Lehangoló képet fest a szemle szkeccsfilmje Magyarországról
Búzás Anna 2012. február 04. 17:30, utolsó frissítés: 20:14A filmek főszereplői az utca emberei, hajléktalanok, romák, szerencsétlen fiatalok, de találkozunk újszülött gyermekét a kukába dobó anyával és kóbor kutyával is. A rendezők nagy része komolyra fordította a szót.
Tegnap este vetítésre került a szemle nagyjátékfilmes szekciójának első darabja, a Magyarország 2011, ami csakis a szemle kedvéért készült el. A film kezdete előtt mégiscsak volt egyfajta megnyitó, Tarr Béla köszöntötte a jelenlévőket és a színpadra hívta a Magyar Filmművész Szövetség tiszteletbeli elnökét, mindannyiunk "féltett kincsét", Jancsó Miklóst, hogy nyissa meg a szemlét. Jancsót nagy taps fogadta, aki csak néhány szó erejéig tartotta fenn a közönséget: "Ez a szemle megnyílt!"
Tarr Béla ezúton is mindenkinek megköszönte a segítségét a szervezésben, és hozzátette, hogy bár visszafogott az idei szemle, de szomorkodásra semmi ok, ugyanis minden este
az Uránia emeletén a rendezők kínálják itallal a közönséget.
A Magyarország 2011 az idei szemle egyik legvártabb filmje volt, 11 rendező kisfilmjét foglalja magába: Jeles András, Kocsis Ágnes, Török Ferenc, Szabó Simon, Mészáros Márta, Forgács Péter, Siroki László, Pálfi György, Fliegauf Benedek, Salamon András, Jancsó Miklós. A film egyfajta körképet ad a 2011-es Magyarországról, az egyes rendezők saját stílusban foglalnak állást a témában.
A 11 kisfilm meglehetősen negatív képet fest Magyarországról. A filmek főszereplői az utca emberei, hajléktalanok, romák, szerencsétlen fiatalok, de találkozunk újszülött gyermekét a kukába dobó anyával és kóbor kutyával is. A túlpolitizálás mindig is jellemző volt a magyar társadalomra, ez most néhány filmben jól tetten érhető.
Török Ferenc filmje a Moszkva tér Széll Kálmán térre való átnevezését fikázza ki: a Moszkva téren lézengő árusokat, embereket filmezi, miközben Orbán Viktor beszédét halljuk. Az ironikus hatást a kép és hang ütközése adja, a miniszterelnök bíztató szövege alatt lepattant arcokat látunk, és a végén természetesen elhangzik, hogy "Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!".
Forgács Péter filmje ennél kicsit burkoltabban üzen, de a megjelenítés sokkal durvább: M., egy oszlásnak indult kecsketetem egy kukában lakik és beszélget a barátjával. A beszélgetés felirat formájában jelenik meg, ebből kiderül, hogy M. egy politikus (miniszterelnök?) és egyáltalán nem viszi rosszul, de a "szavai" teljesen ellenétben állnak a külsejével. A groteszk kecske-figura szó szerint romlott és undorító,
ami megfeleltethető a mai magyarországi politikai helyzetnek.
Jeles Andrásé az első szó: az ő kisfilmjével kezdődik a szkeccsfilm. Az első szó, azaz mondat pedig a következő: "Gondolkodok, tehát vagyok." A Descartes-féle kijelentést különböző arcok mondják el, különböző nyelveken, az utolsó megszólaló Bódy Gábor 4 bagatell című filmjének egyik darabját idézi meg: itt a szereplő a gondolkodás hiányáról és fontosságáról beszél, és ez gyökeresen ellentmond lepattant külsejének. A premier plánban látott arcok egyike sem hétköznapi, Jeles olyan embereket állít a kamera elé, akikre egyből kíváncsiak leszünk, akiknek az arca magukban hordozza a történeteiket.
Ugyanerre az ötletre alapoz Salamon András klipszerű filmje is: különböző arcok éneklik-beszélik el a Repülj madár, repülj című magyar népdalt. Az arcok pedig egy börtön lakói, amit énekelnek, az pedig egyáltalán nem vigasztaló: "beteg vagyok", "rab vagy".
Kocsis Ágnes kisfilmje azt a hatályba lépett magyar törvényt helyezi a középpontba, amelynek értelmében Magyaroszágon az utcai életvitel büntetendő, a hajléktalanok nem alhatnak az utcán. A film egy fikción alapszik, de a megjelenítés szinte az utolsó pillanatig elhiteti a nézővel, hogy egy dokfilmet lát.
Szabó Simon a leggusztustalanabb filmet készítette el. Megmutatta, hogy mi fér bele egy szopás és egy köpet közé. A válasz: egy lecsúszott, pénztelen, de dolgozni akaró(?) magyar fiatalember. Valahogy ez a film övön alul üt, persze értjük, hogy ez is egy mai társadalmi jelenséget nagyít fel, de túlságosan is nagyra. A külföldi meló megszerzése nem egyszerű - ez lett volna az üzenet.
De csak a köpet maradt meg a filmből.
Szerencsére akadt olyan is a rendezők között, aki viccet tudott csinálni a magyarországi jelenből, és nem (elsősorban) a politika révén. Pálfi György profin megcsinálta az intrót és a creditet a filmjéhez, ami közötte volt, az sajnos támogatás hiányában nem készült el. Illetve elkészült: filmszalagot imitáló szemcsék, foltok, pöttyök villogtak a vásznon.
A feliratokból megtudtuk, hogy egy rendkívül nagy produkciónak lehettünk a szemtanúi, a forgatókönyv Wass Albert azonos című regénye és a Káma Szútra alapján készült el. A stábnak tagjai pedig olyan személyiségek voltak, mint: Bocskai István, Mihai Viteazul, Baradlay-ék, Kárpáthy Zoltán és Tímár Mihály (Jókai-regények hősei), vagy a Pál utcai fiúk és Nyilas Misi stb.
Az utolsó szó jogán Jancsó Miklós szólalt meg a filmjében, aki szerint forgatni már nem, csak ordítani lehet. Elég lehangoló végszó ez a magyarországi filmre és állapotokra nézve, és ha az arányokat nézzük, a legtöbb film valóban panaszokból építkezik és negatívumokat jelenít meg - volt aki viccesen, volt aki groteszk módon, volt aki realistán, volt aki hiteltelenül mutatta ezt meg, de a végeredmény ugyanaz.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt