Senki nem ijedt meg Drakulától Bonchidán
Fülöp Noémi 2010. május 31. 15:12, utolsó frissítés: 15:14A nyolcvan évvel ezelőtti vámpírsztori szabadtéri vetítésére sokan voltak kíváncsiak, és az eső is megkegyelmezett a mozizásnak.
Vasárnap este, 20 óra: a Köztársaság mozi előtt újságírók, meghívottak diszkréten izgatott csoportja találgatja, az esős időben vajon indulnak-e a TIFF-mikrobuszok Bonchidára, George Melford Drakulájának különleges vetítésére, amelyet Gary Lucas kísér gitáron.
Legrosszabb esetben a vetítés beköltözik a moziba - ezt azonban senki nem szeretné, elvégre a kastély sokaknak nagyobb vonzerőt jelent, mint maga a film. Azok, akik már odakint vannak, jelentik, hogy esik – a többiek visszaszólnak, hogy Kolozsváron már elállt. Röpke negyedóra múlva a mikrobuszok megtelnek,
a hangulat Bonchidáig iskolai kirándulást idéz.
A kastély előtt kellemetlen meglepetés – sár és zárt kapuk. A mikrobuszok utasai csatlakoznak a már ott ácsorgókhoz, a tömeg diszkréten morogva vár. És vár. És vár. A bő félóra múlva, a 21.30 órakor kezdődő vetítés előtt néhány perccel kinyitott kapukon nem kicsit morcos közönség tolakszik be.
Odabent néhány pocsolya – fűre lépni nem ajánlott, a köves út viszont biztonságos terep. Körülnézni nincs idő, lázas széktörülgetés zajlik, és még nem jutott be mindenki a kapun, amikor elkezdődik a vetítés. Kísérteties piros fény árad a Bánffy-palota romos épületének ablakaiból, Gary Lucas a vászontól balra kék fényben úszik (a reflektor egy kisteherautóban működik).
Drakulát a harmincas években nagyon ijesztőnek szánták, és valószínűleg meg is rémültek tőle jó néhányan. Ma azonban csak diszkréten vagy kevésbé diszkréten kuncog és poénkodik a közönség a fekete-fehérben is sápadt színészek grimaszként ható arckifejezéseit, széles gesztusait látva.
Drakula nyolcvan év alatt önmaga paródiájává vált.
Persze, ez mit sem von le az élményből – Gary Lucas zenéje pedig nagyon is sokat hozzáad. A film eredeti zenéjéből, A hattyúk tava legismertebb részletéből kiindulva hol pszichedelikus, hol kissé latinos dallamokat játszik (spanyol filmről van szó!). A zene hol alásimul a filmnek, hol felesel vele – akár a színészek, az amerikai gitáros is grimaszol egyet időnként.
Könnyed, popcornos mozizásban van része a közönségnek, amit óvatos becslések szerint is mintegy ötszáz fősre saccolnak. Akik nem vettek előre jegyet, már csak állva nézhetik, de kitartanak éjfélig. Ha szép idő lenne, beleférne egy kis éjjeli kerti parti – így viszont néhány csoport a kávézót rohamozza meg, ahol Gary Lucas dedikál, a nagy többség viszont egyenesen az autójához igyekszik.
Útban hazafelé az jut eszembe, a gitárosnak igaza van: Drakulát nem érdemes szégyellni. Sokkal jobban járunk, ha jót tudunk nevetni az ajándékba kapott brit történeten, amelynek köszönhetően Erdély híre bejárta a világot. De az ablakokat mégsem ajánlott nyitva hagyni éjjel – nem a vámpírok, hanem a menetrendszerű zuhék miatt.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
