„Egyik szemem sír, a másik nevet” – a Kriterion vezetőjével beszélgettünk az ötvenéves kiadó közelmúltjáról, jelenéről
Horváth-Kovács Szilárd
2020. március 02. 09:10, utolsó frissítés: 21:02
Milyen társadalmi és kulturális változások, milyen könyvpiaci artikulációk formálták a Kriterion jelenlegi arculatát? És hogyan élték túl a rendszerváltást? H. Szabó Gyulával beszélgettünk.
Az 50 éves Kriterion kiadó első húsz évének felvázolása után – amelyet leginkább hőskorszaknak lehetne nevezni – megkerestük H. Szabó Gyulát, a kiadó jelenlegi igazgatóját, hogy beszélgessünk az utóbbi évtizedekről, amikor a „nemzetiségi megaintézményből” egy szerényebb kiadó lesz.
Milyen társadalmi és kulturális változások, milyen könyvpiaci artikulációk formálták a Kriterion jelenlegi arculatát? Hogyan élt át ötven évet, és melyek a jelenlegi céljai? Ugyanakkor arra is rákérdeztünk, hogyan tervezik megünnepelni a kiadó fél évszázados működését.
A cenzúra után: tiltott könyvek szabadon
Az 1989-es rendszerváltás után a Kriterion nagyon hamar jelentkezett egy kötettel, amit addig nem ismerhetett az olvasóközönség. Ezzel indult az 90-es évek szabadságát is jelképező Index. Tiltott könyvek szabadon jelzéssel ellátott könyvek kiadása. Kérdésünkre, hogy hogyan jelentkezhettek szinte a forradalom után kész könyvvel, H. Szabó Gyula elmesélte, hogy akkoriban ők is euforikusan üdvözölték a diktatúra bukását, és azt gondolták, hogy „most már mindent lehet”. 1990. január első felében már át is vehette a cenzúrától azokat a kéziratokat, amelyeket visszatartottak, leállítottak, így felmerül a kiadó számára a kérdés, hogy milyen formában adják most már közre ezeket. Januárban sürgető felszólítást kaptak a nagyváradi nyomdától: legyenek szívesek elszállítani a raktáron elheverő könyvállományt, mert tartanak az károsodásoktól. Mint kiderült, egy 1985-ös könyvről volt szó, az Erdélyi Fiatalok – Dokumentumok, vitákról. A teljes példányszám kinyomása után a Kiadói Főigazgatóság leállította és elrendelte a bezúzását. Ezzel a sürgető felszólítással derült ki, hogy a váradi nyomdászok addig tették-vették a raktárban, hogy végül 5 éven keresztül megőrizték. Ezért gyakorlatilag már a forradalom után közvetlenül volt egy kész – ám addig betiltott – könyve a Kriterionnak.
„Így történt, hogy 1990-ben felébredtünk egy könyvvel, ami készen van már. Ezzel párhuzamosan tárgyaltuk, hogy mi legyen a kéziratokkal, amelyek szabaddá váltak” – kapcsolta össze a két szálat H. Szabó Gyula. Rámutatott, hogy a problémát az jelentette, hogy ezek különböző tematikájú könyvek voltak: volt szépirodalom, Téka-kötet, Fehér sorozat könyv, stb. Ezért nehéz lett volna egy sorozatként kiadni. Végül Domokos Géza ötletét kivitelezve egy „haskötővel”, egy pánttal oldották meg, azaz mindenik könyv maradt az eredetileg eltervezett formájában, csupán kerül rá egy pántlika, amire rákerült a szöveg: Index. Tiltott könyvek szabadon. „Nyilván azt gondoltuk, hogy milyen jó lesz így, hiszen egyrészt jelzi, hogy milyen sokféle könyvet állított le a cenzúra, másrészt megőrzi a sorozatok folyamatosságát” – mondta az akkori főszerkesztő. Talán érdemes volna néhány címet felsorolni ízelítőül: Mózes Attila: Yesterday, Az oroszlán hava és egyéb történetek, Szilágyi István: Agancsbozót és barlanghomály, Kovács István: Sipos Domokos. Monográfia, Kolozsvári emlékírók (1603-1720), Balla Zsófia: A páncél nyomai, Aradi vértanúk naplói, Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, II. (II. G-Ke).
Az első akadályok
Az igazgató elmondta, hogy már akkor az 1990-es években szinte rögtön belefutottak egy technikai akadályba, ami a könyvkiadást minden szempontból visszavetette. Mindenhol, de főleg Bukarestben, a nyomdák ráálltak a „maszek kiadványokra”, ezek nem hivatalos kiadványok voltak, kis füzetek, lapok. „Óriási igény volt erre, az emberek falták az írott betűt, főleg a boldog emlékezetű fűrészporízű Scânteia-szerű kiadványok után. Ezt a nyomdászok és az élelmes emberek ki is használták, papírt szereztek és nyomtattak mindenfélét, amiben nagy igazságokat elmondtak a kommunizmusról” – mutatott rá a szakember a jelenség mögött álló társadalmi motivációra. A sokféle kiadvány viszont nem erősítette a nyomdákban a könyvszedők helyzetét, akik átmentek a lapokhoz, így a könyvkiadás, munkaerő hiánya miatt jelentősen visszaesett. Ez egy általános jelenség volt, nem csak a Kriteriont érintette.
„A lényeg az, hogy hiába éreztük magunkat szabadnak – és tényleg azok is voltunk – nem nagyon látszott ez” – foglalta össze az akkori helyzetet H. Szabó. Időközben, az előző évekből nagyon sok kézirat elő volt készítve, így gyakorlatilag az 90-91-es évek könyvtermését ezek a korábban előkészített anyagok adták. Bár más viszonyok között jelenhettek meg a kötetek, de nyomdatechnikailag ugyanolyanok voltak, hiszen a nyomdafejlesztés nagyon el volt maradva Romániában, s hirtelen ezt nem is lehetett megoldani, emlékezett vissza a technikai nehézségere a Kriterion igazgatója.
A bukaresti könyvvásár a Nemzeti Színházban, a polcokon az 1990-1993-as könyvek láthatóak, néhány Index kötettel. A könyvkiadás átszerveződése
1992-ben a minisztérium átalakítja az állami kiadókat, vagyis jelentős részük átalakul kereskedelmi-gazdasági társasággá. Az intézmény vezetője elmondta, hogy egy kisebb részét a kiadóknak – így a Kriteriont is – ezzel szemben megtartották egy újonnan szervezett minisztériumi holdingban, a Cultura Naționalăban, amelyeknek a feladata Ion Iliescu javaslatára továbbra is az maradt, hogy gondoskodjanak a kultúráról. Ebben a horizontban régi könyvkiadás nyomdokain haladtak a kiadók, továbbra is egyetlenegy közös bankszámlával, amit a központ koordinált. „A kiadó megőrizte a maga önállóságát, de milyen önállóság az, amikor nem lehet tudni, hogy mennyi a bevétele és mennyi a kiadása, és nem ő dönt a költekezésről sem?” - tette fel a kérdést H. Szabó, majd fojtatta: „Az döntött, hogy a nyomdák milyen sorrendben jelentek meg a főkönyvelőnél az ajándék pálinkával – ez ma már humor kategória, de akkor ez a rendszer volt, ebbe kerültünk bele.” Ekkoriban valóban nem volt ideológiai ellenőrzés, cenzúra, de központilag osztották a pénzt, és jól elosztani pénzt akkor nem lehetett, főleg nem az akkori bukaresti minisztériumban, kritizálta az egykori főszerkesztő a helyzetet.
Közben zajlott az átszervezés, előkészítették a privatizációkat, úgy a nyomdákban, kiadókban, mint a könyvkereskedésben, ami meghatározó volt a Kriterion munkájára nézve is. Ennek egyik legnagyobb következménye az volt, hogy az addig egységes könyvterjesztés azonnal körülbelül 40 cégre szakadt szét, a megyei könyvterjesztők mindenike önállósult. A szakember szerint, mindennek megvolt a maga fontossága, indoka, de azonnal szétesett a könyvterjesztés, nagyon esetlegessé vált, hogy a könyvek hogyan, hova jutnak el.
„Ennek a nyomait mind a mai napig érezzük – nemcsak a Kriterionról beszélek, ez igaz a romániai könyvterjesztésre összességében. Mi több a magyar könyvterjesztés az általános viszonyokhoz képest még jobban is áll, hiszen koncentrálódik az erdélyi nagyvárosokba” - foglalta össze ennek a folyamatnak a hatását, rámutatva, hogy igazán szerves és átfogó könyvpiac nincs ma sem Romániában, és valószínűleg nem is fog kialakulni. „Nem sírjuk vissza a régi rendszert, nem erről van szó, de akkor a könyv Bukarestből eljutott mindenhova. Most nem jut el, s nem csak azért, mert sok a bezárt könyvesbolt, hanem mert nincs rá lehetőség. Csak az internet, de ott sincs minden, hiszen nem lehet tartani a mindent is tartalmazó könyvkészletet” - kapcsolta össze a könyvterjesztés történetét a jelennel H. Szabó Gyula.
Az 1990-es években a Kriterion is, mint akkoriban mindenki, elkezdett a civil szférában partneri viszonyokat kiépíteni, így létrejött 1990 nyarán a Kriterion Alapítvány, hogy valamilyen formában biztosítani lehessen a kiadó korábbi eszmeiségét. „Az világos volt számunkra, hogy az első 20 esztendőben kiépített kiadói gondolatiságot meg kell őrizni, egyben akartuk tartani a teljes nemzetiségi struktúrát, azaz minden kisebbségi nyelven kiadni” – foglalta össze az akkori célkitűzéseket. Ennek értelmében még új nyelv is bekerült a kiadási repertoárba, hiszen ekkor jelentek meg a roma nyelvű kötetek, amelyeket előtte a minisztérium nem engedélyezett, de megjelent örmény nyelvű kiadás is, és tárgyaltak a bolgárokkal.
„Azt gondoltuk, hogy ezt tovább kell vinnünk, s bővíteni is kell. Ez a szándékunk az első 10 esztendőben, mondhatni a privatizációig (1989-1999) érződik is” – mondta az igazgató, és szomorúan megjegyezte, hogy bár ebben a periódusban valamennyire biztosított volt a továbbélésük, de fejlődésről szó sem lehetett. Maga a kiadó létszáma is – a kolozsvári szerkesztőséggel együtt – leapadt 8 vagy 10 főre. A privatizációt (1999) és a Kolozsvárra költözést (2002) csupán egy maroknyi ember érte meg a kiadó munkatársaként. „Ezzel valójában be is fejeződik a többarcú, többkultúrájú Kriterion-történet.” – zárta az átrendeződések kérdéskörét H. Szabó Gyula.
A „nemzetiségi megaintézmény” leépülése: egyik szemem sírt, a másik mosolygott
1. A nemzeti kisebbségek 1990-ben önálló érdekvédelmi szervezeteket hoznak léte, s mivel a kisebbségi tanács – 1993-94-től – a könyvkiadásra is támogatást adott, el lehetett kezdeniük a saját könyveik kiadását. Az intézmény vezetője szerint ez mindenki számára természetes volt, annál is inkább mert a legtöbb kisebbségi szervezeti vezető jó kapcsolatot ápolt a Kriterionnal, hiszen gyakorlatilag a többségük korábbi munkatársuk volt, s innen mentek át a politikai-közéleti szférában. Ezért a kisebbségi könyvkiadást „barátilag” megbeszélték, azaz, hogy most már nem a Kriterion feladata lesz, hanem a kisebbségi szervezeteké. „Teljesen más kérdés ma már, hogy ebből végül mi lett.
"Például a szlovákoknak egyik lelkes volt munkatársunk Ondrej ©tefanko lett a vezetője, az általa alapított nagylaki Ivan Krasko kör adja ki azóta is a szlovák nyelvű könyveket így elfoglalta a maga-helyét a romániai szlovák kultúrában is. De egy másik kisebbségi szövetség azzal foglalkozott, hogy az elnökének a verseit fordította románra, ez volt például az ukrán kultúra: no comment, ha nekik ez volt a fontos, akkor ez volt, ezt csak azért említem meg, mert ebből látszik milyen színes lett az élet” – mesélte H. Szabó.
De a Kriterion közben kiadott egy bánsági ukrán népköltészeti antológiát, majd egy máramarosi hasonló gyűjteményes kötetet is. Ugyanis a szűkös lehetőségek között is igyekeztek a régi vonalat továbbvinni. Ekkor már viszont csak a támogatott könyveket tudták kiadni, egyféle „alternatív kiadóként” működve. Azaz, megtörtént, hogy a kisebbségi szövetségekben ellentétek merültek fel, s azok a szerzők, akik valami miatt nem nyerték el a saját vezetőik tetszését, a Kriterionhoz fordulhattak, így jó néhány könyvet kiadtak. Az intézet vezetője kihangsúlyozta, hogy nagyon jó volt a kapcsolatuk a lipovánok szövetségével, viszont amikor elköltöztek Bukarestből, ezek a szálak is elvágódtak. A Kolozsvárra költözés ebben az értelemben is korszakhatár, ami akkor is igaz, ha itt még két nagyon fontos könyvet adtak ki: egy ukrán (pontosabban hucul) néprajzi albumot, amely 1980-tól várt a „feltámadásra” és egy régi, az ötvenes évek végén rögzített dobrudzsai tatár népzenei gyűjteményt. „Ez egy olyan gyűjtemény, amihez hasonló sokáig nem lesz, és nagyon nagy szerencse, hogy ezt a gyűjtést meg lehetett menteni és végre 2014-ben kiadni” – emelte ki a munkák jelentőségét H. Szabó Gyula.
Német nyelven is működő kiadóként sokáig egy jó együttműködésük volt egy németországi –erdélyi szászokból álló – egyesülettel (Arbeitskreis für Siebenbürgische Landeskunde), ahol néhány ember nagyon jó kéziratokat készített elő német nyelven a szász hagyományokból. Ezeket a Transylvanica sorozatban jelentette meg a Kriterion, de mivel már nem volt német nyelvű szerkesztő a kiadóban, végül egy szebeni céget bíztak meg a feladattal. Még néhány német nyelvű könyvet kiadott a Kriterion, de nem tudtak német szerkesztőt alkalmazni így ez a szál is kiesett, átvették a német szervezetek.
„Az egyik szemem, ha nem is nevet, de mosolyog, hogy ez milyen jó, a másik szemem meg sír, mert hiszen ez a kiadónak veszteség” – jegyezte meg az intézet vezetője, annak kapcsán, hogy a kisebbségi könyvkiadás immár nem az ő feladatuk lett, hiszen létezik mindenkinek saját szervezete, kiadója.
Ivan Miroslav Ambruą az Ivan Krasko Kulturális Társaság vezetője.2. A szerkesztőség leapadása volt a másik meghatározó oka a megaintézmény leépülésének, ugyanis az 1990-es években nagyon sokat elmentek a kiadótól. Nem feltétlenül anyagi okokból, hanem mert máshol szerettek volna szakmai karriert építeni: kisebbségi szervezeteknél, a politikában-közéletben, vagy az akadémiai szférában. Hiszen például olyan egyetemi tanszékeket ajánlottak fel nekik, ami jobban megfelelt a végzettségüknek, szakmai felkészültségüknek, például akkor jött Kolozsvárra Szilágy N. Sándor tanítani, a szerb szerkesztőnő, Octavia Nedelcu, elment a szerb tanszékre, az ukrán munkatárs, Mikola Korszjuk az ukrán tanszékre, a román kolléga a román diplomáciába került, nem beszélve arról, hogy Domokos Géza is elment a politikába. H. Szabó Gyula hivatalosan 1990. augusztus 1-től veszi át a kiadó vezetését még a konzultálni be-bejáró Domokos javaslatára.
„Ezt ismét nem nevezhetem vesztességnek, mert végül is büszke az ember, hogy ha a kollégái szakmai, tudományos karriert futnak be, hiszen ez azt jelenti, hogy felkészült emberek dolgoztak a Kriterionnál” – értékelte az intézményvezető a személyzet megcsappanását, hozzátéve, hogy nyilván a fizetések szűkösek voltak, a közös kasszából a bérek nem tudtak semmit sem emelkedni, így nem volt könnyű egy szerkesztőnek, vagy bármilyen más munkatársnak maradnia. Akik akkor újonnan jöttek, azok elég gyorsan elmentek, végül a Kolozsvári szerkesztőségben is csak három régi motoros, Dávid Gyula, Deák Ferenc és Bálint Lajos maradt, amíg el nem mentek ők is nyugdíjba.
3. Megjelent a konkurencia is ebben a periódusban, ami az addigi egyedülálló helyzetéből kiléptette a Kriteriont. 1992-ben elindul egy hullám, sorra jegyzik be a KFT-ket, amelyek közül nagyon sok kiadó. Ez ismét olyan fejlemény – mutatott rá az intézet vezetője – aminek örülni lehet, miközben a kiadónak veszteséget jelentett. „Örültem nekik, és igyekeztem mindenkihez kollegiálisan viszonyulni, hogy ne azzal kezdődjön a történet, hogy a bokáját rugdosom, mert én nagy állami kiadó vagyok” – jelezte a hozzáállását a fejleményhez. Mivel az új kiadók immár a magánszférához tartoztak, mozgékonyabbak voltak, de ezzel együtt nehéz volt nekik is. Olyan kiadók is megjelentek, mint a Múzeum Egyesületé, azaz sok minden lényegében ismét a helyére került: a szakembergárda adja ki most már a szakirodalmat, ott van a lektorálási lehetőség, stb., ez már nem a Kriterion feladata. Helyére került így a történettudományi könyvkiadás, mint ahogy a néprajzot is elég hamar átvette a Kriza János Néprajzi Társaság, hiszen ez a terület mégiscsak oda tartozott. Ebben az értelemben a „konkurencia” pillanatok alatt nagyon megnőtt, de ott is volt Kriterion munkatársak dolgoztak, bedolgoztak és megtartották a jó viszonyt.
A problémát az jelentette, hogy bár megszaporodtak a kiadók és szerkesztőségek, a szerzőgárda nem. Ugyanaz a szerzőgárda volt most 15 kiadónak, ami addig csak a Kriteriont látta el. Így ismét csak természetes módon a vásárhelyi szerzők most már a vásárhelyi kiadókhoz mentek, a székelyföldiek Székelyföldre, és így tovább. „Ez akkor is normális fejlemény volt, ha akadtak nézeteltérések, vagy nem egészen „fair” dolgok” – értékelte a helyzetet Szabó. De éppen ezért megszületett az igény, hogy a könyvkiadás piacán valami tartson rendet, legyen közös érdekvédelmi szervezet, ezért H. Szabó Gyuláék létrehozták a Romániai Magyar Könyves Céhet. Értékelése szerint, még ha sok szakmai dolgot nem is ért el, nincs egy látványos tevékenysége, amit viszont elért az szükséges volt: utalt a marosvásárhelyi könyvvására, illetve arra, hogy egy ideig a könyvpályázatokat a Céh bonyolította. „Sokat tett azért, hogy egymás között szót értsünk – hisz nem mindig értettünk szót”, tette hozzá az könyvkiadás szakembere.
4. A könyvkiadás pályázatfüggővé
válik, hiszen megszűnik a központi könyvkiadás és könyvfinanszírozás. Ez nem csak a Kriterion számára volt meghatározó, hanem a könyvkiadás egészére nézve. A román kormányok az első periódusban reparatorikus intézkedésekkel akarták érzékeltetni a rendszerváltást, s így a kultúra támogatása is előtérbe került. Ebbe a támogatási szisztémába aztán bekapcsolódott a magyar kormány is, majd ahogy a viszonyok artikulálódtak már nem a minisztériumok, hanem különböző alapítványok bonyolították a támogatásokat, és pályázati formában (Ilyés Alapítvány, Nemzeti Kulturális Alap stb.). Ehhez hasonlóan a romániai magyar viszonyokban is megjelenik ez a forma, azaz a Communitas Alapítvány. Ez egy olyan alapítvány, amely kezeli azokat a pénzeket amelyet a romániai magyar közösség kap a kisebbségi hivatalon keresztül a román államtól, ugyanúgy, mint az ukrán, szerb, német, orosz, és egyéb kisebbségi szövetség, csak számarányait tekintve tér el. Ezt az állami összeget mindenki a maga módján rendezte, gazdálkodott vele. H. Szabó Gyula szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség bölcsen tette, hogy egy önálló alapítványt hozott létre a pénz kezelésére, és nem tartotta benn a politikai szférában. „Hiszen ha az RMDSZ neve alatt működne, az nagyon veszélyes és ártalmas lenne. Persze így is vannak befolyások, ezt most nem is érdemes ragozni, de nagyon fontos, hogy mégis egy különálló intézmény, külön kezelés, külön felelősség – ezt nem szabad alábecsülni” – mondta. Meglátása szerint ma már minden romániai magyar kiadó cég pályázatfüggő, hiszen romániai magyar viszonylatokban a 2000-es évektől könyvet nyereségesen, piaci alapon megjelentetni nem nagyon lehetett, arról nem is beszélve, hogy most már végképp nem lehet, hiszen bejött a digitális szféra is, ami totálisan felforgatta az amúgy is rendezetlen helyzetet.
A Kriterion standja 2019-ben a kolozsvári Fogoly utcában. 5. Megváltozott az olvasói kultúra,
ami miatt a Kriterionnak, de a többi kiadónak is hamar hozzá kellett szoknia a jóval kisebb kisebb példányszámokhoz, amihez hozzájárult a könyvpiac rendezetlensége mellett, hogy a könyvek eladhatatlanokká váltak. A könyvpiac kapcsán a szakértő elmondta, hogy a 90-es években nagyon sok olcsó könyv áradt be Magyarországról, ami egyrészt konkurenciát jelentett az itteni kiadóknak, másrészt örvendetes volt, hiszen számtalan értékes, szükséges és jó könyv jött be, „nem kellene nagyon sajnálni az olvasókat”. Viszont a szerves, együtt-lélegző könyvkereskedelmi kapcsolatok nem tudtak létrejönni. Szabó szerint, ma sem lenne lehetséges, hogy a teljes magyar kínálat bejöjjön Erdélybe is, és az itteni oda is kiáramoljon. „Pedig az olvasói rétegzettség ez igényelné” - tette hozzá. Ma ezen az internetes lehetőségek valamennyire segítenek, de a korábbi periódusban ez a lehetőség nem létezett: „Ekkor nagyon sokat fékezett a rossz és hektikus könyvellátás. Semmi, senki nem segítette a könyv eljutását az olvasóhoz.”
H. Szabó ugyanakkor megemlítette, hogy nem szabad alábecsülni, hogy mekkora konkurenciaként jelent meg a televízió, a kábelcsatorna, a színházvilág, a művelődési és szórakozási lehetőségek tömkelege. „Magyarán: a 80-as évekbeli sötét délutánban eltöltött magányos időtöltést a 90-es években bőségesen kiszolgálta minden. Természetesen ez menthetetlenül az olvasás visszaszorulását eredményezte.” – foglalta össze a könyvhöz való viszony megváltozásának jellemzőit, amihez hozzátette: „Ezek mellett artikulálódtak a könyvkiadói viszonyok, aminek következtében megjelent egy rakás szemét is, nem kell ezt elhallgatni: felfedezték az 1920-30-as évek szennyirodalmát és más egyebeket is a kiadók, és ezzel tömték az olvasókat: nem tudom ez mennyire sikerült…”A történethez az is hozzátartozik, hogy a 90-es évek a könyvesboltok bezárásának az időszaka Erdélyben (is), és alig-alig maradt meg könyvesbolt: az államiakat privatizálják, de üzleti alapon az akkori feltételek között szinte lehetetlen talpon maradni. Szabó szerint ez az állapot lényegében mai napig meghatározó, ma is fennáll, nagyon kevés a könyvesbolt.
Jelenlegi helyzet
„Most már azt merem mondani, hogy a keresletet anyagilag bírnánk, meg lehet azt az egy-két könyvet vásárolni: de nem vásároljuk meg.” – utalt a vásárlási kedv megcsappanására. „Minden romániai magyar kiadó igyekszik részt venni a két nagy budapesti könyveseményen, a Könyvfesztiválon és az Ünnepi Könyvhéten. Sok esetben ott láthatjuk viszont azokat az erdélyi kiadványokat is, amelyek – valami miatt – nem jutnak el mondjuk kolozsvári könyvesboltba, vagy máshova, így nem kerülnek a szemünk elé. Emlékszem, hogy a 90-es évek vége fele, nem volt ritka, hogy az emberek 3-4 könyvvel álltak a könyves-sátor előtt, ilyenkor 80-90 könyv-sátor van, s vettek könyveket. Ma már nemigen látom ezt, nem nagyon vásárolnak könyveket ezeken a rendezvényeken, ha egy ember kezében 2, netán 3 könyv van, az feltűnő jelenség.”
A Kriterion igazgatója szerint ma számolni kell azzal is, hogy a digitális könyv talán a nyomtatott felé kerekedik, hiszen számtalan előnnyel rendelkezik, több mindennel kínálja magát a digitális könyv. Ám véleménye szerint biztosan meg fog maradni a műtárgykönyv: a kézzel készített, a grafikusok által tervezett, kivitelezett speciális könyvek – amit nem lehet digitálisan megcsinálni. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ma nagyon jól fogynak, működnek a gyermekkönyvek. „Ezt örömmel látjuk. Ezek között is nagyon sok a talmi, hogy finoman fejezzem ki magam, de ezt majd az utánunk jövők döntik el, hogy a mostani gyerekeket butítottuk, vagy okosítottuk az ilyen-olyan fordításokkal, és látványos, de nem biztos, hogy értékes rajzokkal, micsodákkal.” – fogalmazott H. Szabó Gyula.
A kiadó honlapja: kriterion.roMi ma a Kriterion?
Az intézet vezetője beszámolt arról, hogy az utóbbi 20 évben igyekeztek megtartani néhány sorozatot, amelyeket fontosnak tartanak, amelyek „egyfajta gerincet alkotnak”. Ilyen például a Romániai Magyar Írók sorozat, bár megcsappant lendülettel és példányszámmal adják ki, a vezető szerint e téren még sok a tennivaló. Ugyancsak fontos a Téka sorozat, ami meghatározó volt a romániai magyar kultúrában, ezt is igyekeznek ébren tartani. „De ezzel együtt attól tartok, hogy ez a fajta könyvtípus, tehát a szemelvényesen tudományos és művelődéstörténeti nagy értékeket bemutató könyv, talán ma már nem kínál akkora lehetőséget mint egykor. Akit igazán érdekel, az hozzáfér a forrásművekhez. Ezt valószínűleg át kellene gondolni. A másik aspektus, hogy nyilván a szakembergárdát is jobban meg kellene tudni fizetni, hogy ütemesebben, egyenletesebben működjön ez a sorozat.” – mutatott rá a nehézségekre a vezető.
Továbbá a Kriterionnak a régiek mellett van két új sorozata. Az egyik a Dávid Gyula kezdeményezte, Történelmi regények sorozat. „A 90-es évek elején gondoltuk – és úgy vélem helyesen – hogy a történeti tudatot, és ezen keresztül az identitást erősíteni kell. Ugyanakkor fontos kiadni azokat a történelmi regényeket, amelyeket a régi rendszer tiltott, vagy csak túl sok módosítással lehetett volna kiadni, ami csonkítás lett volna” – számolt be az új sorozatról. A másik sorozat, amit Osváth Annamária javaslatára indítottak el, a Gordiusz és mindenféle nehéz, bonyolult kérdésekkel foglalkozó könyv kaphat itt teret, itt jelent meg Balázs Sándor, vagy Bibó István például. „Újra is kiadunk, meg új könyveket is adunk ki, például itt jelent meg először Lucian Boia Történelem és mítosz a román köztudatban című műve.” Ezek mellett nagyobb hangsúlyt fektet a kiadó a szó komoly értelmében vett „önismereti irodalomra”, azaz a történelmi tárgyú könyvekre, memoárokra, emlékiratokra, „ami fontos lehet a mai olvasónak, és még fontosabb lesz a holnapinak, hiszen holnap már nem lesznek meg azok a tanuk, akik ma még beszámolhatnak eseményekről, dolgokról”, mutatott rá ennek jelentőségére.
Végül H. Szabó hozzátette, hogy „amire a Kriterion név is kötelez, és ragaszkodunk is hozzá az az igényesség, a minőség, a gondozottság, a könyvek szakmai előállítása. Próbálunk ebben egyfajta színvonalat tartani, de nem titkolom, hogy a szükséghelyzetek miatt voltak engedményeink és voltak tévedéseink is, nem mindig voltunk a helyzet magaslatán.”
2020 február: Rendhagyó irodalomóra a Kriterionnal Szilágysomlyón. Fotó: Kriterion/Tamás Csilla2020: eseménydús év, „titkos” tervvel
Az 50 éves évforduló kapcsán megtudtuk, hogy a 2019 decemberében Kolozsváron és a 2020 februárjában Szilágysomlyón megtartott konferencián túl – ahol a Kriterion előzményeit és létrejöttének kontextusáról értekeztek közösen a társadalomtudományok képviselőivel – szinte a tejes évet lefedik az ünnepi események.
Március végére szeretnének az 50 év terméséből egy könyvkiállítást létrehozni, ahol illusztrációkat, és néhány sorozatot mutatnánk be kolozsvári a Bethlen-bástyában. Áprilisban a terv szerint könnybemutatót tartanak, ahol a Polis gondozásában megjelenő Bartha Katalin Ágnes interjúkötetét mutatják be, ami lényegében az első 20 évet – ezt a hőskort – taglalja. Májusban Bukarestbe szeretnének eljutni Domokos Géza születésnapján (máj. 18.), ahol a Balassi Intézetben szerveznének egy konferenciát, tisztelegve a volt intézményvezető munkássága előtt, találkozva a bukaresti volt kollégákkal. Remélik, hogy a Kolozsvári Magyar Napokra sikerül tető alá hozniuk egy könyvtárat, ahol az 50 év alatt megjelent könyvek teljességét összegyűjtve be lehetne mutatni a nagyközönségnek – több mint 2000 címről van szó. Szeptemberben Nagyváradra terveznek egy konferenciát, és az ottani nyomda volt munkatársaival, a váradi szerzőkkel, olvasókkal egy találkozót. Októberben a magyar fővárosba szeretnének eljutni, hiszen mindig is létezett egy Bukarest-Budapest kapcsolat, különböző kiadókkal való együttműködés, illetve ott vannak a fő támogatóik – és számtalan erdélyi volt szerzőjük. Az év vége fele, novemberben, remélik, hogy sikerül egy olyan beszélgetést szervezni, ahol megvonhatóvá válik az 50 évnek a mérlege, értékelése. „Ezzel azért vagyok bajban, mert mi most is benne dolgozók mind vonhatunk mérleget: külső embereket kellene bevonni, ez pedig ma már nem olyan egyszerű.” – tette hozzá a Kriterion vezetője.
Azt is megtudtuk, hogy H. Szabó Gyulának van egy „titkos” terve is, amiről még nem tudható, hogy mikor kerülhet sor rá: egy szabadabb, humorosabb beszélgetés, amikor a régi kollégákkal, barátokkal, ismerősökkel, szerzőkkel együtt anekdotákat, humoros történéséket elevenítenének fel, „nyilván a kevésbé sikerült könyvekről, vagy azokról a dolgainkról is szót kellene ejteni, amire nem feltétlenül büszkék vagyunk, de hozzátartozott a kiadó 50 éves életéhez”.
Sajtóértesüléseink szerint készül egy dokumentumfilm is, ami kapcsán az intézetvezető pontosította és árnyalta a helyzetet. Valóban elkészült egy dokumentációs anyag, benne 14 hosszú, órát meghaladó terjedelmű interjú. Ahhoz viszont, hogy valóban megszülessen egy dokumentumfilm ebből az anyagból, szükség lenne egy filmes csapatra, hiszen a Kriterion nem foglalkozik filmmel. „Ami számunkra fontos, hogy a dokumentáció megvan, át is van dolgozva szöveggé, digitalizáltan: ebből is szeretnénk egy könyvet kiadni, s lehetőleg úgy, ahogy az interjúk elhangzottak, azaz magyarul, románul és németül. De nem túl valószínű, hogy ez már ebben az évben elkészül” – nyilatkozta H. Szabó Gyula. A filmmel kapcsolatban még hozzátette: „ha kerül arra vállalkozó ember, hogy a filmet megcsinálja, annak csak örvendeni tudunk, szívesen segítünk, a rendelkezésére állunk, de be kell látni, hogy mi nem filmesek vagyunk, ez nem a mi dolgunk.”
Nyitókép és fotók: Kriterion Könyvkiadó / Facebook / archívum.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
