>> A film az m1 videótárában >>
Arra valószínűleg nem gondolt a korhatáros besorolásról döntő bizottság, hogy ennek a filmnek nem az agyműtét miatt van szüksége karikára – hanem egyszerűen csak azért, mert főleg felnőtteknek szól. Egy átlagos iskolás nevetni akar a Tanár úr kérem novelláin, és nevetni is fog, ha rendelkezik legalább egy verébéhez mérhető humorérzékkel. Mátyássy filmjében viszont valószínűleg csalódna, főleg, hogy a rendező
az Utazás a koponyám körül című regényt gyúrta egybe a novellákkal.
A veréb amúgy freudi áthallás, a film látványvilágáért Pater Sparrow felelős (a sparrow pedig angolul verebet jelent). Lepukkant termekben, folyosókon játszódik a cselekmény, a túlságosan is tágas térben egyrészt eltörpülnek az emberi alakok, másrészt jelzésszerűvé válik az amúgy akkurátus díszlet. A nézőnek folyton az jár a fejében: ez itt nem föltétlenül valóság, hanem valami, ami akár valóság is lehet(ne).
Vegytiszta valóság azonban egyáltalán nincs a T.Ú.K.-ben. Egy lebutított értelmezésben Karinthy agyműtétét akár el is lehetne fogadni valóságként, a Fricis (így különböztetik meg a fiatal Karinthyt a felnőttől) jeleneteket pedig álomként, de erre sok minden rácáfol. A kopott gyárcsarnokra emlékeztető műtő, a német orvos és a tanár úr azonos személye (Pindroch Csaba), a vége felé egy mondat, amit nem akarok elspoilerezni, és valószínűleg lehetne folytatni a sort.
Van a film elején egy olyan jelenet, amit akár meg is könnyezhet az, aki éppen érzékeny a témára: fekszik a felnőtt Karinthy (Giacomello Roberto) a műtőasztalon, Frici (Vilmányi Benett) a háttérből figyeli, aztán megszólítja, menjen vele. A felnőtt vakon az iskolás vállára teszi a kezét, így botorkál kifelé a teremből, visszafelé az időben, miközben először jelenik meg a fekete varázslósipkát viselő, pár éves kisgyerek (utóbbi szereplő kiléte
kismillió értelmezési lehetőséget kínál).
Ugyan egyszer csak megtorpan, kinyitja a szemét, és elindul támasz nélkül, de a felnőtt Karinthy a film végéig megmarad ebben a tévelygő, botorkáló állapotban: újra felfedezi saját iskolás éveit. Ő mindent és mindenkit lát, de őt egyedül Frici látja. Vilmányi Benett alakításában háttérbe szorul a kópé, és kirajzolódik egy nagyot álmodó, intelligens, komoly, szorongó, érzékeny srác.
A T.Ú.K. legnagyobb élménye az a folyamat, ahogy a felnőtt és az iskolás Karinthy története egyre közelít egymáshoz, végül kibogozhatatlanul összekuszálódik. Mekkora szamarak vagyunk, ha elhisszük, hogy az iskoláskor az érettséginél (egye fene, az államvizsgánál) befejeződik. Az iskola nem védett világ, az ottani szorongások és kudarcok nem súlytalanok a felnőtt élethez képest – egyszerűen csak a valóságnak egy másik rétegében játszódnak.
Mátyássy Áron a tévés bemutató előtt arról beszélt: Karinthy kevésbé széles körben ismert, érzékeny, filozofikus oldalát szeretnék megmutatni. Nekem sikerült újat mondaniuk – nem csak Karinthyről, hanem magamról is. A titok valószínűleg a rengeteg szeretetben és odafigyelésben rejlik, ami a képernyőn át is sugárzik a filmből.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
