Egy korzó allegóriái: a Scorsese-féle gengsztersorozat

Kulcsár Árpád 2013. október 01. 13:18, utolsó frissítés: 13:45

Mi teszi a Gengszterkorzót az egyik legkövetettebb sorozattá, ugyanakkor mi az, amitől sokan első ránézésre talán unalmasnak, vontatottnak ítélik?

Idén ősszel elindult a Gengszterkorzó negyedik évada is. Biztos lesz olyan, aki innen tovább már nem is olvassa, vagy azért, mert számára ehhez a sorozathoz nincs mit hozzátenni, vagy halálra unta magát már az első részeken. Az első évad kezdeti részei ugyanis a narrációt igyekeztek a lehető leglassabb tempóban kibontani, olyan kontextust teremteni, amelyben a szereplők mozgástere és motivációi a későbbiekben jobban megérthetők. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy könnyebben.

SOROZATDZSÁNKI

» Homeland: az érzelmi manipuláció mesterfokán

» Louie: intelligensen humoros önvallomások

» Fringe: amikor a párhuzamos univerzumok értelmet nyernek

» A mentalista: a klasszikus krimi utolsó túlélője

» The Walking Dead: kik az igazi élőhalottak?

» The Killing: a vihar előtti csend

» Borgiák: ennél aktuálisabb nem is lehetne

» Elementary: elég a sikerhez egy Lucy Liu alakította Watson?

» Breaking Bad: túl jón és rosszon

» Trónok harca: a realista fantasy

» Mi a fene történt Amerika kedvenc sorozatgyilkosával?

» Egy korzó allegóriái: a Scorsese-féle gengsztersorozat

» Ez tartott lázban mindenkit: True Detective

» Ezt nézed majd a hosszú téli estéken, a laptop melegénél

» Újabb három sorozatot vesézünk ki nektek

» Örök élet, zombik és időutazás: sorozatban feszegetjük a lehetetlent?

további közviták »

De kezdjük az elején. A Scorsese nevével fémjelzett sorozat (az első részt ő is rendezte) tudott azért újat hozni a maffiafilmek zsúfolt közegébe. Az HBO nem bízta a véletlenre, a valósághű díszletek igencsak nagy befektetést jelentettek a stúdiónak. De valószínűleg úgy gondolták, hogy Scorsese nevével azért szinte bármit el lehet adni.

Ugyanakkor ráállítottak egy olyan rendezőt is mint, Timothy van Patten, aki nem újonc az HBO-nál, ő rendezte a nagy sikerű háborús opuszt, a Band of Brothers-t is. A szereplőválogatásban viszont nem a befutott színészekre álltak rá, bár a főszereplő Steve Buscemit valószínűleg senkinek (de főleg a független filmek rajongóinak) nem kell bemutatni. A többiek jórészt ismeretlenek voltak a nagyközönség előtt, ennek ellenére szinte senki nincs, akibe beleköthetnénk,

a színészek játéka önmagában garantálhatná a sikert.

A kezdőrész helyszíne Atlantic City, 1919 szilveszter éjszakáján járunk, már csupán néhány óra, és életbe lép a szesztilalom. Az emberek ezért igyekeznek a lehető legnagyobb mennyiséget benyakalni amíg lehet, vagy éppen cipelni hazafele. Nem ismerik még az ördögi tervet, amely az ország üzleti érzékkel megáldott, törvénytisztelő és törvényt nem tisztelő állampolgárai fejében már megszületett: hogy az emberek alkoholigénye márpedig ki lesz elégítve. És hát egy ilyen törvénytisztelet és törvénykerülés határán élő alak Nucky Thompson (Steve Buscemi) is, aki a város kincstárnokaként köztiszteletben álló személy, de a keze benne van egy-két simlisségben.

Egyféle kevésbé erkölcsös Robin Hood,

a szegényekkel szemben empátiát és bőkezűséget tanúsít, de nem gyakorol kegyelmet annak, aki az útjába áll. A helyszínben és a szereplőkben is ott ez a tranzitivitás: Atlantic City a luxus városa, amely azonban a nyomorgók tömegeire építi talapzatait. A mindent átszövő korrupcióban szinte nem találni olyat, aki maga is ne korrumpálódna. Ilyen szempontból nem csoda az alkotók részéről jövő választás, sem a tér, sem az idő, sem a cselekmény nem steril, autentikus.

Nucky nem a „közellenség” típusának megtestesülése, aki a törvényen kívül áll, és ottani bűnei mindenféle hatásokkal bombázzák a társadalmi rendet, hanem maga is részt vesz a közösség életében, annak meghatározó tagja. Sőt, a Gengszterkorzó azt is eléri, hogy Al Capone és Charlie Luciano alakjai sem merevek, mindkettőt „karriere” elején láthatjuk, de nem a pénzszerzés motiválja őket, hanem például a családjuk eltartása.

A szereplők mozgása nem csupán a társadalmi körülmények között ragadható meg, mindannyiuk számára a kezdeti értékrendek át- és deformálódását is láthatjuk. Margaret Schroeder, Nucky élettársa például a női emancipáció élharcosaként alakít ki szerelmi viszonyt a város maffiafőnökével, mikor erre rájön, inkább fokozatosan feladja elveit. Nelson van Alden FBI-ügynök, aki annyira bigott keresztény, hogy az aszkézist sem veti meg, teherbe ejt egy lányt és kilép a szervezetből stb.

Az időzítés sem véletlen, ugyanis a sorozat nem csupán azt jelenti ki, hogy nem léteznek a klasszikus értelemben vett jók vagy rosszak, egyszóval nem csupán az egyén hepehupás útjait kívánja bemutatni, hanem a társadalom mozgatórugóit keresi, és

a mai amerikai társadalom geneziséhez akarja vezetni a nézőt.

Az első világháború után vagyunk, ez önmagában is egy meghasonlott állapotot jelent, a frontról visszatérők a nem ismernek rá egykori szerepeikre (családban, szociális szférában), kétségbeesetten keresik régi/új identitásukat, ehhez jön még hozzá az emberiség történetének legabszurdabb törvénye, amely életbe léptével hirtelen nem kell keresni, ki lehet alakítani egy új, vagyoni állapoton alapuló identitást. A kamera szemléletesen hatol be a feketék lakta negyedek viskói közé, a nőszövetségi gyűlések termeibe (kilátásban a női szavazójog) illetve luxusszállodákba, közintézményekbe, kifőzdékbe. Mert ez a kamera (látszólag) nem szelektál, egyetlen nagy pásztába kezd, s az általa bemutatott világon ugyanolyan súllyal esik latba a prostitúció és egy ráközelített gégemetszés, mint egy kispolgári családi ebéd.

A részletekben való gyakori elmerülés nehezen követhetővé teszi a filmet,

a regényes ráérősség fokozott figyelmet igényel, amennyiben nem akarjuk azon kapni magunkat, hogy nem értjük, ki miért lő le kicsodát - már ha nagy ritkán ilyen történik. A Gengszterkorzó nem könnyed műfajú sorozat, de aki hajlamos energiát fektetni a nézésébe, egy, akár a mai társadalom szisztémáinak működéséről kaphat hiteles képet. Nincsenek mitizált karakterek, mindannyian esendőek, és mindannyian a józan megfontolás szerint cselekszenek.

A konfliktusok nem morálisan meghatározottak, hanem valahol a frissen született kapitalizmus díszletei mögött zajlanak. Aki meg talpon marad, az nekünk nagyon szimpatikus lesz, aki nem, azt meg sajnálni kezdjük. És nem azért, mert a társadalom áldozatának könyveljük el, és felmentjük a bűn alól, hanem mert minden esendőségükben, a „leggonoszabb” tetteik mögött is felsejlik az emberi.