TIFF versenyfilmek 2: Izlandtól Tunéziág mindenhol fel kell nőni, csak nem mindegy, hogyan

G. L., K.A. 2016. június 01. 16:12, utolsó frissítés: 16:12

Végre lenyűgözött a fesztivál versenyfilmes szekciója is.

Többet is vetítenek még a héten a kolozsvári TIFF versenyfilmjei közül, kár lenne, ha kihagynátok.

Madárkák/Sparrows

Bő másfél óra után azzal a lelkesedéssel jöttünk ki a moziból, hogy minden panasz ellenére csúcsszuper életünk van. Történik ugyanis, hogy a 16 éves Ari, aki eddig Reykjavíkban élt anyjával, ott vannak a barátai és ott van a kórus, amelyben énekel, el kell költözzön apjához és nagyanyjához a sziget egy külvilágtól teljesen elzárt részére. És ebben nincs semmi kellemes. Az alkoholista apjával minden próbálkozása ellenére sem tud igazi kapcsolatot kialakítani, a régi barátnőjével még csak nem is beszélhet annak tapló pasija miatt. A nagymamájával lenne esélye emberi viszonyba kerülni, de az a kapcsolat sem tud kibontakozni.

Rúnar Rúnarsson izlandiaktól megszokott érzékenységgel mutatja Ari gyermeki ártatlanságának megtörését, olyan természetességgel folynak egymás után a letisztult, puritán képsorok, hogy azt hihetnénk a világ legtermészetesebb dolga, hogy a mindennapos lerészegedés vagy egy tinédzser megerőszakolása. Nincs időnk ráunni egy jelenetre, mert teljes természetességgel jön egy újabb mozzanat, ami által még közelebb sodródik a felnőtt korhoz.

Étékelés: Kifejezett erénye a filmnek, hogy nem a totális reménytelenségben, Ari sodródásának legvégén sem lesz nyomasztó. Lehet, hogy érzelmileg földbe döngöl, de ezt egy pillanatig sem fogjuk bánni.

Pontszám: *****
Vetítik még: június 2., 19 óra 45 perc, Győzelem mozi

A peine j’ouvre les yeux

Farah 18 éves tinédzser, akit mindennél jobban óvnának, de ő most már igencsak élné a saját felnőtt életét. Egy boldog párkapcsolatban él, egy egyre sikeresebb rockbandában énekel, és muzikológusnak készül, szülei legnagyobb csalódására, akik természetesen „rendes munkát” szeretnének a lányuknak, orvosira akarják (és meg is teszik) beíratni. Vannak kamaszos kint maradásai, de ettől még ez még egy teljesen átlagos, a világ bármely részén leforgatható történet lenne, és valljuk be, nem is túl eredeti. De a helyszín az arab tavasz kitörése előtti Tunézia, ahol egyáltalán nem nézik jó szemmel Farah zenekarának rendszerkritikus dalszövegeit.

És egy fiatalnak nem csak Izlandon, hanem Tunéziában is fel kell nőnie. Ehhez pedig a politikai thrillerrel vegyített coming-of-age dráma elég izgalmas alapanyagnak tűnik, csak sajnos ezt a lehetőséget nem sikerült teljes mértékben kihasználni, mert egyszerűen a feszültség nincs megfelelő ritmusban felépítve, nem érezzük a dolgok menetének természetes folyását, inkább izzadságszagúan jönnek egymás után az események. A zenei betétek a film dramaturgiája szempontjából fontosak ugyan, de talán mégsem kellett volna ennyit játszani, mert percekre leülnek alattuk az események. De legalább a csaj nagyon szépen énekel, amivel tényleg belopja magát a közönség szívébe.

Értékelés: Mert úgy tűnt, hogy az emberek tényleg szeretik. Könnyen tudnak azonosulni a szülői felügyelet alól szabadulni akaró, rocksztárágra hajtó fiatal lánnyal.

Pontszám: ****
Vetítik még: június 1., 22 óra 30 perc, Győzelem mozi

Tikkun

Haim-Aron egy haszid zsidó fiatalember, lelkesen jár is Tórát tanulni, míg egy nap a kádban állva zuhanyzik, merevedése lesz, a víz eláll, és amikor ismét előtör a rózsából, Haim-Aron beveri fejét a kád szélébe. A kiérkező mentősök halottnak nyilvánítják, de apja addig-addig élesztgeti újra, míg életre is kel. És innen kezdődnek a bonyodalmak, az apának látomásai vannak, ahol Jahve jól lecseszi egy vécéből kikandikáló aligátor formájában, hogy miért avatkozik már bele az isteni dolgokba. Haim-Aron pedig már nem az a mintadiák, aki halála pillanatában volt.

Avishai Sivan filmjében a jelenetek többnyire rögzített kameraállásokkal vannak felvéve, ebből csak akkor mozdulunk ki, ha valami lényegi változás történik éppen a szereplő életében, vagy a metafizikai térben jár a néző. A képek fehér-feketék, és végig nagyon igényesen szerkesztettek. A dramaturgia is olyan, hogy nem hagyja a nézőnek, hogy ne akarjon már Haim-Aron fejébe jutni, hol egy meghökkentővízió, hol egy zavarba ejtő nekrofíliás jelenet van beszúrva. Sivan keményen nekimegy bizonyos tabuknak ami a fundamentalista vallásos nevelést, a vallás családban betöltött szerepét, Izrael megosztott társadalmát illeti.
Értékelés: Első pillanatától megkapó film, és több kérdést szül a nézőben, mint amennyit megválaszol, mindenképp figyelemre méltó alkotás egy sokra hivatott fiatal rendezőtől.

Pontszám:*****
Vetítik még: ezt sajnos már nem vetítik.

La puerta abierta

Marina Seresesky argentín rendező-forgatókönyvíró filmje jobbára egy prostituáltak által lakott bérházban játszódik, ahol egy orosz kislány árván marad, és miután anyja utolsó szavával óvta a rendőröktől, a középkorú Rosita (Carmen Machi) és anyja, Antonia (Terele Pávez) lakásában bújik el.

Az erős fekete humorral fűszerezett dráma Almodovar filmjeit idézi, mind a szituációkban, mind a szereplőkben, a kislány érkezése mindenkinek az életében a megváltást hozza el, felülgondolják az addigi viszonyokat, és ki szeretnének lépni belőle, de nem mindenkinek sikerül.

Értékelés: Seresesky filmje úgy jó, ahogy van, nem akar lélektani mélységekbe ásni, nem akar moralizálni, vagy tanulságot levonni. Egyszerűen egy kislány kézen fogja a szereplőt, és bemutatja a prostikat, transzvesztitákat, utcai simliseket a maguk esendőségében, és szerethetővé teszi őket.

Pontszám: *****
Vetítik még: ezt sajnos már nem vetítik.

Shelley

Az iráni rendező, Ali Abbasi filmje Dániában játszódik, ahol egy eldugott helyen élő házaspárhoz egy bukaresti lány, Elena (Cosmina Stratan) érkezik, a ház körüli munkákba besegíteni. Hamar összebarátkoznak, olyannyira, hogy elvállalja, kihordja a nő (Ellen Dorrit Petersen) gyerekét, mert számára ez nem lehetséges. Ennek fejében annyi pénzt kapna, hogy megvásárolhatna egy lakást saját, Bukarestben maradt kisgyerekének.

A film műfajilag horror, majdhogynem vegytisztán, csak kicsit bonyolítja, hogy van benne egy szembeállítás a gazdag dán, és a szegény román figurái között. A film körülbelül felénél kezdi a klasszikus eszközöket használni (hanghatások, látomások, furcsa testi jelenségek). A két operatőr természetes fények által uralt tájakkal és petróleumlámpákkal bevilágított terekkel dolgozik, a női páros pedig remekül alakít.

Értékelés: és mégis, a forgatókönyv nagyon hiányos, ennél fogva a történet kissé bárgyú, klisés, az ijesztőnek szánt jelenetek nem ijesztenek egyáltalán, a megszülető kisgyerek krákogása inkább nevetségesen, mintsem félelmetesen hat. Egyáltalán nem hiányzott ez az amúgy is sokszor lapos horrormezőnybe.

Pontszám: **
Vetítik még: Győzelem mozi, június 2., 17:30

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!