Tiesto: amikor egy ember mozgat több ezret
szerk. 2009. július 25. 17:23, utolsó frissítés: 20:54A Félsziget első napján a háromórás trance-őrületet számos kisebb, főleg világzenés buli ellensúlyozta. #b#[kommentekkel]#/b#
A Kaukázus társadalomkritikus szövegeivel általában a globalizált, kapitalista világot fricskázza – és az a jó, hogy erre bulizni is lehet.
Tegnap újra megadta ennek a fogyasztói társadalomnak a magáét, jóízűen fogyasztottuk el a dalszövegeiket és a dallamokat. Persze nem csak ebből állt a repertoárjuk, elhangzott a klasszikus “Szalai Éva, te vagy a mindenem, gumicukor vagyok a tenyereden” refrénű dal is.
Ha az esti programba teszik be őket, tombolt volna a közönség, de a jó zene és a napfény izzasztó melege azért így is megtette a hatását. Jókedvű, bulis tömeg gyűlt össze, és akinek nem volt elege a zenekar arcaiból, az egy órával később már a Magashegyi Undergroundra bulizhatott (több Kaukázus-tag is zenél a formációban).
A zenekartól igazából csak a Szeplős váll című számot ismertem, amely pont akkor dübörgött a hangfalakból, mikor odaértem. Sajnos kiderült, hogy ez volt az utolsó daluk, de egy kis ráadást azért kaptunk, ízes, francia nyelven –
úgyhogy minden jó, ha a vége jó.
Beismerem, én vagyok lemaradva egy körrel, de számomra a Neo azt a két srácot jelenti, akiknek legnagyobb slágere az Aiiaiiiyo vagy a Pink Panther Beat volt, és nem utolsósorban a Kontroll filmzenéje is a nevükhöz fűződik. Vagyis azt jelentette egészen tegnap estig, amikor egy nagyon aktuális, nagyon trendi, jó hangú énekesnővel kiegészült elektro-pop együttessel találtam szembe magam a nagyszínpadon (többet kellene programfüzetet olvasnom).
Hogy a közönség többi része is ugyanígy járt, vagy csak túl korán volt, vagy a jól táncolható elektro-pop még idegen a füleknek a világnak ebben a sarkában, nem tudni, de a Neo koncertjét a vártnál kevesebben hallgatták meg, és ők is javarészt a fűben üldögélve. Pedig az együttes mindent elkövetett, hogy táncra bírja a hallgatóságot – többféle ritmusú, hangulatú dallal is bepróbálkoztak, ám hiába. Nem rajtuk múlott.
Az első nap legnagyobb vizuális élménye
a Tiesto fellépése alatt a nagyszínpad előtti teret betöltő, hullámzó, csápoló és bulizó tömeg volt. Persze ahhoz, hogy ezt az ember kellő magasságból figyelhesse, fel kellett mászni a töltésre – ezt egyébként jó néhány fesztiválozó meg is tette. A hangzás ott is tökéletes volt, és minden szemlélőre hatással volt annak látványa, ahogy egyetlen, sárga inges srác képes megmozgatni az óriási, saccperkábé is több ezres tömeget.
Tiesto zenéjét nagyon látványos, a pulton és a háta mögött is ismétlődő vetítés kísérte – megint csak megállapítottam, a színpadok valóban többet tudnak, mint tavaly. A legismertebb számát a mintegy háromórás szett végére hagyta – utána a tömeg hosszú perceken keresztül skandálta a DJ nevét. Persze nem egy fesztiválozó akadt, aki trance helyett
inkább a rockot, a cigányzenét vagy a technót részesítette előnyben.
Az összes román kollégát, akivel csak találkoztam, Pavel Stratan fellépése hozta lázba a Coke Terrace-on. Tiestóhoz képest maroknyi, de az egyidőben zajló többi koncerthez mérten tisztességes mértékű közönség aktuálpolitikai kérdésektől a szerelemig mindenféle témakört felölelő dalokat hallhatott.
Stratan után a Sarmalele Reci vette át a terepet, akiknek szintén eljött a stabil rajongótábora: a román népzenét elektronikus és rockos hangzásokkal elegyítő együttes koncertje alatt őrült buli folyt a nézőtéren. És persze a dalszövegeket is kívülről fújták – nem lehetett könnyű a zenészeknek otthagyni egy ennyire lelkes közönséget.
A Balkan Fanatikot nagyon vártam,
de kicsit csalódás volt a tegnapi fellépésük: inkább egy ordibálós metálkoncertre emlékeztettet, mint népzenei elemek felhasználásával komponált zenére. Úgy tettem én is mint, a közönség nagy része: vártam 15 percet, hátha lesz valami pozitív irányú változás, majd miután nem volt, távoztam.
Szerencsére, hiszen a !Deladap-ra tévedtem, akikről csak annyit tudtam, hogy egy osztrák, cigányzenét felhasználó zenekar. A hattagú formációban az tetszett, hogy mindenkinek megvolt a maga feladata, amit a tagok kitűnően végeztek, mégis nagyon egységesnek hatott a csapat.
Úgy tűnt, a két énekesnőnek legalább annyira természetes kiállni a színpadra és énekelni, mint az, hogy levegőt vesznek. A harmadik énekes volt az est showman-je, testére tapadó fehér ingje is jelezte, hogy legalább egy maratont futott le a koncert alatt. A harmonikás, a gitáros és a hegedűs is elemükben voltak, mi pedig mezítláb, punkok söreitől meglocsolva táncoltuk át a koncertet, olyan vadul, hogy a Coke Terrace faburkolata néhol már repedezett.
Ki mondja, hogy csak a méret számít,
amikor végső soron minden a minőségen múlik? Ezt ki sem bizonyíthatta volna jobban, mint a tegnapi after hours legkarizmatikusabb fellépője: Gojira, a Coke Terrace színpadán. A hazai DJ-k közül az egyik legszembetűnőbb figura, aki a breakbeat-től az elektrón át a dubstepet és a technót is mesterien ötvözi.
Minden sarokban táncolók. Látszott, hogy a „kisember” apait-anyait beleadott, őrületes hangulatot tartott fenn – egy fél órán keresztül. Erre a kegyetlenségre a közönség azonnali lábdobolással próbálta visszaerőszakolni a lemezlovast a keverő mögé, azonban mindhiába. Néha az ember kedvenc műfaján belül is
egy bizonyos ritmus, egy bizonyos hangulat annyira a helyére kattan,
hogy legfeljebb az tud megállítani a bulizásban, ha az előadó elhagyja a színpadot. Így jártam tegnap Layo & Bushwacka!, a két brit DJ fellépésén – a játékos, fantáziadús trip-hop és lounge nem engedett helyben maradni még addig sem, amíg kortyoltam a sörömből.
Nem tudott megzavarni az, hogy a tömeg közelről sem volt akkora, mint nulladik napon a Freedom Arénában (azok az arcok valószínűleg ugyanott tomboltak a Hyperspace Night-ra), de még az sem, amikor Layo-éktól Not So Common DJ vette át a terepet.
A váltás annyira jól sikerült, hogy elég sok időnek kellett eltelnie, amíg véletlenül a színpad felé fordultam, és ráeszméltem, hogy már George Stanca (így hívják Not So Common DJ-t civilben) áll a pult mögött. Az ő feladata volt hajnalig talpon tartani a kemény magot, akik még négykor is önfeledten táncoltak a nagyon eklektikus, nagyon energikus mixre.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt