2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nagyarcú Danko Jones, elájulós Intim Torna

szerk. 2011. augusztus 27. 16:12, utolsó frissítés: 17:14

A Kasabian boldoggá tett fellépésével, a Belga szétvert egy MacBook-ot, míg Danko Jones az elektrozene kedvelőit szívatta. A kisebb színpadokon Intim Torna Illegálra és N.O.H.A.-ra ropták.


Respekt Belga, respekt Félsziget

Jó választás volt a szervezők részéről, hogy a tavalyi agybomlasztó fellépés után, 2011-ben is meghívták a Belgát a Félszigetre. Bár a nagyszínpadra rakni őket merész húzás volt, de pont ezért lett nagyobb a zúzás, ugyanis a show alatt a fiúk szétvertek egy MacBook-ot. Persze nem csak azért maradt emlékezetes a fellépésük, mert egy laptopból karvédőt fabrikáltak, hiszen a klasszikus slágereikre épülő műsoruk olyan volt, mint egy ökölcsapás az agynak.



Volt a Gépkocsi, a Királyok a házban, Boros, amelyeket a közönség nagy része tele torokkal skandált, azok arcán pedig, akik még nem ismerték őket, szintén meglátszott a felismerés, hogy mennyire zseniálisak ezek a fiúk. A csúcson kell abbahagyni elv alapján az egyik utolsó számnak hagyták a legismertebb himnuszukat, a Magyar nemzeti hip-hop-ot. A dalt fél évig nem játszották koncerteken, de érezték, hogy ezt a számot egy erdélyi fellépésen nem szabad kihagyni, és igazuk lett, mert a „székely deszkások” és a „csángó brékesek” tömege üvöltve tombolt rá. Respekt Belga, respekt Félsziget.


A Kasabian koncertjét vártam tegnap a legjobban és nem csalódtam: az indie rock napjaink egyik legbefutottabb zenekara látványos, ledes, dinamikus show-t produkált, a négy albumukról jól összeválogatott repertoárral és ívvel rendelkező koncertjük elhozta a fesztivál számomra eddigi legnagyobb élményét.



Harmadikként a szeptemberben megjelenő új albumukról a Days are forgotten című számukat játszották el, volt a Switchblade Smile és a koncert közepére a lassúbb számokat is behoztak. A végére azonban megint felpörgött minden és a zenekar levonult a színpadról, mi meg elégedetten ballagtunk a toi-toi-okhoz.(a simlis)

Danko Jones nem spórolt a beszólásokkal

A tegnap estére betervezett első koncertet, a Les Elephants Bizarres-t, interjúzással töltöttem a nagyszínpad backstage-ben. A hiányérzetemet kárpótolta, hogy az alanyok éppen a nagy kedvencnek számító Belga együttes tagjai voltak, akik a verőfényes konténerben úgy érezték, napszemüvegben kell válaszolniuk a bezsúfolódott újságírók kérdéseire.



galeria_3110.jpg
Les elephantes bizzares. Fotók: Gábos Albin
galeria_3111.jpg
galeria_3112.jpg
galeria_3113.jpg
galeria_3114.jpg
Intim Torna Illegál
galeria_3115.jpg


A Belga koncert maga őrült (jó) volt, hamisítatlan fesztivállapot uralkodott. Porfelhőben tomboltunk, magyari nemzeti hip-hopot követeltünk, képzeletben autópályán suhantunk, mulatós anti-szerelmes dalokat énekeltünk – természetesen csakis a megfelelően felkészült hangulatban. A koncert után éppen hogy átértem a Talent Stage-re az Intim Torna Illegál Kedvenc mindenem a biciklim című dalát eldúdolni és pár percre azonosulni a hatdiplomás közgazdászokkal, majd rohantam is vissza a Danko Jones-ra.

Első benyomásom: vad, erőteljes és interaktív színpadi szereplés, a zenét ülve, ácsorogva, ugrálva, csápolva, pogózva és bólogatva is lehetett élvezni. Az igazi rajongói réteg az első sorokban tobzódott, egy fiút a közönség a fejük fölé emelve, kézről kézre vitt a színpadig. A mutatvány azért tűnt veszélyesnek, mert viszonylag gyéren álltak az emberek és a réseken bizony nehéznek tűnt az átemelés.



A közönség magját jelentő porgomolyagon túl is volt élet, a színpad előtti területen szétszóródott közönség hol széteső tánccal, hol csak ritmusos fej-bólogatással jelezte: bizony nekik is bejön a zene. Egyébként sokkal kevesebben voltak kíváncsiak a Danko Jones-ra, mint a Kiss színpadon éppen párhuzamosan koncertező N.O.H.A.-ra.

Negatívumként hatott még, hogy az énekes – hűen vad külsejéhez – sokszor provokatívan és durván beszólt a közönségnek. Leszólta azokat, akik oldalt ültek és nem táncoltak, leszidta a fotóst, hogy késett, a közönséget pedig arra buzdította, hogy mutassák meg, mennyivel jobb a rock, mint a Freedom Music Arenából behallatszó elektronikus muzsika. Talán nem pont ez volt a megfelelő módja a hazai közönség megszólításának, volt, aki valóságos fenyegetésnek érezte, hogy az együttes megígérte, jövőre is eljön.



A Kasabianon folytatódó ücsörgés után körbejártam az elektronikus zenei színpadokat. Markus Schulz izzasztó hangulatot teremtett a Freedom Arénában, a párás levegőben rázkódó tömegből, illetve a visszahívó padló-dobogtatásból úgy tűnt, jól telt a koncert. Eközben a Kiss teraszán Chris SU és MC Agent, Andy C-vel karöltve drum and base bulit csapott. Kíváncsi is vagyok, mennyi fű – azaz kóró – maradt ma reggelre épen a tömeg után. (a szende)

Eszeveszett Intim Torna péntek este

A Talent Stagen fellépő Intim Torna Illegállal kezdődött számomra a pénteki koncertek sora. Amikor odaértem, pár perccel a koncert kezdete előtt, még csak egy kisebb rajongókból verbuválódott csoport álldogált a színpad előtt, akik az első dal felcsendülésétől folyamatosan buliztak. Számomra a másodiként játszott a Hipnotizőrkirály című slágerrel már úgy tűnt, eldobták a nyerő kártyájukat, pedig a buli csak ezzel kezdődött.



galeria_3091.jpg
Danko Jones. Fotók: Sebők Botond
galeria_3092.jpg
galeria_3093.jpg
galeria_3094.jpg
galeria_3095.jpg
galeria_3096.jpg


A kellően felpörgetett közönség ettől kezdve már megállás nélkül mindenre ropta. Végig tomboltuk az Albérletem, a Test vagyok, a Kedvenc mindenem, Hatdiplomás című dalokat, hogy csak az ismerteket említsem. Közben folyamatosan nőtt a tömeg, és egyre eszeveszettebb lett a hangulat: az énekes Dorogi Peti pólót cserélt a közönséggel, az ő kidobott pólója helyett egy Pengéset (kolozsvári diáknapos csapat – a szerk.) kapott és egy első sorban bulizó lányt a közönség egyszerűen elkezdte dobálni a levegőben.

A ráadásnak hagyott Vágjál lyukat a kádba, és az este során már másodszor játszott Hipnotizőrkirály pedig már csak hab volt a tortán. Az Intim Torna Illegál úgy átmozgatott kívül és belül, hogy a koncert után pár percig azt sem tudtam, a Félsziget melyik pontján vagyok.



Egy rövid szusszanás következett, egyszerűen muszáj volt egy ilyen koncert után, de aztán már nem sikerült még egyszer felpörgetnem magam. A betervezett N.O.H.A. koncertről az Intim Torna miatt pont lemaradtam, a Kasabian koncert bár teljesen rendben volt, és buliztunk is rá, nem volt elég arra, hogy még egyszer ekkorát tomboljunk. A Freedom Music Arenában éjfél után fellépő Marcus Schulz bár teljesen jól és korrekten zenélt, számomra már egyáltalán nem volt elég, ezért rövid idő után ott is hagytam. (a szűzike)

Röviden: még mindig nem szeretem a N.O.H.A.-t

Miután mindenki megállapította, hogy sajnos nem jutott el a N.O.H.A.-ra, én következem: sajnos eljutottam. Pár perc is elég volt, hogy megbizonyosodjak róla, noha értékelhető zenét játszanak, nem fogom szeretni őket soha. A Tu café már akkor is felállította a szőrt a hátamon, amikor még csak reklámban hallottam.



A tavaly egy esélyt sem adtam nekik, most kicsit bűntudatom támadt. Főleg, amikor láttam őket délután a sajtózónában ténferegni, lazán fotózkodni egy rádiós interjú után. Ha már visszatértek, tiszteljem meg őket ennyivel. A tiszteletet megkapták mintegy három és fél dal erejéig. A közönségre nézve mindez sztornó, ők a múlt évihez hasonló lelkesedéssel fogadták a német, különleges hangzású együttest. (a rocker)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS