Müller Péter: Szeretetkönyv
szerk. 2008. augusztus 07. 13:45, utolsó frissítés: 13:45Könyvet írni az emberiség legfontosabb szaváról: a szeretetről? Merész vállalkozás. Müller Péter mégis megpróbálta. #b#[könyvespolc]#/b#
Mr Pink
A Szeretetkönyvnek minden mondatába bele lehet kötni. Müller Péter nem fél leírni ezeket a mondatokat, nem gondolkodik azon, hogy vajon mit fognak szólni az olvasók egy-egy kijelentéshez. Nem. Müller Péter provokál. Provokál, hogy gondolkodjunk. Nem az érdekli, hogy mit gondolunk róla, hanem hogy gondolkodjunk a szeretetről.
És ha belevágunk ebbe a könyvbe, nem ússzuk meg ezt. Felháborodunk, fejben azonnal bizonyítjuk egy-egy állítása helytelenségét – nem ritkán saját életünkből merítve az ellenpéldákat.
És az író máris elérte, amit akart.
A Szeretetkönyv az ő szeretet-felfogásáról szól, de úgy, hogy olvasása közben tulajdonképpen nem az ő, hanem a saját szeretetfelfogásunkkal ismerkedünk meg.
És nem lehet szabadulni tőle. Lehet, hogy két oldal után a sarokba vágjuk, de vissza fogunk térni hozzá, mert felfedeztük magunkban azt az érzést, ami eddig talán soha nem tudatosult, és mert kényszerét érezzük annak, hogy visszatérjünk hozzá.
Ms White
„Aki a magáét mondja, az egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá(...) Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre(...) Szeretetről beszélni egyedül nem lehet... Kell hozzá a másik. Kellesz Te(...) Egy író általában sokkal jobban szereti a papírt, mint az embereket. Én nem így írok” – vallja a szerző a szeretetről szóló diskurzusa elején.
A sorok olvasása közben felmerül bennem a kérdés: miért érezte szükségét megírni ezt a „hitvallást”? Mert ha tényleg úgy írna, ahogy mondja, akkor ez a mondat fölösleges. Rájöttem volna olvasás közben, hogy
szeret engem, az Olvasót,
ha a szeretetét úgy fejezi ki, hogy tényleg párbeszédet akar folytatni. Vagyis kérdez és nem leszögez. Müller könyve mégiscsak egy monológ, ez kiderül az első pár oldal után: így hitelét veszíti a párbeszéd iránti elkötelezettségét hangsúlyozó hitvallás.
„Aki igazán szeret, nem beszél. Szemérmes. Miért beszél ez a szeretetről? Mit akar ez tőlem? A lelkembe akar költözni, ahol gyakran nekem sem jó? Vagy bele akar ráncigálni a saját lelkébe? MIÉRT AKARJA ELVENNI A SZABADSÁGOMAT?
Ugye, milyen ismerős gondolatok?” – próbálja meghallani olvasója gondolatmenetét az író. Párbeszédet mímelve azonnal meg is van a homályos, ezért mélyértelműnek tűnő válasz: a szeretetért fel kell tudni áldozni a szabadságot.
A Müller által elképzelt szereposztásban egyes dőlt betűvel szedett részleteket a saját tiltakozó/vitázó, de könnyen meg is cáfolható gondolataimnak kellene éreznem. De honnan tudhatná Müller, hogy mennyire érzem otthon magam ezekben az áldialógusokban mint láthatatlan “partner”? Nem találta el, nem ismerősek ezek a gondolatok, és visszatetsző, ahogy megpróbálja rámtukmálni őket.
Ms Orange
Fogalmam sincs, mit lehet ekkora terjedelemben írni a szeretetről – a Szeretetkönyv ugyanis nem az a mű, amit egy leültében elolvas az ember. Amúgyis, bárhol ütjük föl, ugyanabban a folyóban találjuk magunkat. A Szeretetkönyv az a mű, amit házassági évfordulókra, eljegyzésre, aranylakodalomra szokás adni. Eláll,
mert bár instant fogyasztásra alkalmas,
tartósították is. Hiszen a szeretetről szól. Meg: angyal, jin, jang, teremtés, lelki társ, zene, nirvána, isten, maszk.
Instant önelemzést gerjesztő 359 oldal, ám szerencsére nem jár tartós és nem kívánt mellékhatásokkal. Instant, mint a három-az-egyben kávé, vagy a különcsomagolt, egyszerhasználatos műanyag evőpálcika, gyorsan szétoldódik az elmében, reakcióba lép az előítéletekkel, eltemetett olvasmányélményekkel és gyerekkori emlékekkel, aztán miután becsuktuk, meg is történik a kiválasztódás, kiürül az Énből. Gyorsan emészthető, talán ezért ajánlott a buszon, dugóban, metrón olvasgatni, csak néhány oldal, és már nem is veszünk tudomást a térdünknek feszülő szatyrokról, a hőségről, az utasszagról és tétova kölniillatokról.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
