Kifújolták Lady Gagát az ArtMania második napján
Rácz Tímea 2011. augusztus 14. 18:26, utolsó frissítés: 2011. augusztus 16. 10:02A Lacuna Coil tudhatta volna, ezt közönséget nem szabad Bad Romance-szel hangolni. A Sonata Arctica viszont elejétől végig igazi koncertet adott, sallangok nélkül.
Az ArtManiában az a rossz, hogy csak két napig tart úgy igazán. De ugyanez a jó is benne, mert nagyjából egyforma kaliberű együttesek léphetnek színpadra, legalábbis a háromból kettő egy este. Nincs valódi headliner, bár a tendencia az, mint megfigyeltük, hogy az utolsó koncerten vannak a legtöbben, az elsőre pedig szánalmasan kevesen gyűlnek össze.
Szombaton ezen nem is csodálkoztunk annyira: a Republica – akik a ’90-es évek alternatív rocknagyjai közé tartoztak – egyszerűen borzalmas volt. A közönség szó szerint kinevette őket, a keményebb és lájtosabb metálosok egyaránt diszkós táncmozdulatokkal gúnyolódtak rajtuk. Samantha Sprackling (Saffron) hangja nem vitte el a koncertet, a zene (talán a hangosítás hibájából is) inkább elijesztette, mint vonzotta a közönséget.
A gyerekek ma sem hiányoztak, bár kevesebben voltak, mint pénteken
Kábé egy órás hangolás után végre megérkezett a Sonata Arctica. Nem hittem volna, hogy örök helloweenistaként ilyent fogok leírni, de a hat fellépő közül ők voltak a legjobbak. Elejétől végig koncert volt a javából, fölösleges sallangok és közönséghülyítések nélkül. A finn srácok énekelni jöttek ide, és azt becsülettel végig is csinálták. Persze poénkodtak és beszéltek is a közönséghez, de nem a „nagyon szeretlek benneteket”, „köszönöm istenem, hogy itt lehetek”-típusú hangon szólaltak meg.
Tony Kakko a Full Moon című slágerük elején Total Eclipse of the Heart-ból énekelt egy részletet – kár, hogy csak poénból, végig is jól hangzott volna. A legnagyobb ovációt a Replica kapta, a nagyok közül elhangzott még a Blinded No More, a legfrissebb, 2009-es albumukról a Juliet és a Last Amazing Grays. Hatalmas bulit csaptak a pörgős dalokra, és elérzékenyítették a rajongókat a líraibb balladáikkal – egy rossz szavunk sem lehet, annyira profik voltak. Egyedül a Letter to Dana-t hiányoltuk...
A Lacuna Coil utolsó fellépőként hatalmas fekete tömeget vonzott, bár a Sonatán sem voltak kevesen. A metál dominánsan germán és finn világában az olasz együttes különlegességnek számít, és egy pluszt ad nekik, hogy a női és a férfi vokál kiegyensúlyozottan van jelen a dalokban. Cristina Scabbia hangjában bőven volt kakaó, de Andrea Ferro sem maradt alul. A zene sajnos nem volt a csúcson, két-három dal kivételével alig volt élvezhető a koncert, talán azért is, mert iszonyatosan túlhúzták a hangerőt, még metálkoncerthez képest is. Persze nem a rajongóknak, akik azért igényesnek is bizonyultak: már-már kifütyülték Cristinát, amikor Lady Gagával próbálta hangolni a közönséget.
Általában szoktam szeretni a nem-metál számok metálosított változatait (lásd pl. A Metal Tribute to ABBA című albumot, ahol a legnagyobbak énekelik újra a klasszikusokat), de a Lacuna eléggé melléfogott a Depeche Mode Enjoy the Silence-feldolgozásával. Ami Dave Gahan hangján kellemesen dallamos, most fülsértő sikoltozásnak hangzott, Cristina amúgy tiszta szopránja ellenére is.
Az ArtMania összességében ismét „megrengette Erdély földjét” ahogy a szlogenje is állította. A hangerő időnként a hangzás rovására ment, de a nagy nevek a maximumot próbálták nyújtani, még akkor is, ha személyesen például a Lacuna Coil nem is jött be annyira. Hatodik fesztivál volt az idén, a hetediken hátha a kisebb gikszereket is sikerül kicsiszolni.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
