Clooney, a politikus és a többi csaló a színész-rendező új filmjében
Búzás Anna 2012. január 28. 09:13, utolsó frissítés: 2012. január 30. 11:00A The Ides of March plakátja lekörözi a filmet: a két főszereplő ütközése nem is annyira drámai, mint ahogy azt a plakát alapján sejtenénk. A filmről egy kampánytanácsadót is megkérdeztünk.
Nagy speechek, összeesküvések, zsarolások, fenyegetések a hatalom megszerzése érdekében - ezeket érzékeli egy laikus, politikához nem értő néző a George Clooney rendezésében elkészült The Ides of March (A hatalom árnyékában) című filmben.
A film plakátja lekörözi a filmet, benne vagy egy erős, kerek történet és éppen ezért félrevezető: a fél-fél arcokból összeálló egész a filmben nem alkot egységet. A két főszereplő (Morrison és Stephen) alá-fölérendeltségi viszonya folyamatosan változik, a kezdetbeli száraz munkaviszony feltöltődik magánéleti kapcsolódásokkal, konfliktusokkal. Kettőjük ütközése nem annyira drámai, mint ahogy azt a plakát alapján sejtenénk, a kampányfőnök (Paul) és a tanácsadó (Stephen) közötti konfliktus legalább olyan erős.
A film címe tükörfordításban Március idusa, ami Julius Caesar meggyilkolásának napjára utal, magyar vonatkozásban azonban valószínűleg többen gondolnak e cím hallatán a 48-as forradalomra, ennek tulajdonítható, hogy a magyar mozikban A hatalom árnyékában cím alatt fut a film. Így viszont kimarad a Caesaros konnotáció, ami egyáltalán nem mellékes egy politikai témájú film esetében.
A politika beszippantja a szereplőket, mindenkit felőröl, mindenki szélesen vigyorog miközben aljas eszközökkel törtet előre. A jóképű politikus és politizáló urak megközelíthetetlennek tűnnek, kívülről hibátlanok, de belülről mindenkit a saját kicsinyes céljai vezetnek. Ez nem is meglepő, eddig is láttunk már ilyet több filmben, és megtapasztaltuk a valóságban is, annyi különbséggel, hogy a mi politikusaink messze nem ilyen sármosak.
Clooney mélyvízbe dobja a nézőt, egy választási kampány kellős közepébe csöppenünk, és csak kapkodjuk a fejünk a sok beszéd és szervezkedés láttán. Az amerikai politikában járatlan néző számára nem sokat mond ez a nagy felhajtás, csak sejtjük, hogy nem mindennapi politikai eseményről van szó, és Morriosonnak (akit Clooney alakít) nyernie kellene. A kampányban dolgozó Stephen, a menedzser, idealistaként vesz részt a kampányban, eleinte feltételek nélkül hisz Morrisonban, de aztán őt is felőrli a gépezet, és innentől kezdve a tét nem az, hogy ki a jó vagy ki a rossz, hogy ki fog nyerni, és ki marad alul, hanem az, hogy ki milyen eszközökkel és meddig megy el.
George Clooney sosem kopik le a filmvászonról, a politikus-szerep meg kifejezetten talál hozzá, nem úgy mint a szomorú szemű Ryan Goslinghoz. Evan Rachel Wood (a filmben Molly) alakítása elég lapos, nem egy 20 éves leánykára emlékeztet, pedig a film szerint éppen ennyi idős. A Molly-szál bevezetésével áttevődnek a hangsúlyok a politikai szféráról a személyesre, két szinten bonyolódik tovább a történet.
Egyrészt jó fogás volt bevezetni a női szereplőt a férfiak uralta politikába, ezzel ugyanis egy olyan irányba indul el a történet, amibe azok a nézők is be tudnak kapcsolódni, akik azonosulni szeretnének a szereplőkkel, és nem a témája miatt kíváncsiak a filmre. Másrészt viszont néhol hiteltelennek és erőltetettnek tűnik ez a száll. Egy 20 éves gyakornok lány, aki egyszerre szende szűz és csábító, gazdag és befolyásos politikus apukával, de még sincs pénze – túl sok itt az ellentmondás.
A The Ides of March egy olyan rendező filmje, aki elsősorban színész, és ehhez képest a film messzemenően megállja a helyét az amerikai filmek között. Témáját tekintve sem egy könnyű alkotás, de Clooney úgy válogatta össze a szálakat és szövögette egybe, hogy a politikában nem jártas néző is talál benne fogódzókat, ha nem is érti meg a kampány menetét, azért nem vesz el benne teljesen.
Sőt, a film a thrillerhez is közelít, ami szintén hozzáad egy követhető és politikától független filmes kapaszkodót. Amivel túllő a célon, az a befejezés – a film kurtán-furcsán ér véget, és megidéz egy jelentős filmtörténeti alkotást, ami viszont egyáltalán nem illik a képbe. A befejező snittben Stephen a kamerába néz, akárcsak Doanel Francois Truffaut 400 csapás című filmjében, kiszól a filmből, továbbgondolásra hív, csak azt nem tudjuk, hogy mit kellene ezen még továbbgondolni.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
