Tarjával és a Sonata Arcticával beszélgettünk az ArtManián
Rácz Tímea 2011. augusztus 13. 22:06, utolsó frissítés: 22:12Az énekesnő nem szereti a hörgős metált, a srácok más bandák pólóiban is szívesen járnak. Nagyszebeni beszélgetések, feketében.
Az ArtMania sajtótájékoztatói azok az események, ahol világosabb ruhában az ember kisebbségben érzi magát: az újságírók és rockerek keresztmetszete gyűl ide, hogy a fellépőket a fesztivállal vagy a karrierjével kapcsolatos dolgokról faggassa. Szigorúság egyáltalán nincs, rajongók is simán belógnak, de csendben és türelmesen várják ki az autogram-osztogatást az Artmania-pólót viselő marcona biztonsági főnök vigyázó tekintete alatt.
Tarja Turunen vakuvillogások közepette, alig kisminkelve vonul be a sajtókonferenciára, így élőben alig hasonlít a kikészített fotós, de akár a koncertre öltöztett önmagához. Nem először jár Romániában, sőt Szebenben sem, és természetesen „nagyon szereti” a romániai közönséget, akik persze a maguk során „nagyon szeretik” őt.
Tarját leginkább a szólókarrierjéről és a dalírásról faggatják, amibe nemrégiben fogott bele. Az énekesnő elmondja, nagyon szeret dalszöveget írni, eddig nem is hitte, hogy képes rá. Biztosan addig sem tudta, hogy képes metált énekelni, míg el nem kezdte a Nightwish-sel, mert elárulja, addig nem is hallgatta ezt a műfajt. Amúgy a Nightwisről láthatóan nem szívesen beszél, kényelmetlen neki még az a kérdés is, hogy fogunk-e ma este hallani tőle régi dalokat: röviden annyit válaszol, hogy igen, de nem sokat.
Milyen zenei műfajt utál vagy kedvel legkevésbé? – kérdezem tőle. Tarja kifejti, hogy semmit nem utál, csak a hörgős metálban idegesíti, hogy nem lehet érteni a szöveget, de még ott is képes élvezni a zenei kíséretet. Valaki mutassa meg neki a manelét, hátha megváltozik a véleménye.
A fesztivál másik finn vendége, a Sonata Arctica már feleannyi fotóst sem vonzott, mint Tarja előző nap. Az öt srác egy szlovákiai koncertről érkezett, elég fáradtak, de jó bulit ígérnek estére. Egyik újságíró a játékszenvedélyükről faggatja őket, így Tony Kakko frontember és dalszerzőről kiderül, már nem játssza a World of Warcraft-ot olyan gyakran, mint régen, Elias Viljanen gitárostól pedig hároméves kisfia elorozta a Playstationt.
E.Vil-en különben Whitesnake-es póló van, állítólag egy barátjától kapta, akinek túl kicsi volt, de szerencsére szereti is őket. Könnyű a metálosoknak: ha nincs tiszta ruhájuk, bármikor beszerezhetik valamely másik zenekar pólóját, amiből amúgyis kapnak időnként ajándékba.
A zenéjükkel kapcsolatban Tony egy kérdésre válaszolva elmondja: nagyon sok dal szól nőkről, de egyik sem a feleségéről, mivel ő nem szomorú számokra inspirálja. Mikko Härkin billentyűs technikaibb jellegű kérdésre felel: nem, nem kedvelik feltétlenül, hogy a dalok hangerejét albumra vételkor túlhúzzák; nem baj, ha valami hangos, csak ne vágja tönkre a hangzást. A Sonata Arctica amúgy is a jól kidolgozott dinamikájú számokról ismeretes.
A sajtótájékoztatók legjobb élménye különben az volt, hogy nem maguktól elszállt rockereket láttunk, hanem vidám, jópofa embereket. Annak ellenére is, hogy Tarja helyenként közhelyekben beszélt arról, hogy mennyire szereti Finnországot (Buenos Airesben él egy jó ideje, igaz, elmondta, hogy gyakorlatilag hazája lett Argentína), a Sonatás srácok meg talán ezt elkerülendő elég szűkszavúra fogták a nyilatkozatokat. Ugyanakkor professzionálisan viszonyultak a szakmai kérdésekhez, és megfelelően lazán az egyéb, szerencsére nem túl bulváros témákhoz.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
