Felméri Cecivel moziztunk: nem is brutális a Pieta
Gál László
2013. június 07. 09:16, utolsó frissítés: 10:37
Kim Ki-duk nem változott, ismét egy jó és logikus filmet csinált. A szemünket nem kellett behunyni, legfeljebb csak egy kicsit elfordulni, nem is nagyon erőszakos. #b#Vigyázat, spoileres!#/b#
Véres, erőszakos, megrázó: ilyen jelzőket hallottam előre a Pietáról, illetve tanácsként azt is hozzátették: ne nézzem meg, ha nem bírom a nagyon erőszakos jeleneteket. Közben egy olyan multikultos hír is felrémlett, amelyben azt írtuk: Kim Ki-duk filmje kapta a Velencei Filmfesztivál nagydíját. Szóval összeállt a kép, és ez a feloldhatatlan ellentmondás még izgatóbbá tette.
A TIFF-en már az első vetítéskor meg akartam nézni, de akkor pont nem jött össze. Így kifejezetten örültem, amikor a Transindex megkeresésére Felméri Cecília rendező ezt a filmet választotta, hogy nézzük meg közösen, majd beszélgessünk egyet róla.
Amikor szerda reggel egy figyelmetlenség miatt szinte másodjára is lekéstem Kim Ki-duk Pietáját, már nagyon dühös kezdtem lenni, elsősorban magamra, természetesen. Szerencsémre a főcímre épp beértem, s meglepő módon helyet is hamar kaptam, úgy látszik, a korai időpont és a nem éppen pozitív hírverés elriasztotta a nézőket. Persze a Győzelem mozi még így is megtelt 80-90%-ban, igaz, inkább olyan filmeseket, mozirajongókat lehetett látni, akik mit sem törődnek vajmi szóbeszéddel.
Az első vetítés után azt hallottuk, hogy többen már az első tíz perc után kimentek az erőszakos jelenetek miatt, szóval sokkolásra és járkálásra számítottam, de igazából egyik sem vált be, sőt, inkább csak a későkásák jöttek. Az előre beígért vérfürdő is elmaradt, és expliciten erőszakos jelenetekből is a vártnál kevesebb volt, inkább a képzeletünkre bízta a rendező.
A nagy felszisszenések is elmaradtak, maximum néhányan elfordították a tekintetüket, de hát az szinte semmi. A végén pedig csak az elégedettség volt, hogy egy jó filmet láttam, ami – mint később megtudtam – Cecinek is tetszett:
Miért épp a Pietát választottad?
Mindenképp meg akartam nézni a Pietát, mert nagyon szeretem Kim Ki-duk filmjeit. Nagyon kíváncsi voltam, mivel az egyik ezelőtti filmje egy kiégésről szóló önéletrajzi dokumentumfilm volt (Arirang, 2011 – szerk.). Érdekelt, hogy miként változott meg Kim Ki-duk.
És tetszett?
Tetszett, szerintem önmaga maradt. Nagyon jó és egyszerűségében is komplex ötleteket szokott nagyon jól és egyszerűen megcsinálni. Minden nagyon logikus, és nagyon megalapozott a filmjeiben. Remekül meséli a történeteket. Általában saját szimbólumokat használ, és azokhoz mindig következetes. Az ember bízhat abban, hogy a film a végére teljesen lekerekedik és minden a helyére kerül, még akkor is, ha menet közben valami gyanús, vagy logikátlannak tűnik. Minden nagyon kitalált a filmjeiben, nagyon pontos puzzle.
Ebben a filmjében is van egy olyan érzése az embernek, hogy kissé furcsa az anya, de a végén ez is a helyére kerül, amikor kiderül, hogy ez az egész tulajdonképpen csak egy bosszú része volt.
A Pietának nagyon véres híre van. Ehhez képest engem meglepett a film, nagyon visszafogott volt, igazán erőszakos jelenetet telibe nem is láttam, inkább a képzeletünkre bízták.
Szerintem sem túlzottan agresszív. Nem kellett behunynom a szememet. Csak az elején fordult elő, hogy majdnem (nevet), de aztán megkímélt attól.
A Pieta lényegében a bűn és bűnhődés témáját dolgozza újra fel. Nem nehezebb ilyen alaptémákat, például a bűnhődést vagy a szerelmet feldolgozni?
Az életünknek egyik vagy másik szakaszában ezek az alaptémák mindannyiunknál felmerülnek. Kim Ki-duk nem hangulatra vagy poénra alapozza a filmjét, hanem mindig van egy pontos, szimbolikus, szép történet. A színészi játék is jó, képileg is jó.
Nyilván, hogy a srác is bele kellett menjen ebbe az anya-fia játékba. Szerinted szüksége volt a srácnak ilyen megváltásra?
Igen, szerintem igen. Egy érzelmileg kiéhezett ember, aki végre megismerkedhetett normális emberi érzésekkel. Tulajdonképpen ez is volt a nőnek a célja, mert csak akkor lehet valakit igazán megbántani, ha vannak emberi érzései. Ezért aztán, bár szomorú vége van a filmnek, mégis történik egy megváltás, és a néző megbékélve távozik.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
