Kastélyok Erdélyben: hol tartunk most?
Gy. A.
2010. december 14. 16:16, utolsó frissítés: 2011. július 27. 09:07
Kulturális és oktatási programok szervezésével egy kastély bekerülhet a köztudatba, és így már könnyebb támogatásokat szerezni a restaurálásához. A tanulság: időnként csak kerülő utakon lehet célba érni.
Az erdélyi és partiumi kastélyok és kúriák jelenlegi állapota, valamint a restaurálási lehetőségek voltak a témái annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet pénteken, Kolozsváron szervezett a PONT Csoport. Szó volt konkrét esettanulmányokról, illetve a jelenlegi támogatási és pályázási rendszerekről.
Magyar kastély nincs a listán
Furcsa és kellemetlen helyzetnek nevezte a jelenlegi állapotot Hegedűs Csilla műemlékvédelmi tanácsos, aki a kulturális minisztériumot képviselte a kerekasztalon, és arról beszélt, milyen szabályozási rendszer működik, és milyen jogi problémák merülnek fel.
Mint elmondta, habár a kulturális kabinet jelenleg 305 műemlék helyreállítását támogatja, és az idéntől ennek most már a 20%-a mind összegben, mind számban magyar jellegű műemléképület – amivel hosszú éveknek a kiegyensúlyozatlanságát sikerült orvosolni – de magántulajdonban levő magyar kastély ezen a listán nem szerepel.
Az ok egyszerű: a jelenlegi törvénykezés nem engedi meg, hogy a szaktárca magántulajdonban levő épületek helyrehozását támogassa. De a kulturális örökség kódexben, abban az új törvénycsomagban, amit most dolgoznak ki, próbálnak lehetőségeket találni arra, hogyan lehetne a magánkézben levő műemlék épületek helyreállítását valamilyen módon mégis támogatni.
Közösségi célokat kell keresni
Pillanatnyilag erre az egyetlen lehetőség az alacsony kamatú hitel, amit viszont szinte senki nem vesz igénybe, mert a procedúra nagyon nehézkes és bonyolult. A kulturális minisztérium ráadásul EU-s alapokkal egyáltalán nem rendelkezik.
Mint kifejtette, a kompromisszumos megoldás az lehetne, hogy ezeket a kastélyokat közösségi céllal állítják helyre, a társadalom részesülne az eredményeiből – így ezen a vonalon kívánnak majd elindulni. Vagyis olyan funkciókat kellene találni a számukra, amelyen keresztül mégis hozzájuthatnak különböző forrásokhoz. Sokkal egyszerűbb a helyzet a templomok és az állami tulajdonban levő ingatlanok esetében, mert a pénzügyminisztérium ezek támogatását engedélyezi, így pl. a kerelőszentpáli Haller-kastély esetében, amely a katolikus egyház tulajdonában van.
Digitalizált műemlékek
Kovács Zsolt, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány művészettörténésze, a Lexikon.ro szakmai koordinátoraként arról beszélt, hogy milyen ismeretterjesztési eszközökkel lehet közelebb vinni az emberekhez a műemlékeket, és miért különösen alkalmas erre a célra egy, a szakmai szempontoknak is megfelelő internetes adatbázis. Eddig 250 adatlap készült el a Lexikon.ro épített örökség fejezetében, ennek a projektnek a keretében, ebből jelenleg 150 érhető el online, de folyamatban van a további adatlapok közzététele is. Mint kifejtette, a jövőben terveznek egy erdélyi és partiumi reneszánsz és barokk kastélyok bemutatására koncentráló külön részt, amelyben 50 újabb adatlap készülne el a közeljövőben.
A beszélgetés során három konkrét esettanulmány bemutatására is sor került, hogy kiderüljön, a gyakorlatban hogyan is nézhet ki egy erdélyi kastély helyreállítása: milyen források jöhetnek számításba, illetve milyen, úgymond melléktevékenységeket kell a civil szerveteknek ehhez felvállalniuk.
Bánffy-kastély, a mintapélda
Hegedűs Csilla, ezúttal a Transilvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatójaként a bonchidai Bánffy-kastély helyreállításának valódi sikertörténetéről beszélt. 2001 óta működik az az épített örökséget helyreállító szakképzési program, aminek a keretében ezt a műemléket helyreállítják, és 2008-ban elnyerték vele az Európai Unió Európa Nostra nagydíját.
De tulajdonképpen ez is egy kényszermegoldás volt, hiszen közvetlen forrást nem lehetett találni, ezért kitalálták, hogy miközben a diákok okulnak, közben helyreállítódik a kastély. A szakember a legfontosabb tapasztalatnak azt nevezte, hogy bonchidai kastély nagyon sok minden lehet egyben: oktatási és kulturális, közösségfejlesztési központ, képzési hely – és ezért nagyon sok pályázati forráshoz lehet fordulni.
Létrehoztak tehát egy oktatási központot Bonchidán azért, hogy legyen ennek a képzésnek egy intézményesített formája. A képzés három nagy műhely keretében zajlik: kőműves, ács és kőfaragó. 1200 hallgató vett részt eddig összesen 17 országból.
A cél, hogy az épület a helyreállítás mellett egy méltó funkciót is kapjon: oktatási és kulturális központ legyen, illetve profitorientált tevékenységre is szükség van, hogy a további felújításokat támogatni lehessen. Összesen 2 millió eurót sikerült eddig megpályáznia az alapítványnak, ennek egy jó részét természetesen nem közvetlenül a kastélyra, hanem a különböző oktatási és kulturális programokra fordították.
A Bethlen-kastélynál is beindult valami
A keresdi Bethlen-kastély esetében egy éve kezdtek neki a munkálatoknak, az eddig eredményekről Gál Sándor, a Pályázatok.ro főszerkesztője számolt be, aki elmondta, hogy könnyebb helyzetben voltak, hiszen a minta számukra már adott volt. Ezt a műemléket 1948-ban államosították, 2007-ben került ismét a család birtokába, de időközben nagyon leromlott állapotba került.
A felújításokra két esetben is volt próbálkozás, az egyik 1970-es, a másik az 1990-es években, ekkor történt meg a manzárdosítás és új tető került rá. De ezeknek a munkálatoknak a során nem mindig tartották szem előtt a műemlékvédelmi szempontokat, hatalmas mennyiségű betont öntöttek be az épületbe.
A tulajdonosok később megalapították a Pro Castum Bethlen Egyesületet, amelynek célja, hogy a kastélyt felújítsák, visszaállítsák a turisztikai és a kulturális körforgásba. Az előzetes számítások szerint 3 millió euróra lenne szükség ahhoz, hogy a teljes felújítás megtörténhessen. Ezért gondolta úgy a PONT Csoport, hogy első lépésként a kastélyban különböző szakmai táborokat szervezzenek diákok számára – média, fotó, építészet, kertészmérnöki, táncművészet – amelynek eredményeit végül egy kulturális nap keretében mutatták be. Jövőre újabb táborsorozatot szerveznek, melynek során a különböző felmerülő munkákat a diákok végeznék el. A kezdeti célok a kastély állapotának felmérése, a falubeliek viszonyulásának feltérképezése, helyismeret megszerzése voltak.
Makay Dorottya építészmérnök, az IROD-M Kft. vezetője elmondta, a Betlhen-kastély esetében, ők a tervezés és szakmai előkészítésben vállaltak szerepet, és szembesülniük kellett azzal, hogy szinte mindent nulláról kell kezdeniük. A kastélyt annak idején „túlrestaurálták”, amit lehetett agyonnyomtak betonnal és cementel, de szerencsére nem minden készült el, így még maradtak műemlékileg hasznosítható részek is. A cég a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal közösen elkészítette a topográfia felmérést, az egyhetes tábor alatt az észak-nyugati szárnyra koncentráltak, ennek az épületrésznek megvannak a kézzel rajzolt vázlatai, de a feldolgozásra, digitalizálásra még nem került sor. Mint elmondta, több ezer euróba kerülne a teljes felmérés elkészítése, és ezt követhetné a megvalósíthatósági tanulmány.
Akik csak „belebotlottak” egy kastélyba
Magdó Sándor, a Bonus Pastor Alapítvány igazgatója a Magyarózdi kastélyról beszélt, amely sajátos helyzetben van, hiszen az ő esetükben a kastély felújítása vagy hasznosítása nem tartozik bele az alapítvány fő tevékenységébe (szenvedélybetegek terápiájával, rehabilitációjával foglalkoznak). Csak „belebotlottak” ebbe a Radák és Pekri családok által építette kastélyba, mivel szükségük volt egy állandó, saját központra. Amit teljesen újjáépítettek, az a magtár volt, amelyben most egy drogterápiás központ működik.
A kastélyon magán a tetőzetet javították meg, de igazi funkciót még nem találtak az épületnek, bár szerveztek már benne esküvőt. Szeretnének 3-4 termet felújítani (összesen 26 terem van), tavalyelőtt már megkezdték a munkálatokat, elektromosságot vezették be, és azt tervezik, hogy elsősorban konferenciaközpontként működhetne.
De ne csak örüljünk
A kerekasztal végén valódi párbeszéd alakult ki a szakemberek között. Kovács Zsolt ez alkalommal kifejtette, hogy az említett pozitív példák ellenére, ha globálisan nézzük az erdélyi kastélyok problémáját, akkor a helyzet nagyon is szomorú. Mint elmondta, a nyáron több mint 60 Beszterce-Nasszód megyei műemléket jártak végig, és a kastélyok és udvarházak esetében elképesztően rossz állapotok fogadták őket. Két típussal találkoztak: olyan épület, amely önkormányzati vagy megyei tanácsi kezelésben volt, és már dől össze – pedig sok esetben minimális beavatkozással meg lehetett volna hosszabbítani az életét.
A másik eset, ahol éppen folyik a visszaszolgáltatás, az önkormányzat már kivonult és pár éven belül biztosan össze fog dőlni az épület. Olyan értékek mennek tönkre, amelyek előttünk levő generációk a 60-70-es években még jó állapotban láthattak – fejtette ki. A művészettörténész úgy véli, szükség lenne egyrészt a ledokumentálásra, illetve valamilyen stratégiára is arról, hogy ezekkel az épületekkel mit lehetne kezdeni.
Úgy tűnik, hogy a kulturális minisztériumnak nincs erre sem középtávú, sem hosszú távú stratégiája. És ez nem etnikai kérdés, ugyanúgy hozzátartozik a románok és a szászok örökségéhez, ahogy hozzánk is hozzánk tartozik. Általános társadalmi, kulturális jelenségről van szó, neves román műemlékek is mennek tönkre. Annak veszélye állhat fent, hogy bizonyos épülettípusok végleg eltűnnek Erdélyből, holott a világépítészet fontos emlékeiről van szó – összegezte Kovács Zsolt.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt