Péterfy Bori a szentgyörgyiek lelkét kenegette. Szent György Napok fotókban 2.
B. D. T.
2013. április 28. 14:17, utolsó frissítés: 2013. április 29. 08:45
Nagyszínpad, többezres tömeg, közösségi élmény? Oké, megvolt, de a legnagyszerűbb zenei események mindig váratlanul, programon kívül, az önfeledt örömzenélés vágyával történnek.
Magyarországon nincs egy ilyen városünnep, amely ilyen hosszan, ennyi sok programmal várná a látogatókat az országból és határon túlról – legyetek büszkék rá! Ezt a 22. Szent György Napok egyik sztárfellépője, Péterfy Bori mondta szombati fellépésén. Nőhet a mája a szervezőknek, de a tömeg lelkét is kenegette a dicséret, hangos üdvrivalgással felelt az énekesnőnek, aki hatalmas bulit csinált a főszínpadnál. Még a városban tartózkodó, korábban a kisszínpadon fellépő Lovasi Andrásnak is dedikált egy dalt, duettjüket, a Délelőttök a kádba’ címűt.
A pénteki nap sztárelőadója a Voltaj volt, az vonzotta a legnagyobb közönséget a szervezők szerint, 25 ezer embert, de Janicsák Veca és a sztárok sorát felvonultató Star Jam Session is nagy érdeklődésnek örvendett. Szombaton a Zanzibar koncertjén mintegy 15 ezerre saccolták a résztvevők számát, de a kissé szerencsétlenül korai időpontban kezdődő Kiscsillagon is jókora tömeg bulizott a napsütésben a Szentgyörgy-téri színpadon. Gábos Albin koncertfotói:
Este várhatóan a Neotonra és Eddára gyűl ki a legnagyobb tömeg. Aki nyugalomra vágyik, annak továbbra is az alternatív helyszíneket ajánljuk: például a Kultúrkertet, ahol ma este a Kuttya, az Evilági, a nemEZ zenekarok és a Dresch Quartet lép föl. A Huhuu továbbra is a családosok törzshelye, de ma este is zenei programmal várja a felnőtt közönséget este 9 után. Az alkotóház műhelyében így készültek a sárkányok:
Az Ifjúsági Sátor közönségtalálkozók helyszíne is, de emellett dinókat lehet nézegetni, és ahogy eddig – tegnap pl. beatbox-vetélkedő volt -, ma is ifjú tehetségek mutatkoznak be a központ egyik belső udvarán felállított színpadon a Saint George Got Talent keretében, majd az Ego Sum-koncert, TJ- és Phase-fellépés lesz.
A Szent György Napok hétvégi programdömpingjét egyébként lehetetlen a teljesség igényével lefedni, nem is kíséreljük meg, aki nem volt itt és további ízelítőt akar, ajánljuk figyelmébe az idei Szent György Napok Youtube-csatornáján elérhető videókat. Friss infók és a programmal kapcsolatos információk a 22. Szent György Napok Facebook-oldalán, illetve honlapján érhetők el.
A legnagyszerűbb zenei események egyébként mindig váratlanul, programon kívül, az önfeledt örömzenélés vágyával történnek, mint például vasárnap hajnalban a Di Stefano bárban. Az alaphangulatot a Blúz Bend koncertje adta meg, aztán a korábban a Kultúrkertben felépett Pribojszki Mátyás és zenekara folytatta, majd Blúz Bend-tagok vették át ismét a hangszereket. A közönségben egyébként ott ültek a Domination Black finn metálbanda tagjai is.
Már úgy tűnt 2 óra tájban, hogy kész, ennyi, vége – aztán más zenészekkel kiegészülve a kemény mag folytatta tovább, felváltották az elfáradtakat, és olyan zseniális, dzsessz-szerű, játékos, instrumentális improvizációkat nyomtak, hogy a sörözésben már megfáradt maradék közönség is felrázódott.
Az ilyen pillanatok, félórák miatt lesz igazán ünnepi a fesztivál. Ezekről nem készül fotó, nem írnak róla sajtóközleményt, nem szerepelnek a programban, hiszen a jelenlét, találkozás, körülmények összjátéka és a speciális közeg generálja őket. Előrejelezhetetlenek, megismételhetetlenek: a Szent György Napok igazi szellemének ajándékai.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
