Egy modern gyilkos, avagy hogy válik "játékfilmmé" egy náci per?
R. T. 2013. június 06. 11:37, utolsó frissítés: 11:37Eyal Sivan filmje tökéletes középút valóság és fikció között: így lehet 360 órányi tárgyalásból kváziportréfilmet vágni.
Nem a holokausztról szóló dokumentumfilm, hanem politikai esszé az engedelmességről – mondta Eyal Sivan az Egy specialista: egy modern gyilkos portréja című filmjének TIFF-es vetítése után. Az 1999-es filmet az izraeli rendező teljes mértékben Adolf Eichmann 1961-es jeruzsálemi perének kép- és hanganyagából vágta össze, amelyet a Spielberg-archívumban talált meg. A több mint 360 órányi anyag javarészét teljesen rendszerezetlenül tartották, már a nyersanyag feldolgozása is 7 hónapot vett igénybe, hogy aztán vágás, digitális utómunka, pl. álsvenkelések után kétórás filmmé álljon össze.
Érdekes, hogy a filmről író oldalak többsége dokumentumfilmként kezeli, holott szó sincs sem dokumentumfilmről, sem dokumentarista játékfilmről; a műfaj megfoghatatlan,
tökéletes középúton fikció és valóság között.
Az anyag ugyanis száz százalékban eredeti, viszont a válogatás, a vágás, az utólag effektusokkal hozzáadott kameramozgások mind-mind szubjektívek, és mint ilyen, nem felel meg az objektív és kronologikus valóságnak.
A fimet annak idején az archívumok kezelői nagy felháborodással fogadták. A vádak szerint Sivan megtört, megalázott áldozatként mutatja be Eichmannt – aki a deportálások logisztikájának megszervezéséért felelt –, a tárgyalások tendenciózus összevágása miatt bűnössége, a holokausztban betöltött szerepe eltompul. Ezzel a címből kiindulva és a film megnézése után aligha lehet egyetérteni: a szenvtelenség, Eichmann néha zavart, néha alázatos, de általában precíz viselkedése nem azt mutatja, hogy ő lenne az áldozat, hanem az ilyen mértékű mészárláshoz szükséges,
pontos és érzelmektől mentes gépezetet illusztrálja.
Eichmann végig azzal védekezik, hogy ő csak parancsokat teljesített, és ettől sem áldozattá, hanem fogaskerékké válik. Rajta kívül még ezrek és ezrek teljesítettek „csak” parancsokat, és felhozhatták ugyanezt mentségül, és még lehet, hogy igaz is. Ez azonban nem vesz el a bűnösségükből, nem is ez a szempont, hanem a holokauszt lebonyolításának folyamataira – fizikaiakra és érintőlegesen lelkiekre – világít rá.
Sivan nem akar üzenetet közvetíteni, „ha üzenni akarnék, levelet írnék” – mondta. Ezért sem dokumentumfilm, a dokumentumfilmeknek „feladata van”, ő pedig nem akar egyebet, mint megmutatni Eichmannt azzal szemben, hogy a korabeli tévéadásokban az áldozatok vallomásaira, az általuk elmesélt szörnyűségekre fektették a hangsúlyt, a vádlottól pedig a közvetítések alatt egyetlen mondat hangzott el, éspedig hogy a szó jogi értelmében nem vallja bűnösnek magát. Sivan beülteti a nézőt a tárgyalóterembe, meghallgattatja vele Eichmann körülményeskedő, bürokratikus nyelven megfogalmazott vallomásait. Megdöbbenti azzal, hogy képes minden érzelem nélkül elmesélni, hogyan látott egyszer vért szökőkútként feltörni a földből.
Nem is olyan nehéz megszervezni egy genocídiumot –
mondta még Sivan –, csupán engedelmes és pontos emberek kellenek hozzá. Ilyen volt Eichmann is: specialista, aki értette és jól végezte a munkáját, és bár vallomásában azt mondta, ha közvetlenül részt kellett volna vennie a gyilkolásban, inkább főbe lőtte volna magát, ezt valahogy nem tudjuk neki elhinni. És a film sem akarja elhitetni.
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
