Tömeg, zene, tömegzene a Félszigeten
B. D. T. – B. P. E. 2008. július 25. 16:41, utolsó frissítés: 12:50Az este először fordult elő, hogy a Weekend-színpad előtti nagy teret benépesítette a közönség. Tankcsapda, Avantasia, Kistehén, közben bungee jumping és cigánykerekező rajongók.
Csütörtökön végre kisütött a nap, sőt az este és az éjjel sem hozott esőt: a fellépő együttesek tehát végre igazi tömeget láthattak önfeledten tombolni. Rengeteg új ember is érkezett, hacsak egy napra is, főképp a Tankcsapda kedvéért.
A sZempöl Zenekar Maros-sátras fellépését sem az időjárás, hanem a hangosítás vágta tönkre, talán az utolsó két dalnál köszönt vissza az a hangzás, amelyet a délután fél hatkor is szép számban megjelenő rajongótábor a Popsuliról vagy a szentgyörgyi együttes klubkoncertjeiről megismerhetett.
Az őket követő, fekete egyencuccba öltözött Grimusra már helyreállt a hangosítás, és a tökéletes összhangban játszó srácok ismét lehengerlő koncertet nyomtak. Ők valamiért mindig úgy szólnak élőben, mintha lemezről hallgatnánk őket, csak még jobban.
>> Még több Félsziget-extra >>
A debreceniek este fél 11-kor kezdődő koncertjén láttam először a fesztivál kezdete óta, hogy a Weekend-színpad előtti nagy teret benépesíti a közönség. A kemény mag, vagyis a minden számra ugráló, headbangelő rajongótábor egészen a hangosítósátorig elözönlötte és kisajátította a teret, de a színpad körüli képzeletbeli koncentrikus kör ennél jóval tágabb volt, bár itt már kisebb volt az egy négyzetméterre eső rajongók száma. Az emberek a környező sátrak előtt leheveredtek a fűbe,
vagy éppen cigánykereket hánytak:
nem igazán lehetett eldönteni, inkább a Tankcsapdának, vagy az esőmentes időnek örülnek-e.
Lukács nem hazudtolta meg önmagát: a mögötte lévő reklámbannerre utalva beleüvöltötte a mikrofonba, reméli, nem gondolja a közönség, hogy éppen a "Coca kibaszott Cola" zenél. A ráadásba egy 1992-es nóta, a már klasszikus A legjobb méreg is belefért; a koncertet a Menyország Tourist zárta, s a halálugrás végén sornál is kiugrott valaki a bungie jumping-toronyból.
A Tankcsapdával egyidőben kezdődött a Kumm koncertje a Maros-színpadon; ennek megfelelően többnyire román párbeszédeket lehetett a közönség soraiban elcsípni. Itt is telt ház volt, sőt a Bega Blues Band tíz perc erejéig elcsípett koncertjén is kényelmesen, de tele volt a Zakuska színpad előtti tér. A Kiss Arénában azonban mintha kevesebben lettek volna: többen választották a szabadtéri produkciókat.
A Kistehén Tánczenekar szemmel láthatólag kinőtte a Maros-színpadot. Kollár-Klemencékkel a fellépés előtt hülye kérdések versenyét játszotta a sajtó (hamarosan közöljük a velük készült interjúnkat), de ez nem zökkentette ki őket a ritmusból. Annál inkább a hangosítás, amely miatt le is kellett állniuk néhány percre. Ez pont megfelelt arra, hogy a Zakuskán játszó Ajde Bracóba is belenézzünk, és érdemes volt. A képzett hangú énekesnővel, gitárral és persze nagydobbal kiegészülő fóvószenekar balkáni körútra vitte hallgatóit.
Az est pozitív meglepetése azonban az Avantasia volt. Bár keveset láttam produkciójukból, a tíz perc bőven elég volt ahhoz, hogy meggyőzzenek: három másodperc után
már állt a szőr a hátamon,
ez pedig csak kivételesen jó zenék esetében fordul elő velem, évente két-háromszor. Tobias Sammet remek zenészeket, kellemes vokalistákat és hatalmas metáltorkokat gyűjtött maga köré, az egészet pedig egy ötletes színpadképpel fejelte meg.
Ez a metálopera dolog lehetett volna akár teljesen gagyi is, de szerencsére nem az volt, és a korábban játszó Epicával ellentétben most nem volt az az érzésem, hogy giccsbe hajolna a műsor. Nem az én műfajom, de ez
műfajtól függetlenül megállta a helyét.
Akárcsak LTJ Bukem, akire a közönség tombolt, én viszont a drum and bass ritmus mögött megbúvó gyönyörűen jazzes zongorafutamokra ráhangolódva inkább ringatóztam. Nem vicc, hogy intelligens dnb-nek hívják, amit csinál.
És el ne felejtsük az este csúcspontját: a Kistehénék leköszönését követő pillanatban felharsantak a fúvóshangszerek. A Fanfara Shavale nem várta meg, hogy színpadra kerüljön, hanem
ott iziben az utcán kezdték nyomni,
ami azonnali ugrándozást eredményezett, egy olyan élőbarikádot szülve, amelyet a szirénázó mentőautó is alig tudott megtörni.
Aztán irány haza, végre nem sárban. Még most sem értjük, hogy miközben az egész országban zuhogott az eső, a Félszigetet hogyan kerülhette el. De nem is érteni kell ezt, hanem örvendeni neki, amíg még tart.
Mire a fotókat megvágom, újra elered az eső.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
