2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Retropolisz: épített örökség, ahogy még nem láttuk

Gy. A. Gy. A. 2010. december 03. 10:05, utolsó frissítés: 10:12

Hogyan lehet olyan műemlékvédelmi dokfilmet forgatni, amelyből nem a „low budget és az édes-erdély-szeretünk árad”? Kaptunk egy tippet.


„Külön tetszett a sorozatban, hogy szerkesztői nem ragadnak le a múlt adatainak száraz ismertetésénél, hanem az épületek biztató vagy szomorú jelenébe is betekintést engednek, és nem csak a műemlékek megszokott képi bemutatására és interjúkra támaszkodnak, hanem többször élnek az animáció eszközével is" – értékelte a Retropoliszt Kovács Zsolt művészettörténész, a Lexikon.ro épített örökségről szóló fejezetének koordonátora.

Hozzáteszi: "A teljesen pozitív összkép mellett egy apró megjegyzésem is lenne a tartalom kapcsán, én személy szerint egy kissé körültekintőbb szerkesztést vártam volna el a sorozat készítői részéről, s így talán kikerülhetőek lettek volna az amúgy óhatatlanul becsúszó kisebb-nagyobb hibák."


A Retropolisz több, mint egy kísérlet. A vizuális nyelvtant már ismeri, de még keresi saját nyelvét. A teljes első évad megtekinthető a neten a retropolisz.ro-n, ahova most felkerült az első évad utolsó, 10. része is.

“A közönség igényli, mi meg szeretjük a Retropoliszt, ezért mindenképpen folytatni szeretnénk. Jövő nyárra tervezzük a második évad indulását. De addig is végigelemezzük a projekt erősségeit és gyengeségeit, témákat gyűjtünk, és támogatást próbálunk szerezni. Főleg az utóbbi nagyon fontos, mert az első évadot majdnem teljesen saját zsebből finanszíroztuk. De megérte, így lesz folytatás” – mondta a Transindexnek Keresztes Péter, aki a sorozat ötletgazdája, operatőre és rendezője egy személyben.




De mi is az a Retropolisz?

Fiatalokból álló kis csapat, kevés felszereléssel, majdnem semmi pénzből, de sok-sok lelkesedéssel akar valamit, ami szakít az épített örökséget bemutató műsorok jól ismert vizuális stílusával, színes, friss és könnyen emészthető. Mindeközben nem csak az épített örökség bemutatására koncentrál, hanem igyekszik pl. turisztikai, tudománytörténeti, kultúrtörténeti és gasztronómiai infókat is közölni.

„Úgy gondolkodtunk, hogy ne kapjunk a filmért murok-díjat tőletek, ne látszódjon rajta a pénz hiánya, legyen ötletekben gazdag, kerüljük az Erdély-közhelyeket, az indokolatlan Orbán Balázs idézeteket, az indokolatlan klasszikus zenét – mert ezeket sokan használják, ha nincs eredeti ötletük. És nem utolsó sorban a saját magunk szakmai karrierjét is akartuk építeni” – mondta el a koncepcióról a rendező.

A csapat további tagjai Bodó Előd Barna szerkesztő, riporter, Szabó Emese műsorvezető, narrátor, Guttmann Szabolcs szakmai koordinátor és Tóth Orsolya voltak.

Egy-egy film időtartama 20 perc, mindegyik rész egy tágabb tematikát jár körül. Az eddig feldolgozott témák: Újjászülető kastélyok; Várromok; Különleges templomok, templomok különlegességei; Erdélyi településtípusok; Udvarházak; A népi építészet különlegességei; Üdülőtelepek; Régi vasútállomások; Szecesszió, aranykor; Mit adott az erdélyi építészet Európának?



„Nagyon jó ötletnek tartom a sorozat készítőinek célkitűzését, éspedig azt, hogy a sokszor porosnak tűnő épített örökségről fiatalos ritmusban és élvezhető stílusban, nagyobb közönségnek készítsenek dokumentumfilm-sorozatot” – mondta még el Kovács Zsolt, aki azt is hozzátette: “Egy tíz részből álló sorozat keretei közt találó volt az a választásuk, hogy az erdélyi építészet legjellemzőbb műfajai szerint strukturálják az egyes műsorokat, és nem más szempontok, pl. a kronologikus vagy földrajzi vezérfonalat követve.

Természetesen az egyes emlékek kiválasztásánál ilyen szűkös időkeretek között egyfajta szubjektivitás elkerülhetetlen, de úgy gondolom, sikerült a legjellemzőbb épülettípusokat, jelenségeket vagy akár stílusokat felvillantaniuk.”



Keresztes Péter projektgazdát a tanulságokról is kérdeztük:


Milyen kritériumok alapján választottátok ki az eddigi részek tematikáját? És hogyan válogattok majd a jövőben?

- Az első 10 témát munkatársaimmal állítottuk össze. A beválogatás egyik szempontja az volt, hogy valamelyest ismerjük a témákat, másrészt minél szélesebb körben tudjuk bemutatni Erdély épített örökségét. Azt már az elején tudtuk, hogy a jól ismert helyszíneket is úgy akarjuk bemutatni, ahogy még senki sem (megjegyzem, ez elég jól is sikerült). A különlegesebb, kevésbé ismert helyszínekből áradt a sok ötlet. Jelenleg a weboldalunkon témákat toborzunk, ugyanis megadtuk a nézőknek a lehetőséget, hogy szerkesszék a műsorunkat.


Melyek a legfontosabb tapasztalatok az első részek után, szerinted mire sikerült ráérezni, illetve min változtatnátok az elkövetkezőkben?

- Elég sok tapasztalatot szereztünk a tíz műsorból. Belekóstoltunk egy műfajba, melyet eddig nem ismertünk, nem tudtuk, hogy melyek a mozgatórugói. Azért is volt újdonság a számunkra is, mert ilyen stílusú és témájú műsort nemigen készítettek a környékünkön.

Másrészt kitapasztaltuk azt, hogy nagyon kis stábbal, kis idő alatt hogyan lehet olyan filmet készíteni, amelyből nem a low budget és az édes-erdély-szeretünk árad. Még nagyon sokat kell tanuljunk, de szerintem sikerült ráérezni arra, hogy egy ilyen műsor mitől lesz nézhető és népszerű.

A jövőben sokkal inkább oda fogunk figyelni a tartalomra és az egységes képi világra. Jövőre olyan filmet szeretnénk piacra dobni, melyet bármelyik ismeretterjesztő csatorna szívesen leadna. Sajnos becsúsztak tartalmi hibák, ezeket, amennyire lehet, ki fogjuk venni. Vannak vágási, operatőri hibák is, de ezeken finomítani fogunk.


Melyek voltak a filmes modellek? Az első évad Retropolisz filmjei alapján úgy tűnik, hogy hol klasszikus dokumentumfilmes, hol kereskedelmi tévés, hol kísérleti filmes eszközökkel dolgoztok.

- Az ötletelés fázisában elég sok dokfilmet néztünk tudatosan. Próbáltunk rájönni, hogy pl. a Top Gear műsor miért izgalmas, a Discovery adásai vizuálisan milyen módszerekkel és miért vannak felpörgetve. Aztán beültünk a Retropolisz boszorkánykonyhába, és kifőztük a retrop levest, amely kicsit dokfilm, kicsit riportfilm, néhol humoros, máshol cinikus, ahol jól megfér egymás mellett a Stalker és a Top Gear idézet is.


Mennyire jött be a nézőknek ez az „infotainment” típusú tartalom?

- Nem kellett bejöjjön! Ez volt az alap elvárásunk. Az erdélyi nézők már eléggé unják a hosszú snittes, klasszikus zenés, információdús, mély férfihangú narrátoros dokfilmeket. Félreértés ne essék, a klasszikus doksikat én szeretem. Nem ellenük indítottam az infotainment stílusú sorozatot. Viszont nyilvánvaló, hogy a külföldi ismeretterjesztő csatornáknak köszönhetően már rég megváltoztak az igények, az ízlés. Úgy gondoltam, hogy megérdemli az erdélyi építészet azt, hogy modernebb stílusban mutassuk be.



Hogyan áll össze a műsor szkriptje, mennyit improvizáltok?

- Arányt nem tudnék mondani. Kigondoltuk, hogy milyen információk kéne elhangozzanak a narrációban, erre kerestünk vizuális megoldásokat a terepen. Forgatni mindenképpen kellett, sem a kánikula, sem az eső, sem az ötlethiány nem lehetett kifogás, hogy miért ne forgassunk.

Nagyon kevés időnk volt a helyszínen filmezni, és nem engedhettük meg magunknak, hogy más alkalommal, amikor jobbak lesznek a körülmények, visszajöjjünk. Ez az állandó nyomás sokszor improvizálásra késztetett. Vágáskor derült ki igazán, hogy mi kerül az adásba. Ha valami nem sikerült jól – elsősorban technikai hibákra, rossz időjárásra gondolok -, megpróbáltuk elrejteni úgy, hogy a dramaturgia részévé tettük. Esett az eső? Erre vártunk!


A terepmunka során ütköztettek-e valamilyen megoldhatatlan nehézségbe?

- Nehézségeink voltak. Egyrészt technikaiak, pl. majdnem mindig problémánk volt a mikrofonokkal, nem voltak lámpáink. Másrészt sajnos a hatóságok és magánszemélyek is keresztbe tettek néha.

Például a brádi vasútállomáson szerettünk volna forgatni. Egy ködösen fogalmazó engedélyünk volt a Szállításügyi Minisztériumtól, de, mint kiderült, nem filmezhetjük az állomás fő homlokzatát, csak a köztér felőli részét. Legalább hat személy vigyázott arra, hogy nehogy megszegjük a törvényt. Idegesítő volt. Interneten találtunk fotókat, végül ezeket használtuk fel. Fontos azonban, hogy a különböző akadályok nem vagy csak nagyon kis mértékben változtattak az eredeti elképzeléseinken.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS