Kontakt improvizáció, ütőshangszer-műhely, capoeira-kurzus az Ecsetgyárban
2010. január 26. 12:16, utolsó frissítés: 12:16
2010. január 28-án, valamint február 4-én, 18.30 és 20 óra között kontakt improvizációs kurzusokat tart a kolozsvári Escetgyárban Farkas Dorka, a GroundFloor Group szervezésében. További információk a csoport honlapján. A gyakorló kontaktosok minden szombaton 15.00–18.00 óra közt jameken találkoznak, melyek hasonlóak a jazz művészek összejöveteleihez, akik arra használják az együtt zenélést, hogy a formákat jobban elsajátítva annak határait feszegessék és kísérletezzenek.
Smaranda Almăşan 2009/2010-es őszi-téli kollekciójának néhány darabját lehet megtekinteni az ecsetgyári bemutatóteremben hétfőtől péntekig, 16.00–20.00 óra között. Mihuţ Boşcu installációja a kollekció alapgondolatát emeli ki: a napfény illetve a mesterséges fényforrások manipulálják az egyént és csomagolását. Ebben a kontextusban a pulóverek elnyúlnak, a kikeményítetlen ingek elpárolognak, a hétköznapi nyomasztó időjárás megváltoztatja a fehéret és a feketét. A szándék nem egyfajta pszichológiai profil megrajzolása, egy szereplő jellemzése vagy az egyén kiemelése saját környezetéből és más kontextusba helyezése, hanem annak nyomon követése, hogy a környezet hogyan hat a felöltött tárgyra.
Az Ecsetgyárban minden hétfőn és szerdán 20.00–22.00 óra között, illetve vasárnap 16.00–18.00 óra között az Arta Capoiera Egyesület szervezésében capoeira-kurzusokat tartanak. Az afrikai gyökerű Capoeira Angola Braziliából érkezik, egyszerre harcművészet és játék, a testek párbeszéde, az improvizálás és a zenében, énekben, mozgásban való önkifejezés művészete, a mágikus Capoeira körön belül és annak természetes meghosszabbításában, a mindennapi életben. A Capoeira-kurzusok felelőse Bogdan Rakolcza. Az érdeklődőket szeretettel várják a találkozások bármelyikére. Könnyű edzőcipőt és laza öltözéket hozzanak magukkal. A kurzus költségeit a résztvevők önkéntes hozzájárulásából fedezik. Az egyesület minden kedden, 20.30–22.00 óra között nyitott ütőshangszer-műhelyt tart, amelyen bárki részt vehet. (hírszerk)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt